Sztár

Hátborzongató SMS-t küldött halála előtt kollégánknak Boros Lajos: ez állt benne

A 77 évesen elhunyt rádiós műsorvezető élete utolsó napjait kórházban töltötte. A legyengült szíve erőtlen volt már ahhoz, hogy felvegye a harcot a betegségével.

Titokban tartotta, hogy kórházban fekszik. A halála előtt néhány nappal üzenetet küldtünk neki, mert szerettünk volna interjút készíteni vele. A válaszra nem is kellett sokáig várni: „Most fontos dolgot intézek, amint megérkezem, rea­gálok!”– írta nekünk Boros Lajos. A különös sms-t akkor nem értettük, de mostanra összeállt a kép. Megérkezett, de sajnos már nem haza, a szerettei közé, hanem a túlvilágra. Boros Lajosnak mindene volt a családja. Feleségével, Valival 53 évet élt együtt. Három fiuk született: Dániel, Dávid és Dénes. De ki is volt Boros Lajos? 25 éves koráig civil életet élt: a Hűtőgép KTSZ.-nél bádogos volt, és a Telefongyár üzemi osztályán is dolgozott.

A reflektorfénybe 1972-ben került, amikor énekes-gitárosként megnyerte a Ki mit tud?-ot. Később a Danubius Rádió műsorvezetője lett, Cappuccino című reggeli műsora egy időben nagyon népszerű volt. Aztán Bochkor Gáborral közösen elindította a Bumerángot, ami 12 éven át a leghallgatottabb reggeli rádióműsornak számított. A tévében is gyakran szerepelt: az RTL Klubon a Kész átverést vezette. Nem volt stílusidegen tőle ez a műsor. Fanyar, ironikus humorával mindig meg tudta nevettetni a közönséget és a körülötte lévőket. A kollegái Lali királynak hívták, és tetszett is neki ez a megszólítás. Éltetője volt a közönség. Fényes sikerek, ugyanakkor egészségügyi megpróbáltatások is kísérték földi útját. Komoly műtétek, rendszeres orvosi kontrollvizsgálatok, és az öt hétig tartó kóma után újra kellett tanulnia beszélni és járni. Gyógyíthatatlan szívbetegsége ellenére mégsem írt végrendeletet.

„Miért döntsem én el, hogy a halálom után milyen kötelezettséget, terhet vagy gondot kapjanak a nyakukba a szeretteim? Eléggé felnőttnek érzem a feleségemet és a fiaimat arra a feladatra, hogy majd ők eldöntsék, mihez kezdenek a hagyatékommal. Nem akarok egy papírt írni, aminek aztán egyes szavaiba vagy mondataiba ügyvédek kössenek bele…” – nyilatkozta korábban Boros Lajos.

Fotó: Nagy Zoltán