Kíváncsiságból megnéztem a naptárban, milyen neveket ünneplünk a héten. Több olyan is akadt, amit életemben nem hallottam. De hogyan alakult ki a névadás szokása? Állítólag már az őskor emberei is adtak nevet az újszülötteknek, az állatokról, növényekről, természeti jelenségekről. Gyakran a baba külsejét írták le: például „Nagyfogú” vagy „Szeplős”. De még olyan nevet is adtak, amivel elriasztották a gonosz szellemeket, például Csúnya. Az ókori kultúrákban a névadás jelentősége még nagyobb volt. Egyiptomban az emberek úgy hitték, hogy a nevek magukban hordozzák az egyén jellemvonásait. Arra is nagy gondot fordítottak, hogy nevük fennmaradjon, mert csak így nyerhették el az öröklétet. Akinek a neve feledésbe merült, az mintha másodszor is meghalt volna. Az ókori görögök is nagy figyelmet szenteltek a neveknek, néhány példa ezekre a szimbolikus összetett nevekre: Periklész – nagyon híres, Philipposz – lókedvelő, Theodórosz – isten ajándéka. A görög nevek általában istenekről vagy hősökről származtak, és a nevek jelentése sok esetben utalhatott az illető tulajdonságaira vagy sorsára.
Ugorjunk egy jó nagyot az időben! A középkorban leginkább a keresztény nevek terjedtek el, ihletet a Bibliából vettek. A keresztény nevek jelentése és eredete nagyon fontos volt a korabelieknek. A későbbi századokban az egyéni kreativitás is egyre inkább megjelent a névadásban. A szülők már a modern neveket részesítették előnyben, nem a vallási szempontok voltak a fontosak. Erről egyszer később még mesélek majd.
Most felidézem, én hogyan választottam nevet a lányaimnak. Szabadkezet kaptam a családtól, tehát enyém lett a felelősség is. A fiú nevekkel nem volt gondom, az András és a Dániel az elsők között szerepelt. De mert kislányokra vágytam, itt sokkal elmélyültebben átgondoltam a lehetőségeket. A szülés pillanatáig nem akartam tudni a gyermekeim nemét. Emlékszem, még utolsó este is lapozgattam az utónév könyvet, ízlelgettem a neveket. Volt két fontos szempontom, ne karácsony környéki név legyen, és ha lehet, a születésnap és a névnap se essen közel egymáshoz. Mindig sajnáltam azokat, akiknek összevonták az ünnepeiket. Végül két, igen szép női nevet találtam, Nóra és Laura. Illik mindkettőjükhöz.
Szeretettel: Judit
Endrei Judit további írásait ide kattintva tudja elolvasni.
