Legenda vagy valóság? Végül is mindegy. Az ilyen történetek nem a hitelességük miatt élnek tovább, hanem azért, mert pontosan visszaadják egy ember lényegét. A hiedelem szerint egy fiatalember egy nap nagy levegőt vett, majd felhívta az országosan ismert Weöres Sándor költőt. Zavarában csak ennyit mondott: „Szeretném meglátogatni, hogy megmutassam a verseimet.”
Weöres néhány pillanatig hallgatott, majd váratlan kéréssel állt elő! Megkérte az illetőt, hogy előbb olvasson fel egy verset a telefonba – írja az Újságmúzeum. A fiatalember felolvasta kedvenc költeményét, újabb csend következett, végül Weöres a jól ismert, különös hangján csak ennyit mondott: „Jól van, fiatalember. Jöhet, várom.”
Az ifjú költőt a Gyurkovics Tibor nevet viselte.
Az a bizonyos bélyeg
Gyurkovics Tibor 1931. december 18. napján született Rákosfalván. Piarista gimnáziumba járt, ám az iskola államosítása után az Ady Endre Gimnáziumban érettségizett 1950-ben. Jó tanuló volt, tanárai pedig folyamatosan dicsérték élénk irodalmi érdeklődését. Egy gond volt csak, ott éktelenkedett a homlokán az a bizonyos bélyeg: polgári származású volt. Az akkori rendszerben ez épp elég volt ahhoz, hogy ellenségnek számítson. Ráadásul az sem segített rajta, hogy édesapja a háború alatt egy kenyérgyár igazgatójaként dolgozott.
Nem vették fel tehát sem az orvosi, sem a jogi egyetemre, de a színiakadémia kapuja is zárva maradt előtte. A művészet ennek ellenére mágnesként vonzotta. Így hát kétkezi munkásként kezdte felnőtt életét: a Fővárosi Közlekedési Vállalatnál dolgozott eleinte. Ez az időszak azonban nem tudta elvenni a kedvét. Újra próbálkozott később, és végül fel is vették a gyógypedagógiai tanárképző főiskolára. Később – amikor már lehetett – pszichológusi diplomát is szerzett.
Forradalom és meghurcoltatás
Az 1956-os forradalom Gyurkovics Tibort is magával ragadta. A gyógypedagógiai főiskolán már előadóként dolgozott, miközben ő lett az intézmény forradalmi bizottságának elnöke. A forradalom leverése után újra rásütötték a bélyeget: meghurcolták, megalázták, elvették az állását. Sokakkal ellentétben azonban nem vágyott a vasfüggönyön túli világba. Tartotta magát az elveihez, dacosan, konokul.
Dolgozott kisegítő iskolában Kőbányán, majd pszichológusként egy gyermekgondozóban. Aztán 1960 és 1968 között az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet pszichológusa volt. Közben pedig írt, egyre többet, amikor csak tudott.
Szenvedélyes volt
Írásait mindig szenvedély, humor és indulat jellemezte. Barátja és írótársa, Szakonyi Károly így mesélt róla: „Szenvedélyessége, humora lenyűgözte a hallgatóságot, bűvkörébe vonta a nőket, elragadtatta a férfiakat.”
Gyurkovics pszichológusként és íróként is az emberi kapcsolatok zűrzavarát és harmóniáját kutatta, a szeretet és a szerelem utáni sóvárgást boncolgatta megállás nélkül. Volt, aki egyszerűen csak mágusnak hívta őt. A hatvanas években egyébként már sorra jelentek meg versei, de az igazi áttörést mégis a hetvenes évek hozták meg számára.
Ezeket olvastad már?
A színház meghódítása
Az ötvenes években indult színházi pályafutása is. Drámái mindig megtöltötték a nézőteret, és mindig komoly hatással voltak a közönségre. Az „Estére meghalsz” című darabját – Domján Edit és Mensáros László főszereplésével – a Madách Kamarában mutatták be. Hatalmas siker lett!
A Vígszínház később szinte saját szerzőként számolt vele: a Csóka-család, a Nagyvizit és a Fekvőtámasz kultikus darabokká váltak a színház falain belül. Utóbbiban Gyurkovics maga is színpadra lépett egyszer az ezredes szerepében.
Szomorú búcsú
Gyurkovics Tibor a társasági élet meghatározó alakja lett. Verseivel, színházi darabjaival és kiállításaival örök hírnevet kölcsönzött magának. Műveiben újra és újra a szeretni vágyó, a hűtlen, a házasságban szenvedő és a folyton csak másra vágyó embert állította középpontba. Utolsó éveiben sajnos súlyos betegséggel küzdött. Végül 2008. november 16. napján, 77 éves korában szervezete feladta a harcot.
Idén lenne 94 éves. Nyugodjon békében!
Fotó: Fortepan/Hunyady József, Wikipédia, Színház.hu
