Ködös vasárnap hajnal, 2004. Bubik István, az ünnepelt színművész beült a matuzsálemi korú Bogárjába, hogy miután megnézett egy premiert és vidáman iszogatott, beszélgetett a kollégáival, szedelődzködjék, és visszainduljon Budapestre. Hogy miért kockáztatott ekkorát, az máig rejtély, hiszen Szolnokon lefoglalt szállása volt. Csak kiment a bárból, hogy valamit kivegyen a kesztyűtartóból, aztán soha többé nem tért vissza. Pedig többen mondták neki aznap este, hogy fáradtan és ittasan ne induljon haza! Ő azonban – ahogyan az életben oly sokszor – nem hallgatott senki másra. A csúszós 4-es úton frontálisan ütközött. Szakértők szerint, ha becsatolja a biztonsági övet, még ma is élne.
Egy perc alatt szerelmes lett
De ki volt valójában ez az öntörvényű zseni, akinek a halála legalább annyi kérdést vetett fel, mint az élete? Bubik István egyik utolsó interjújában így vallott magáról:
„Én se vagyok egy angyal, valljuk be, de engem a színészet nap mint nap megpróbál az őszinteségre nevelni. Ilyen értelemben mindennap szembesülök a saját gyengeségeimmel, tükörbe nézek, mert ez a mesterségem.”
És hogy milyen gyengeségekről beszélt? Hedonizmusról, alkoholról, nőkről – mindent szeretett az életben, ami a hétköznapok csatamezejéről egy boldogabb világba emelte. Imádott például szerelmes lenni. Egy vele készült riportban, ami alapvetően a lovak és a költészet szeretetéről szólt, arról is mesélt, hogyan zajlik nála a szerelembe esés pillanata.
„Olyan csodás verseink vannak, amilyen szépek a nőink. Akkora a kínálat, hogy nehéz lenne választani. (…) Nem azt mondom, hogy megtámadok minden nőt, de képes vagyok a Moszkva tértől az Oktogonig beleszerelmesedni egy nőbe, mert egyszerűen nem tudom levenni róla a szemem, mert olyan kisugárzása van, hogy fantasztikus. Soha nem fogom látni, soha nem megyek oda, nem viszek neki virágot, csak egyszerűen örülök, hogy nézhetem, hogy a közelében vagyok” – mesélte Bubik.
Kettős életet élt
Talán az érzelmei vezették azon a hajnalon is, amikor otthagyta a szolnoki társaságot. Talán valaki visszahívta Pestre, valaki várta őt. Minden bizonnyal jó oka volt arra, hogy ittas állapotban autóba üljön. Ilyet bárki csak erősen felfokozott érzelmi állapotban tesz. A legendás színész magánélete nem volt egyszerű. Első felesége, akivel hosszú éveken át éltek harmonikus házasságban, Rémi Tünde táncművész volt. Kislányuk is született, Réka, akit a színművész a tenyerén hordozott. Nagyon szerette vele tölteni az időt. Amikor éppen nem próbált vagy játszott, az egyik kedvenc kikapcsolódása volt a lányával járni a természetet, foglalkozni a lovakkal. Rajongásig szerette a családját.
Az azonban csak a halála után derült ki, hogy volt egy másik, titkos élete. Illetve egy másik, titkos családja. Házassága alatt szerelembe esett Szentandrássy Hédi képzőművésszel, aki állítása szerint, mire megtudta, hogy Bubik István családos ember, már várandós volt közös kislányukkal, Kincsővel.
„Ne ítélkezzünk egymás felett, hisz az égi törvények és az igaz érzelmek mindent felülírnak!” – vallott kapcsolatukról Hédi egy lapban, majd elmesélte megismerkedésük történetét. A Kalóztanya nevű szórakozóhelyen találkoztak.
„Ahogy megláttam, tudtam, hogy valami közünk lesz egymáshoz. Akkor este együtt jöttünk el, emlékszem, esett a hó. Lefújta a szél a fejéről a kalapot, én meg rögtön utánakaptam, hogy felvegyem a zebráról. Ösztönösen cselekedtem, pedig utólag tudtam, kevés ember érhetett a kalapjához. Nála ugyanis ez a közvetlen bizalom jele volt. (…) Sok idő elteltével szereztem tudomást a feleségéről. Tiltakoztam is az elején, mert nem akartam harmadik lenni, pedig tudtam, az égiek törvénye, hogy mi egymásra találtunk” – mesélt a képzőművész.
Hű volt az elveihez
Bubik István a történet szerint ettől kezdve éveken át kettős életet élt. Hédiről és másik kislányáról senki nem tudott, ő azonban ahogy csak lehetett, támogatta őket. Rendszeresen látogatta Kincsőt, és gondoskodott arról, hogy mindenük meglegyen. Eközben első családjában is szeretettel helyt állt, és rengeteget dolgozott. Nagy szívfájdalma volt, hogy a színházi közvetítések kiszorultak a kereskedelmi televíziókból, ami nehéz helyzetbe hozta a színészeket. Sokszor beszélt arról, hogy emiatt ő és a kollégái sok pénztől esnek el, ezért úgy határozott, ezekhez a tévétársaságokhoz nem megy forgatni, akkor sem, ha könyörögve kérik. Ehhez az elvéhez hű maradt, pedig nagyon is szüksége lett volna a pénzre.
István öntörvényű volt, az önmaga kreálta elvei vezették. Akkor is, amikor a 90-es évek elején elege lett, és nyolc hónapra Londonba költözött, hogy raktárosként dolgozzon, és átgondolja az életét. Akkor sem hallgatott másra, mint ahogyan azon a végzetes novemberi estén sem.
„Sosem szerettem azt a bogárhátút. Nem éreztem benne biztonságban magam. Féltettem, hogy egyszer az a kocsi okozza a vesztét. És tessék” – vallotta Szentandrássy Hédi hajdani szerelméről, akit akkoriban két asszony is várt haza. Azt már sosem fogjuk megtudni, hogy vajon azon az utolsó hajnalon kihez igyekezett…
Fotó: Mti, Fortepan/Urbán Tamás, Nagy Zoltán
