Akinek gyermeke születik, már a kicsi érkezése előtt elhatározza, hogy az ő babája boldog gyerek lesz. És mindenki mindent – jól, rosszul – meg is tesz ezért. Mostanában olykor elgondolkozom, hogy vajon az én felnőtt lányaim, hogyan gondolnak vissza a gyermekkorukra? Ha a sajátomról kérdezne most, kedves Olvasó, akkor minden gondolkodás nélkül azt válaszolnám, szép volt, jó volt, boldog voltam. Pedig milyen óriási különbség van az ötvenes-hatvanas évek és az ezredforduló gyermekei között. Bizonyos szempontból igen, de más szempontból talán mégsem.
A kis falunk közepén, az iskolában laktunk – édesanyám volt az iskolaigazgató. A hatalmas udvar tanítás után télen-nyáron tele volt gyerekekkel, sokat labdáztunk, bújócskáztunk. Nagyon szerettem „babázni” is. A varrónénitől mindig kaptam maradék anyagokat, azokból kreáltam öltözékeket a babáimnak. No, nem volt sok babám, akkor a Barbie-nak még híre-hamva sem volt. Igaz, azok a babák hasonlítottak ránk, olyan emberformájuk volt. Apukám esténként sokat játszott velünk, főleg fejtörőket. Mindig felidéződnek ezek az esték, amikor a könyvespolcon elém villan a Törd a fejed „okos” könyv. De végtelen szabadságot jelentett a falu határában nyargalászni is.
No és mit csináltunk a lányaimmal? Először is rengeteget játszottunk. Gyakran társasoztunk, kártyáztunk, rajzoltunk, kézműveskedtünk, de kicsiként imádták a „cápás” játékot is. Én voltam a cápa, ők meg a halacskák, most is hallom, ahogy visítoztak „menekülés” közben. Ha szánkózni volt kedvük, nem gondolkoztam, hogy közel ötvenévesen felüljek-e a szánkóra. Boldog vagyok, hogy megszerették a természetjárást. De a legkedvesebb esti elfoglaltságunk mégis a mesélés volt. Mikor a nagyobbik kislányom már tudott olvasni, de a kicsi még nem, az idő tájt a Harry Potter négy kötetét olvastam fel nekik fennhangon. Szerintem az a legjobb módja, hogy egy kisgyerekkel megszerettessük az olvasást, ha olvasunk nekik.
Most visszaolvasva a leírtakat, úgy érzem, nem is olyan nagy a különbség az ő és az én gyerekkorom között. Végül is csupán rajtunk múlik, játszunk-e a gyerekeinkkel, olvasunk-e nekik, kirándulunk-e velük, töltünk-e velük időt, ami később soha, semmivel nem pótolható.
Szeretettel: Judit
Endrei Judit többi írását ide kattintva tudja elolvasni.
