Sztárok

Korda György és Balázs Klári Azariah-ról: „Ha valakinek van pénze, és szeretne dalokat készíteni, megteheti”

Még csak 22 éves, de korosztálytól függetlenül mindenki róla beszél. Egyedülálló módon, három egymást követő napon megtöltötte az ország legnagyobb stadionját, a Puskás Arénát. Balázs Klárit és Korda Györgyöt kérdeztük, mit szól az üstökösként berobbanó sráchoz?

Ki is ez a fiú?

Baukó Attila néven látta meg a napvilágot. Elvált szülők gyermeke, édesapja Németországban dolgozott autószerelőként, édesanyja katonatiszt. Egy újpalotai panellakásban nőtt fel, ahol nagypapája is velük élt. Zenei képzettség nélkül robbant be a köztudatba, mindössze három órát járt énektanárhoz, autodidakta módon sajátította el az éneklést, a gitározást és a produceri feladatokat. 2019-ben jelentette meg első szerzeményét. Azóta a karrierje egyenesen ível felfelé.

„Régebben nehezebb volt az előadóknak”

Több évtizedes tapasztalattal a háta mögött Korda György és Balázs Klári úgy látja, hogy az új generáció elszántsága példaértékű, azonban figyelmeztetnek arra, hogy a hirtelen jött siker veszélyeket is rejt. Korda György így látja:

„A pályafutásom kezdetén egész más volt a zene, az előadók és az elvárások. Az előrejutásnak is más feltételei voltak: évekig dolgoztunk, kottából tanultuk a dalokat, és vizsgát tettünk az OSZK-ban, hogy színpadra léphessünk. Hosszú évtizedekig egy rádió, egy televízió és egy hanglemezgyár volt, ott kellett kitűnni a tömegből. Ellenben ma, ha valakinek van pénze, és szeretne dalokat készíteni, könnyedén megteheti. Akkoriban nem is volt sportcsarnok, álmunkban sem gondoltuk, hogy valaki három egymást követő este megtölthet egy Arénát. Ez a mai kornak a teljesítménye, ettől függetlenül semmit nem von le az értékéből. Valamit tudnia kell Azahriahnak, olyasmit, amire más nem képes” – mondja a legendás énekes, majd felesége, Balázs Klári veszi át a szót.

„Olyan társadalomban élünk, ahol pár évente cserélgetik az autókat, feleségeket, és ez a zeneiparban sincs másként. Nincs kontroll, se szakmailag, se másféleképpen, hogy ez jó vagy ­rossz, nem tudjuk. Jóban vagyunk a fiatal énekesekkel, és nagyon drukkolunk, hogy sikeresek maradjanak öt-tíz év múlva is, de azért egy-két dolgot elmondanék nekik négyszemközt. Például azt, hogy ­hosszú távon kell gondolkozni. Annak idején lépésről lépésre építettük fel a karrierünket. Mindig fejlődtünk, tanultunk, hiszen ez is egy szakma, szükséges a megfelelő ének-, légzés- és beszédtechnika elsajátítása. Az ekkora tömeget vonzó előadókat a fiatalok példaképnek tekintik, nem mindegy, hogyan beszél a színpadon, és mit sugall. Azért, mert valami a közönségnek öt percig tetszik, nem biztos, hogy később is tetszeni fog. Ahogy a világ, úgy a közízlés is megváltozott, de az nem, hogy az emberek a jó zenét szeretik. Azahriah a jóhoz tartozik, kívánjuk, hogy sokáig tartson a pályafutása.”

 

Fotó: Schumy Csaba