Hogyan lehet egy 11 és egy 2 éves kisfiú szüleiként alkotóművésznek lenni? A házaspár erre a kérdésemre ugyanazt válaszolja: „Sehogy, és mégis valahogy.” Életük őrült logisztika, hogy beleférjen a próba, a forgatás, az előadás, Somának is legyen vacsorája és Áronkáért is időben megérkezzenek a bölcsődébe. Nem csoda, hogy a kicsi születése után Kornél gondolkodott a pályaelhagyáson, hogy a családnak biztosabb, kiszámíthatóbb életet teremtsen.
„Amikor meglepetésbabaként megérkezett az életünkbe Áronka, ott álltunk a Covid-járvány kellős közepén, nem volt se munkánk, se pénzünk, no, akkor komolyan megfordult a fejemben, hogy civil pályára kellene váltanom – meséli Simon Kornél. – Azon gondolkoztam, most akkor villanyszerelő, vagy mi legyek, amikor egyszerre jött három felkérés, ami jelezte számomra, hogy feladni a színészetet mégsem a legjobb ötlet. Azóta szerencsére mindig van munkánk, igaz, ezért mi magunk is rengeteget teszünk.”
Például közös előadást hoznak létre, az Üvegfal című, zenés, színházi felolvasóestet, Dobray Sarolta könyve nyomán, mely a bántalmazó kapcsolatok témáját járja körül. „Ez a jelenség itt lüktet körülöttünk a társadalomban, és rendre a szőnyeg alá söpörjük – veszi át a szót Dorka. – Sokszor akit bánt a társa, már nem is veszi észre, mert ehhez szokott hozzá, ez a komfortzónája. Az előadás egy bántalmazó kapcsolat történetét meséli el mindkét fél szemszögéből.”
„Egyébként a színészek alapból kicsit nárcisztikus alkatok – folytatja Kornél. – Nem kóros mértékben, de ez a dolog nálunk is jelen van. Tudatosítjuk magunkban és megfelelően kezeljük. Az Üvegfal próbafolyamata során itt-ott mi is rádöbbentünk, egyik-másik párbeszéd már köztünk is lejátszódott. Szerintem a kapcsolataink gyógyításában a problémák tudatosítása a legfontosabb lépés, és erre ez a darab kitűnő tükör.”
Fotó: Falus Kriszta
