Már a látványukért is érdemes szobanövényeket tartani, ám ha még illatoznak is, még különlegesebb hangulatot teremthetnek az otthonodban. Ezek a gyönyörű szobanövények virágzáskor finom vagy éppen intenzív illattal töltik meg a helyiséget.
A szobanövényeket általában gyönyörű leveleik vagy látványos virágaik miatt választod ki, pedig akad még egy tulajdonság, amelyről könnyű megfeledkezni: az illatuk. Néhány faj virágzáskor olyan kellemes aromát áraszt, hogy már attól más lesz belépni a szobába.
Van közöttük finoman édeskés, vaníliás, jázminra emlékeztető, sőt visszafogottabb illatú is.
Persze nem mindenki szereti ugyanazokat az erős virágillatokat, ezért érdemes óvatosan választanod. A német SWR magazin szerint különösen igaz ez akkor, ha több illatos fajt szeretnél egymás közelében tartani.
Nem biztos, hogy jó ötlet egyszerre hatot hazavinni
Bármennyire csábító egy illatozó mini dzsungel, nem feltétlenül érdemes egyszerre több, nagyon karakteres illatú növényt összezsúfolnod. Érdemes először egyetlen illatos növényfajtával kezdeni, majd fokozatosan egészítsd ki újabbakkal. Ha viszont szereted a kifejezetten intenzív illatokat, a szobai jázmin és a koszorúfutóka jól párosítható, mivel mindkettő erős virágillatú.
Így könnyebben kitapasztalhatod azt is, számodra mennyi illat kellemes egy helyiségben. Mert ezeknél a növényeknél már nemcsak az számít, melyik mutat a legszebben az ablakban, hanem az is, melyiknek az illatát szeretnéd érezni, amikor belépsz az ajtón.
Még több kerti tippet keresel?
Ezek a legillatosabb szobanövények




Miért illatoznak ennyire egyes szobanövények?
Az illat természetesen nem azért alakult ki, hogy kellemesebb legyen tőle a nappalid. A viaszvirág, a gardénia és a szobai jázmin a trópusi vagy szubtrópusi területekről származik. Viszonylag visszafogott fehér vagy halvány rózsaszín virágaik természetes környezetükben kevésbé feltűnőek, különösen az élénk sárga vagy piros virágokkal összehasonlítva. Intenzív illatukkal ezért is hívják fel magukra a beporzást végző rovarok figyelmét.
Nem illatoznak egész évben: a virágzás időpontja is számít
Bármennyire csábító lenne, az illatos szobanövények többsége nem működik egész évben természetes lakásillatosítóként. Az aromát elsősorban a virágok adják, ezért igazán akkor érezheted, amikor a növény virágzik. A virágzási idő pedig fajonként eltérő, ráadásul a lakásban tartott növényeknél a fény, a hőmérséklet és a gondozás is befolyásolja, hogy mikor és milyen bőségesen jelennek meg a virágok.
Ezért vásárláskor érdemes nemcsak azt megszagolni, melyik virág tetszik a legjobban, hanem azt is megnézni, mikor számíthatsz tőle illatra.
- A szobai jázmin például jellemzően a hűvösebb időszakban hozza illatos virágait,
- míg a koszorúfutóka (Stephanotis floribunda) fő virágzási időszaka inkább a tavaszi és nyári hónapokra esik.
- A gardénia megfelelő körülmények között hosszabb ideig is virágozhat,
- a viaszvirág (Hoya) pedig szintén a melegebb, világosabb időszakban örvendeztethet meg illatos virágaival.
Arra sem árt felkészülni, hogy ugyanaz a növény egyik évben valóságos illatfelhővel töltheti meg a szobát, máskor pedig jóval szerényebben virágzik. Ha tehát kifejezetten az illatáért választasz szobanövényt, ne csak azt kérdezd a kertészetben, milyen erős az illata, hanem azt is, mikor virágzik, és milyen körülmények szükségesek ahhoz, hogy a következő évben újra virágba boruljon.
Melyik illatos szobanövényt válaszd a nappaliba vagy a hálószobába?
Már, ahogy írtam ezt a cikket, közben arra gondoltam, hogy az összeset hazavinném, de azért nem árt tisztában lenni a családtagok tűrőképességével – és persze a tieddel sem. Nem mindegy ugyanis, melyik illatos növény hová kerül, hiszen ami a tágas nappaliban kellemes, az a hálószobában már túl intenzív lehet.
- A gardénia világos helyen érzi jól magát, gyönyörű és erősen illatos, ugyanakkor az igényeire jobban oda kell figyelni.
- A koszorúfutóka (Stephanotis floribunda) szintén sok fényt szeret, illatos fehér virágaival pedig a nappali látványos dísze lehet.
- A szobai jázmin (Jasminum polyanthum) annak való, aki kifejezetten intenzív virágillatra vágyik, ezért kis hálószobában már sok lehet belőle.
- A viaszvirág (Hoya) húsos, fényes leveleivel virágzás nélkül is dekoratív, virágai pedig fajtától függően kellemesen vagy egészen erősen illatozhatnak.
Ha hálószobába keresel növényt, az erősen illatozó fajtát először érdemes néhány napig máshol kipróbálni, mert ami nappal kellemes, éjszakára zavaróan intenzívvé válhat.



