Néhány éve előkerült egy 1990-es videófelvétel, amelyen a népszerű bemondónő az agyműtétjéről beszél. Súlyos betegsége nagyon megviselte, de még abban az esendő állapotban is szeretetteljes mosoly játszott az arcán, hangja a megszokott kedvességgel csengett, az pedig, hogy múlt időben mesélt a rettenetes szenvedésről, amin keresztülment, arra utalt, hogy hitt a gyógyulásában.
Érdekes szokásai voltak
Erős, határozott nő volt, ami nem csoda, hiszen szegény család gyermekeként született, pontosan tudta, az életben csak önmagára és a tehetségére számíthat. Színiiskolát végzett, majd statiszta volt a filmgyárban. Fényképe megtetszett a Magyar Televíziónak, így behívták egy válogatásra, majd 1957-ben képernyőre is került.
Kollégái a mai napig csodálják és emlegetik őt. Endrei Judit tavaly, Eszter halálának harmincadik évfordulója kapcsán így mesélt:
– Emlékszem, egyszer Eszter leültetett maga mellé, és közölte, hogy most akkor megvacsorázunk, majd elővett egy kockasajtot, kettétörte, és a felét odaadta. Ez a gesztus sokkal többről szólt, mint egy sima vacsoráról, az elfogadás, a segítés és a szeretet jele volt – mondta Judit, aki egyetértett abban, hogy Eszter különleges személyiség volt, érdekes szokásokkal. Például ő maga vágta a haját, varrta a ruháit, sokszor két bejelentkezés között a stúdióban.
Másik kolléganője, Bay Éva szerint a bemondónő rendkívül rendszerető is volt, emellett számított neki a külvilág véleménye.
– Január elsejére is mindig lemosatta a kocsiját, mondván, koszos autóval nem szabad az évet elkezdeni. Esztert mindenki csodálta, de ezzel ő sosem élt vissza. Szabályosan vonult a tévé folyosóján, de közben minden munkatársnak odaköszönt. Amikor megkérdeztem tőle, hogy Eszter, te mindenkit ismersz?, csak azt válaszolta: dehogyis, de mit szólnának, ha én nem köszönnék? – nyilatkozott szintén az évforduló kapcsán a mára nyugdíjas pályatárs.
Az „Eszter-ügy”
Eszter gondosan őrizte a magánéletét, a vele kapcsolatos emlékiratok azonban – évekkel azután, hogy elment – lerántották a leplet élete első, titkos szerelméről. A férfi nem tudta továbbcipelni a terhet, így valahonnan előkerült titkos naplójában megosztotta, éveken át tiltott kapcsolatban élt a fiatal, bájos bemondónővel.
Ortutay Gyula politikus Eszternél huszonnyolc évvel idősebb, családos ember volt.
Szerelmüket tiltotta a hatalom, a férfi bármennyit vívódott is magában, elképzelhetetlen volt számára, hogy elhagyja a családját a szerelméért. Kádár János is rossz szemmel nézte a kapcsolatot, Ortutay környezete csak kellemetlenül, „Eszter-ügyként” emlegette kettejük történetét, ami a rendszer szemében sürgős lezárásért kiáltott. Csakhogy hiába! A szerelmesek sokáig titokban találkoztak.
– Ha egyszer megírnám, hol mindenütt szerettük mi egymást, a Bükkben, a hegyoldalon, a váci hegyek közt elrejtőzve az országút fölötti dombokon, a rektori, a népfront hivatalaiban, s végül aztán a lakásán, amit lassan rendezgettem be néki a Fürst Sándor utcában – írta a politikus naplójában. Aztán, ahogyan az a titkos szerelmekkel lenni szokott, a kapcsolat nem tudott tovább fejlődni, amit Tamási Eszter vélhetően megelégelt. Nem akart eltitkolt barátnőként, egyedül élni.
Büszke nő volt, felvállalt kapcsolatra vágyott, arra, hogy igazi társa legyen, akire bármikor számíthat. A sors méltányolta az erejét: nem sokkal később megismerte férjét, Laubál Lászlót, majd 1965-ben megszületett kislánya, Krisztina, akivel különlegesen szoros kapcsolata volt. Nem egyszer nyilatkozta: amikor kigyúlnak a stúdió fényei, és ő belenéz a kamerába, a gyermekét képzeli maga elé – ezért is lehetett olyan kedves a pillantása, amikor a nézőkhöz beszélt.
Túl későn derült ki a baj
Különös rosszullétei a negyvenes éveiben kezdődtek.
– Naponta voltak panaszaim, úgy indultak el a napok, hogy nem tudtam, végre tudom-e hajtani az elképzelt feladatokat akár otthon, akár a munkámban. Elmondhatatlan szenvedés volt fizikailag és lelkileg is, hogy nem tudom, mi bajom van, de tudom, hogy van valami bajom – emlékezett betegsége kezdetére a már említett videóban. Hosszasan mesélt arról is, a fájdalom és a bénultság, a megváltozott érzékelés a teste bal oldalát érintette, az orvosok a vizsgálatok után első körben vegetatív neurózist állapítottak meg. A helyes diagnózis csak évekkel később, rengeteg kórházban vagy táppénzen töltött idő után érkezett meg: egyre növekvő agydaganat, műtéti szempontból a lehető legrosszabb helyen. Eszter azonban nem rettent meg. Bátran vállalta a kétesélyes operációt, mert vissza szerette volna kapni a régi életét.
– Azt, hogy önfeledten menjek az utcán, azt már nem ismertem – nyilatkozta a műtét után. Ekkor még bízott a felépülésében, aztán eljött a pont, amikor úgy érezte, már csak Isten segíthet. Szenvedései közepette saját imát talált ki, ami annak idején a Szabad Földben is megjelent:
„Egyetlen, édes, drága, jó Istenem! Hogy teljhatalmad van a világ felett, elismerem. Hogy a világon csak az van, amit te akarsz, és amit te nem akarsz, az nincsen. Kérlek, vedd vissza a betegségem, könyörgök, gyógyíts meg engem!”
A várt csoda azonban nem érkezett meg. Kollégái szerint a bemondónő az út végére megbarátkozott az elmúlással, megértette élete összefüggéseit. Azt is érezte, mikor lesz vége. 1991. december 15-én bent járt nála a kórházban a barátnője. Neki mondta: „Hamarosan elmegyek” – és másnap örökre elaludt.
Fotó: Olajos Piroska, Fortepan/Szalay Zoltán, Fortepan/Gábor Viktor, Mti
