Lélek Sztár

Korhatártalanul Endrei Judittal: Halloween

Számos hagyomány társul ehhez a naphoz, melyeknek közös alapja, hogy ezen az éjszakán elvékonyodnak a határok az e világ és a túlvilág között, így ez az év legmágikusabb pillanata.

Amikor idősek leszünk, szembesülünk azzal, hogy voltak olyan dolgok az életünkben, amik mára már nincsenek, és belekerülnek olyanok, amik fiatalon ismeretlenek voltak a számunkra. Nos, ilyen a halloween is. Tudom, sokan még ma is idegenkednek tőle, mondván, mi helye nálunk az angolszász országokban honos ünnepnek, de mivel magazinunk éppen október 31-én jelenik meg, ezért úgy gondoltam, mesélek erről az ősi kelta hagyományokból kialakult ünnepről. A keltáknál az ünnepek a sötétedéssel kezdődtek, mert a sötétség megelőzi a fényt. Számos hagyomány társul ehhez a naphoz, melyeknek közös alapja, hogy ezen az éjszakán elvékonyodnak a határok az e világ és a túlvilág között, így ez az év legmágikusabb pillanata. Szokás volt ilyenkor tüzeket gyújtani és töklámpást készíteni, amely megvédte a családot a szabadon kóborló szellemektől. A kelták hite szerint ilyenkor a holtak szellemei visszatérnek, és mivel beköltözhetnek az élőkbe, félelmükben beöltöztek különféle álcázó maskarákba, összezavarva ezzel a holtak szellemeit.

A halloweenhez kapcsolódó szokások néhány évtizede eljutottak Magyarországra is. Nálunk leginkább a vicsorító vagy vigyorgó töklámpások honosodtak meg, mi is sokszor faragtunk ilyeneket a lányaimmal. Az írek évszázadokon át karórépából faragták. A mai halloween legnépszerűbb elemei mégiscsak a boszorkányok, a kísértetek, fekete macskák, mitikus természetfeletti lények, tündérek, koboldok és egyéb rémségek seregei. Egy magyarázat szerint a jószívű ír katolikus földművesek a pokolban tengődő lelkekre is gondoltak, így vált szokássá, hogy edényeket, lábasokat döngettek, ütögettek október 31-én, ezzel tudatva az elátkozott lelkekkel, hogy nem lettek elfeledve.

A gyerekek különösen szeretik ezt az ünnepet. Jelmezbe öltözve járják a portákat, és „Csokit vagy csalunk!” kiáltással szólítják fel a háziakat, hogy adakozzanak. Hasonlít ez a magyar adománygyűjtő betlehemezésre vagy gergelyjárásra, balázsolásra, csak akkor „Szalonnát, szalonnát, ha nem adnak szalonnát, kifúrom a gerendát!” kiáltás hangzik el. Manapság a gyerekek édességet kapnak, és baráti társaságban, jelmezbált rendezve, vidáman ülik meg ezt a nálunk még mindig kissé szokatlan ünnepet.

Szeretettel: Judit

Endrei Judit többi írását ide kattintva tudja elolvasni.