Tudjuk, hogy évszázadok óta a vízkereszt és a húshagyókedd közötti, a nagyböjt kezdetéig tartó időszakban rendezik a legtöbb bált, mulatságot, ami nagy eszem-iszommal jár. Régen talán még inkább így volt ez, hiszen így készültek fel a hosszú böjtre húsvét előtt.
Arról már sokat olvashattunk, hogy német eredetű a „farsang” kifejezés, de nemcsak a latin országokban, szinte minden európai országban inkább a karnevál kifejezést használják. A farsang eredete részben az ókorba nyúlik vissza, de létezik egy közvetlen, néhány százéves eredet is, ez a késő középkorba vezet. Az ősi kelta kultúrában Imbolc pogány ünnepét ülték meg, ez február 1-től február 2-a napnyugtáig tartott. A kelta hagyományok alapján az Imbolc a téli napforduló és a tavaszi napéjegyenlőség közötti félidőt jelölte, az újkőkorszaki Írországban és Skóciában. Később, az ősi germán kultúrában Freya istennőt köszöntötték ekkor, aki a szabad, természetes nőiséget képviselte, másrészt a tiszta erőt, a bátorságot. De az ókori világ más tája is szerepet játszott a farsang ünnepkörének kialakulásában. Mezopotámiából került a hellenisztikus kultúrkörbe saturnália ünnepek formájában, majd formálódott tovább, és a görög dionüszoszi és a római lupercalia ünnepekben jelent meg. Ezeket az archaikus ünnepeket, amelyek az ókorban alakultak ki, tekinthetjük minden farsangok legrégebbi ősének.
Térjünk vissza napjainkba! Ezt az ünnepet is érdemes magunkra szabni, hiszen csak akkor érezzük jól magunkat. Ha bálba, mulatságba vágyunk, szép és elegáns ruhára, akkor tegyük. Ha baráti társaságban bolondozunk egy jót finom falatok mellett, az is jó. Én mindenesetre arra számítok, hogy öreg barátnőm, Zsozsó megcsörget: „Sütöttem fánkot, hozhatok?”. Nekem pedig nincs más dolgom, mint a spájz polcáról leemelni egy üveg, magam készítette finom baracklekvárt, és jóízűen elmajszolni egy-két farsangi fánkot.
Szeretettel: Judit
Endrei Judit többi írását ide kattintva tudja elolvasni.
