Azt mondják, hogy az esküvő becsült árából érdemes kiindulni, de ezt vajon honnan is lehetne megtudakolni. Talán könnyebb azt kipuhatolni, és kiindulni abból, hogy a saját...
# sztárszerző
A fagylalt története a régmúltba nyúlik vissza, hiszen már a kínaiak, mezopotámiaiak és egyiptomiak is összeállítottak hóból vagy jégből és ízesítőkből egyfajta desszertet.
Elképzelem, milyen jó lehetett és lehet ma is ezeknek a hölgyeknek a közelében élni. Ha körülnézek a tágabb környezetemben, nagyon kevés derűs, nyitott embert látok. Sokakból...
Az 1960-as évektől napjainkig az élelmiszerekben drasztikusan megváltozott a mikroelemek és a vitaminok mennyisége. A karotin 50 százalékkal, az E-vitamin 60, a B12-vitamin...
Kislány korunkban tudtuk, ha valamelyik fiú meghúzta a copfunkat, az a szerelem jele volt. Felnőtt nőként már másfajta romantikára vágyunk. De akkor mire?
Éppen csak kipihentük a karácsonyt meg az óév utolsó napjait, máris itt az újabb „megpróbáltatás”, a farsang. Pedig mennyire örültem, hogy az elmúlt néhány hétben már kezdtem...
Japánban például megfigyelték, hogy varjak diót tesznek az utakra, hogy az autók összetörjék a héját. És még azt is megvárják, amíg a jelzőlámpa megváltozik, hogy...
„Úgy döntöttem, nincs kedvem szobanövényként folytatni az életemet.” Ez az érzés is inspirálhat valakit, végül is mindegy, hogy mi, csak ne üljünk tétlenül otthon.
Ha szánkózni volt kedvük, nem gondolkoztam, hogy közel ötvenévesen felüljek-e a szánkóra. Boldog vagyok, hogy megszerették a természetjárást.
Ki tud ellenállni a bejglinek, a mákos gubának – nálunk tripla mákkal? A szaloncukorról már nem is szólva.