Szomorúan tapasztalom, hogy az öt-hat fészekből tavaly már csak kettőbe tértek vissza a kis lakók.
Már gyerekkoromban is izgatottan vártam a tavaszt, hiszen a fecskéket a jó idő hírnökeinek éreztem, és amikor ősszel elmentek, az mindig egy kicsit szomorú volt. Ugyanezek az érzések vannak bennem most is, hiszen lassan készülődnek a hosszú útra. Egyre többször látom, hogy összegyűlnek a drótokon, csapatokba verődnek, mintha tanácskoznának:
„Mindenki itt van? Indulhatunk?”
Hihetetlenül hosszú út áll előttük, több ezer kilométert repülnek Afrikáig, a mi fecskéink egy része egészen Dél-Afrikáig is eljut. Átszelik a Földközi-tengert, a Szaharát, olyan viharokkal és hőséggel küzdve, amit mi el sem tudunk képzelni. És közben tökéletesen tájékozódnak: a Nap állása, a csillagok fénye, sőt még a Föld mágneses tere is segíti őket az eligazodásban. Elképesztő, hogy az alig húszgrammos testük képes erre az erőfeszítésre.
Az évszakváltás hírnökei
Régen a falvakban, városokban több figyelmet szenteltünk nekik. A parasztudvarokban a fecskefészek alatt szerencsét reméltek, és ha egy fészekből kiestek a kicsik, gondosan visszatették őket. Ma egyre kevesebb helyen találni fészket, több az üres fészek is. A modern épületek sima falain nincs kapaszkodó, és sokszor az emberek sem nézik jó szemmel a „koszoló” madarakat.
Pedig milyen fontos szerepet töltenek be az ökoszisztémában: a kártevők elleni természetes védekezésben, a biológiai egyensúly fenntartásában. Ha eltűnnének, annak hatása lenne a mezőgazdaságra is, hiszen több rovart kéne vegyszerekkel irtani, ami nemcsak környezetszennyező, de drágább és kevésbé hatékony megoldás.
Ha ilyenkor fölnézek az égre, és meglátom a villanyvezetékeken sorakozó madarakat, valami különös nyugalmat érzek.
Bármi történik is a világban, a természet órája pontosan jár, ezek a csöppnyi jószágok tudják, mikor kell menniük.
És akármennyit is változik körülöttünk az élet, van valami, amihez mindig igazodhatunk: a fecskék érkezése és búcsúja.
Szeretettel: Judit
Endrei Judit többi írását ide kattintva tudod elolvasni.
Ezt olvastad már?
Fotó: archív
