Uncategorized

Thuróczy Szabolcs nem fél a veszélyes jelenetektől, többször tört már el az orra – Videó

A színészi munka sokszor nem csak intellektuális kihívás egy forgatáson, hanem kőkemény fizikai megpróbáltatásokkal jár. Sokat mesélhetne erről Thuróczy Szabolcs, aki a legutóbbi filmje, a hazai mozikba augusztus 25-én érkező Szia Éltem! című vígjáték forgatásán a falmászó képességét is megcsillogtatta.

A bravúros jelenet felvételekor, amely a film hosszú előzetesében is helyet kapott, arra vállalkozott, hogy felkapaszkodva a gyámügyi hivatal magasfalán, becsempészi az ideiglenesen odakerült fiához a kabalaállatát. A mutatvány könnyűnek tűnik, de mint a trailerből kiderül, cseppet sem egyszerű kivitelezni.

–  Gyerekként sportsuliba jártam, a mozgás töltötte ki az életemet, így kiskorom óta hozzá vagyok szokva a fizikai kihívásokhoz, hogy esni, kelni, csúszni, mászni kell. Ezzel sosem volt gondom, és ez néha bizony azzal jár, hogy meg is lehet sérülni. Tört már el az orrom többször. Épp ezért a veszélyes jelenetektől sem tartok. A Szia Életem! forgatásán teljes biztonságban dolgoztam, nagyszerű stáb vett körül. Előre mindent lepróbáltunk, kitaláltunk, és gond nélkül rögzítettük ezt a jelenetet is – mesélte Thuróczy Szabolcs, aki nagyon élvezte a forgatás minden pillanatát. Köszönhetően annak, hogy remek forgatókönyvből dolgozhatott, egy kicsit más figurát alakíthatott, mint szokott és fantasztikusan tehetséges partnerre talált a fiát játszó, a forgatás idején hatéves és első filmjét készítő Pásztor-Várady Mór személyében., akivel az első perctől kezdve egy hullámhosszra került.

Thuróczy Szabolcs a Szia Életem! főszereplőjeként egykor sikeres írót alakít, aki már tévés celebként sem kell senkinek. Egyre mélyebbre kerül a sztárranglétrán. Kiüresedett élete rányomja bélyegét az írói kreativitására is. Nem jön az ihlet, így másolni próbál, de kiadója eszén nem tud túljárni. Ultimátumot kap. Tíz napja marad az új kézirat leadásáig, vagy szerződést bontanak vele. Ekkor váratlanul – és a legrosszabbkor – betoppan hozzá volt barátnője, és lepasszolja neki közös gyermeküket, Samut (Pásztor Várady Mór), akit nem is ismer, mert sosem tartotta vele a kapcsolatot. Az eddig kizárólag csak magával foglalkozó író élete gyökeresen megváltozik. Ha a gyereket is le akarja kötni, és a könyvével is haladni szeretne, akkor össze kell kötnie a kellemest a hasznossal. Barna elkezdi a fiával való kapcsolatát egy mesében feldolgozni, a vele szerzett friss élményeit a készülő művébe beépíteni. Ráadásul úgy, hogy a fantáziavilágban visszaköszönnek a mindennapjaikban felbukkanó emberek köztük barátja (Vékes Csaba), futó kapcsolata (Kovács Patrícia), a doktor (Elek Ferenc, illetve a szomszédasszony (Básti Juli) figurája, csak egy-egy mesés tulajdonsággal felvértezve. Ám a közös történetük végét apa és fia nagyon másképp képzeli el…

A 2022. augusztus 25-től mozikba kerülő, a Filmsquad, a Grund és a Blue Duck Arts közös produkciójában, a Nemzeti Filmintézet támogatásával elkészült film, Rohonyi Gábor (Konyec, Brazilok) rendezésében és a társrendezőként közreműködő Vékes Csaba forgatókönyvéből valósult meg. Az operatőri feladatokat Szatmári Péter (Kincsem, A Viszkis) látta el, a látvány Hujber Balázs (Kontroll, Liza, a rókatündér, A Viszkis) munkájának az érdeme. A Szia Életem! producerei feladatait pedig Major István (Liza, a rókatündér, Aurora Borealis), Geszti Péter (BÚÉK, Kalózok), Ditz Edit (BÚÉK, Folyékony arany) és Roskó Péter (Korai Menyegző, Lélekpark) látták el.

Kiemelt kép: Gordon Eszter