Egy festő beleszeretett egy színésznőbe, aki nem viszonozta az érzéseit. A férfi, hogy elnyerje a hölgy szívét, mindenét pénzzé tette, rengeteg tűzpiros rózsát vásárolt, és elárasztotta velük a főteret – így vallott szerelmet. A látvány lenyűgöző lehetett, a szerelem azonban beteljesületlen maradt. A történet hallatán rögtön eszembe jutott a „Millió vörös rózsa” című dal, amit Alla Pugacsova vitt sikerre a nyolcvanas években a Szovjetunióban. Ez a dal is egy festőről szól, aki minden vagyonát rózsákra költi, hogy lenyűgözze a szeretett nőt. Mintha a sighnaghi legenda ihlette volna Pugacsova dalát.
A valóságban azonban a dal szövegét a neves költő, Andrej Voznyeszenszkij írta, és valószínűleg Niko Piroszmani, a 19–20. század fordulóján élt grúz festő élete ihlette. Ő valóban beleszeretett egy francia színésznőbe, Marguerite de Sèvres-be, és a legenda szerint rózsákkal borította be a házat, ahol a nő megszállt. Bár sokan Sigh-naghihoz kötik a történetet, valószínűbb, hogy Tbilisziben történt.
Mi értelme a szerelmes történeteknek?
De vajon miért ragadnak meg bennünket ennyire az efféle történetek? Miért idézzük fel újra és újra a beteljesületlen, mégis gyönyörű szerelmek legendáit? Talán mert a romantikus történetek nem csupán a szerelemről szólnak. Sokkal többről. Egy vágyott, tiszta érzelemről, az önzetlen adásról, a „mindent vagy semmit” vállalásáról.
És jó hinni abban, hogy van a világon valaki, aki hajlandó mindenét odaadni, csak hogy kifejezze az érzéseit. Még akkor is, ha tudja: lehet, hogy sosem kap cserébe semmit.
A 21. században rohanunk, terveket gyártunk, határidőket hajszolunk. Egyre kevesebb időt hagyunk érzelmekre, az egymásra figyelésre, romantikára. Pedig legbelül mindannyian vágyunk rá – egy kis csendre, egy pillanatra, egy gesztusra, ami az érzésekről szól. Talán ezért is marad velünk örökre egy dal vagy egy legenda, amiben még elhittük, hogy millió rózsaszál is lehet egy üzenet.
Szeretettel: Judit
Endrei Judit többi írását ide kattintva tudod elolvasni.
