Mindig egyedül élt, egyes pletykák szerint aszexuális volt, mások szerint titokban a férfiakat szerette. Márkus László csak az édesanyjával osztotta meg érzéseit, senki más nem kerülhetett közel a szívéhez. Pályatársai különcnek tartották, de sosem vetették ki maguk közül, a művész önként vállalta a kakukkfióka szerepet. Feminin férfi volt. Szerette az édes parfümöket, a divatos ruhákat, és sosem vette le az arany kisujjgyűrűjét, ami a szocializmusban félig-meddig provokációnak számított, az előkelőséget, a különcséget szimbolizálta.
Többször megmenekült a haláltól
De kis is volt Márkus László? Malomtulajdonos édesapja elhagyta családját, a kis Márkus Lacika alig volt tízéves, amikor anyjával magukra maradtak. Egyedül a gazdagon bútorozott fővárosi lakás mentette meg őket a kor viszontagságaitól, de az apa után maradt vagyon csak ideig-óráig nyújtott biztonságot. Anyát és fiát a származásuk miatt a nyilasok tizenkétszer vezényelték a Dunához, hogy lelőjék őket, de csodával határos módon minden alkalommal megmenekültek. Ezek után Laci hallani sem akart a valóságról, iskola helyett moziba járt, így több helyről is eltanácsolták reménytelen eredményei miatt. Néhány év múlva már annyira lemaradt a tananyagban, hogy csak magánórák segítségével tudott levizsgázni az utolsó éves tárgyakból. Tanárai egy percig sem biztatták, mégis felvételizett a színművészeti főiskolára. Ha édesanyja nem megy hozzá az Operaház karnagyához, és nem kér némi protekciót a fiának, Márkust talán sosem veszik fel. Nehezen indult szakmai pályafutása, de sok energiát fektetett a fejlődésbe. Nem beszélt róla, de tudta, hogy hátrányban van színésztársaival szemben. Velük ellentétben nem hibázhatott, nem vehette félvállról a szövegtanulást vagy a színészmesterség elsajátítását, és sosem késhetett a próbákról.
Tíz nap a cukorrépaföldön
Első szereplése rányomta bélyegét a következő évekre. 1951-ben, 24 éves korában éppen a vizsgaelőadására készült, amikor a rendőrök a színpadról vitték el, kitelepítették a Békés megyei Okányba. A cukorrépaföldről Major Tamás színházigazgató váltotta ki tíz nap után. Nem könnyítette meg az életét a lámpaláz sem, amit csak sok év után tudott leküzdeni. Lépésről lépésre haladt a jelentős szerepek felé. Játszott a fővárosban és vidéken is. Debreceni évei alatt még csak kevesen ismerték, de a közönség már sztárként ünnepelte. Így jutott némi kedvezményhez főbérlőjénél. Amikor Márkus arra kérte a lakás tulajdonosát, hogy csökkentse a havi 500 forintos lakbért, az asszony nem akart engedni, majd egy este meglátta bérlőjét a színpadon, és azonnal lejjebb vitte az árat. A művész innentől kínosan figyelt a közönségre. Amikor pedig kevesebben voltak egy előadáson, kikelt magából.
„Őrjöngtem. Egyesek csitítgattak, hogy mit képzelek, amikor 1956-os forradalom van, én meg hisztizek egy szerep miatt. Meg voltam sértődve! Ne vessen meg ezért senki. Engem az érdekelt, hogy tele legyen a nézőtér, és tapsoljanak a sikeres alakításomnak” – nyilatkozta később.
Betegsége miatt csontsoványra fogyott
Már híres színészként, amikor lakást vásárolt magának, közvetlenül anyja szomszédságában horgonyzott le Újlipótvárosban. Elzárkózott a nagy fogadásoktól, nem udvarolt senkinek, és nem is fogadta a bókokat. Két barátja volt, Kiss Manyi és Pécsi Sándor, de leginkább a színház szeretete tartotta őket együtt. Márkus László nyíltan vállalta: nincs szüksége másra, csak a színpadra. Mérhetetlen egoizmus jellemezte. Saját magáról és a színészetéről órákig volt képes beszélni, de ha pályatársaira terelődött a szó, azt hamar megunta. Szeretett csillogni, kitűnni a tömegből, ha étterembe ment, mindig úgy ült, hogy mások is jól lássák. Nemcsak a színpadon játszott, állandóan szerepben volt, a maga által kreált Márkus-szerepben.
„Ha a színész igazán felfedezi, hogy a szerepember is benne lakozik, az olyan csoda boldogság, hogy reszketve várja, újra színpadon lehessen” – nyilatkozta. Nők helyett önmagáért rajongott, a család helyett a színházi dolgozókat halmozta el ajándékokkal karácsonykor, a pénztárostól a kazánfűtőig. Mindenki tudta, hogy így leplezi magányát. Állandó partnerrel sosem látták, viszont annál többet volt édesanyja társaságában. A színész sosem bújt ki a mama szoknyája alól, követelte figyelmét, kritikáját és főztjét. Amikor külföldre ment nyaralni, magával vitte édesanyja bekeretezett fotóját. A 70-es évek végén leukémiát diagnosztizáltak nála, később megműtötték, látszólag felépült, de csontsoványra fogyott, a régi erejét már nem nyerte vissza. Ekkoriban robbant be a köztudatba az AIDS, így Márkusról elterjedtek olyan pletykák, hogy titkos homoszexuális, aki elkapta a halálos kórt.
A 80-as években ez a betegség még nem volt gyógyítható, aki megfertőződött a vírussal, arra biztos halál várt. Márkus 58 éves korában, szívinfarktusban hunyt el egy szilveszteri tévéadás főpróbáján. Gálvölgyi János talált rá az öltözőjében holtan fekvő színészre. Először azt hitte, Márkus csak bolondozik, mint annyiszor, de amikor rájött, hogy nem, mentőt hívtak hozzá. Az életét a mentőorvos sem tudta megmenteni. Édesanyja nyolc évvel élte túl egy szem, imádott fiát.
Fotó: Mti
