Lélek

Elképesztő károkat okozott a koronavírus a magyar tiniknél: ennyivel többen kötöttek ki a pszichiátrián

A Covid19-világjárvány eddig soha nem látott mértékben hatott a fiatalok lelki egészségére. Az új Európai Uniós jelentés azt vizsgálja, hogy az európai országok hogyan kezelték a világjárvány alatt, illetve annak következményeként felmerülő a fiatalok lelki és érzelmi jóllétével kapcsolatos kihívásokat.

A világjárvány alatt az európai országok többsége proaktív megközelítést alkalmazott a fiatalok lelki egészségével kapcsolatos kihívások kezelésére. Az egyik leggyakoribb intézkedés az iskolai pszichológiai rendszer megerősítése volt egyrészt a pszichológusok és tanácsadók számának növelésével, másrészt pedig a tanárok számára elérhető képzésekkel, hogy képesek legyenek felismerni és kezelni a mentális zavarok jeleit.

„Mindannyiunk számára nagyon fontos a fiatalok érzelmi jólléte. A világjárvány után és az Európa területén kitört háború közepette ez a jelentés a fiatalok lelki egészségéről felettébb időszerű. Örömmel látom, hogy az EU tagállamai komolyan veszik ezt a kihívást, és olyan intézkedéseket hoztak, amelyek a fiatalokat – elsősorban az iskolásokat – támogatják. Ezeknek az erőfeszítéseknek továbbra is lehetővé kell tenniük, hogy a fiatalok most és az elkövetkező években is a legtöbbet hozhassák ki magukból. A Bizottság mindig azon lesz, hogy támogatást nyújtson” – mondta Mariya Gabriel, az innovációért, a kutatásért, a kultúráért, az oktatásért és az ifjúságért felelős biztos.

A Covid19-járvány a magyar fiatalok mentális állapotán is nyomott hagyott. A Képviselői Információs Szolgálat  szakértői csoportja megállapításai szerint csak a 2021-es évben több, mint 40 százalékkal nőtt a gyermek- és ifjúságpszichiátrián kezelt fiatalok száma a 2019-hez képest.  Az egyik legfőbb kezelési módszer pedig a megelőzés és az alapos tájékoztatás lenne.  Magyarországon kormányzati szinten egyelőre nem indultak meg ezek a folyamatok: jelenleg nincsen mentális egészséggel kapcsolatos stratégia, illetve a 2009-2024-es időszakra vonatkozó Nemzeti Ifjúsági Stratégia sem tartalmaz erre vonatkozó kitételeket. Ugyanakkor elmondható, hogy a civil szektorban a fiatalok megnövekedett igényére reagálva egyre több a mentális egészséggel és jólléttel foglalkozó programok és workshopok száma. Ehhez járulhat hozzá jelentős mértékben az az Európai Uniós törekvés, amely egy közös projekt ernyője alatt minden tagállamban napirendre tűzi a fiatalok mentális egészségét támogató programok minél előbbi elindítását.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Kiemelt kép: pexels.com