Sztár

Sztrókot kapott B. Tóth László: 20 évvel fiatalabb felesége mentette meg az életét

„Lógott a karom, félrebillent a szám, a feleségem hívta a mentőket” – így emlékszik B. Tóth László azokra a kegyetlen órákra, amíg orvoshoz jutott.
B. Tóth László

Nagy veszteség Keresztes Tibor, Cintula, a legendás lemezlovas halála a magyar zenei szakmának: nyolcvanévesen, alig néhány nappal ezelőtt ment el.  Barátja, B. Tóth László a Best magazinnak mesélt az életükről és a viszonyukról.

„Barátok voltunk, a halála nagyon fáj, a hiánya pedig feldolgozhatatlan veszteség a szakmánknak, a rajongóinak. Súlyos beteg volt, az utóbbi időben többször volt kórházban, én pedig mentem hozzá látogatóba. Amikor az ember megöregszik, ne adj’ isten, megbetegszik, kegyetlen dolog a magány, az egyedüllét, sajnos neki így alakult az élete” – mondta B. Tóth, aki néhány évvel ezelőtt maga is megjárta a poklot: sztrókot kapott. Ilyen esetben a legfontosabb az azonnali cselekvés, a lemezlovasnak is az volt a szerencséje, hogy felesége, a 20 évvel fiatalabb Judit is otthon volt és azonnal értesítette a mentőket.

Félreérthetetlen jeleket mutatott

„Szerencsém volt, az új feleségem észrevette, hogy baj van. Jöttem ki a fürdőszobából, lógott a karom, félrebillent a szám, mondta, hívja a mentőt, mire azt válaszoltam: ne hívd, holnap délelőtt teniszmeccsem lesz. Nem hallgatott rám, így a kritikus két‑három órán belül a kórház intenzív osztályán voltam, és minden szövődmény nélkül három nap alatt letudtam a sztrókot. Ebből a szempontból szerencsém volt, másrészt viszont nem, mert miután hazaengedtek, tüdőgyulladással két hétre visszakerültem a kórházba” – folytatta B.Tóth, aki annak ellenére is „új feleségének” hívja Juditot, hogy valójában már majdnem egy évtizede együtt vannak.

Ez is érdekelhet

Gyerekkori szerelem és válás

„Az első házasságom gyerekkori szerelem volt, Évával hétéves korunktól együtt jártunk iskolába. Miután végeztünk, eltelt több mint hét év, hogy nem találkoztunk, aztán egyszer jött velem szemben, nem ismertem meg. A kislányból kész nő, nagyon jó csaj lett. Összeházasodtunk, megszületett Sarolta lányunk,

negyven évig éltünk együtt, majd miután kihűlt a kapcsoltunk, elváltunk.

Csak remélni mertem, hogy nem maradok egyedül, és jött Judit, akiből, ahogy mondtam, az új feleségem lett. Húsz évvel fiatalabb nálam, nyolc éve vagyunk házasok, de jóval több éve élünk együtt” – mondta.

Az interjú további részleteit keresd az eheti Best magazinban az újságárusoknál.

Fotó: RTL