Törőcsik Mari vallomása a múltból: „Azt hiszem, ez az én legnagyobb hibám”

Smink nélkül, de az elmaradhatatlan kalappal a fején érkezett a megbeszélt helyszínre, egy budai kávézóba. Csak egy jó erős feketét kért, és miközben kevergette a kávét, mesélésbe kezdett.

„Korábban erős dohányos voltam, de a cigarettától eltiltottak az orvosok, csak a kávé mellett maradtam meg. No meg a szép kalapokat és cipőket is szeretem! Édesanyám ugyanis arra tanított, hogy a cipő és a kalap nagyon fontos egy nő ruhatárában, így én is csak ezekre költöttem. Egyébként sosem érdekelt a divat. Egy ügyeletes fekete ruhám azért mindig van.”

A színésznő az édesanyja tanácsát örökérvényűnek tartotta, de édesapjától is sokat tanult.

„Csodálatos szüleim voltak. Imádtam anyámat, apámat. Ők tanítottak meg arra, hogy minden embert tisztelni kell. És tartom is magam ehhez. Nekem a színházban mindenki a kollégám, pincétől a padlásig. Édesapámmal egyébként már 12-13 éves koromban is éjszakába nyúlóan beszélgettünk az élet dolgairól, földrajzról, történelemről.”

»A szerencse megadatott nekem«

Törőcsik Mari azt mondta, szerencséje volt a pályán.

„Keveseknek jut a világon olyan szerencse, mit amilyen nekem volt. Nincs az a sikeres színészi pálya, amin ne lehetne elbukni egypárszor. Régebben megkérdezte tőlem egy francia újságíró, bánom-e, hogy nem külföldön vagyok színésznő, erre azt válaszoltam neki, valószínű, könnyebb lenne az életem, hiszen egy francia filmmel annyit kereshettem volna, mint amennyit itthon soha, de olyan gazdag szakmai életem nem lett volna, mint amilyen Magyarországon megadatott. Tíz csodálatos mesterrel dolgozhattam színpadon, és kiváló filmrendezőkkel. Rengeteget tanultam ezektől az emberektől, általuk többé váltam.”

Unokája is színész

A művésznő felmenői között nem volt színész, és a családjából is csak egy ember folytatta a hivatását.

„A lányom Svájcban él, a fiam Vietnamban. A férjem, Maár Gyula első házassága révén van egy unokám, Járai Máté. Ő színész lett. Nagyon tisztelem benne, hogy sosem kért tőlem protekciót, nem általam akart érvényesülni. Most épp Győrben játszik. Nagy bánatom, hogy időhiány miatt színpadon még nem láttam őt, de büszke voltam, amikor Szegeden megállított egy úr, és azt mondta: nagyon sajnáljuk, hogy Máté elkerült Szegedről, mert a város kedvence volt. Örülök, hogy jól alakulnak Máté dolgai. Bár mostanában ritkán találkozunk, kisgyerekként sok időt töltött velünk a vidéki házamban, Velemen. A budapesti lakásom mellett bő harminc éve ott is élek. A helyiek jó barátaim: a szomszédasszonyommal és a boltossal megbeszéljük a napi történéseket, az időjárást. Amióta nem tudom használni a jobb kezemet, sokat segítenek. Régebben füvet nyírni és virágokkal foglalatoskodni is szerettem, de ezt most már nem tudom csinálni. A három évvel ezelőtti betegségemből ennyi maradt vissza, korlátozva vagyok az egyik kezemmel.”

Csodával határos módon visszajött

Annak idején, egy ország aggódott Törőcsik Mari életéért. A színésznő a klinikai halál állapotában volt, és két hónapig kórházban feküdt.

„Nagyon messziről jövök, de csodával határos módon visszajöttem!” – mondta akkor. Akaratereje és munkabírása pedig mit sem csökkent az elmúlt időszakban. Sőt!

„Negyven éve nem fordult elő, hogy végigdolgoztam az egész nyarat. A környezetemben élők mondogatják is, az én koromban már többet kellene pihenni.”

De a színésznő nem csak dolgozni szeretett, hanem beszélgetni is és akkor még nagy szerelme, Maár Gyula is élt, így egy kedves csaladi titkot is megosztott róla.

„Néha azon kapom magam, hogy a Nemzeti Színház büféjében csak én beszélek… Amikor a betegségem után otthon lábadoztam, rengetegen telefonáltak. Molnár Gál Péter is érdeklődött utánam, azt kérdezte a férjemtől: »Na, mesélj, mi van Marival?« Maár pedig azt válaszolta: »Mit mondjak róla? Most még többet beszél.« Azt hiszem, ez az én legnagyobb hibám. Mondogatom is a szeretteimnek, nézzék el nekem, és ne szóljanak rám ezért.”

Fotó: Sajtóklub Prizma TV