A húsleves nem hiányozhat egy vasárnapi ebédből. Illatos, tartalmas étel, aminek elkészítéséhez generációról generációra öröklődnek a praktikák. A legtöbben a hab leszedésére, esetleg a lassú főzésre vagy éppen a megfelelő fűszerezésre figyelnek – írja a Lender. Nagyanyáinknak azonban volt egy kevésbé ismert trükkje is.
Egy darab kenyeret tettek a levesbe.
Mire jó a kenyér a húslevesben?
A módszer lényege egyszerű: ha a leves tetején sok zsír gyűlik össze, akkor pár szelet kenyérrel valamennyit el lehet ebből távolítani.
A kenyeret rövid időre a leves tetejére vagy a zsírosabb részhez helyezték, ahol magába szívhatott valamennyit a felszínen lévő zsiradékból. Na persze nem hagyták benne tovább, gyorsan ki is vették, hogy ne ázzon szét, így ne változtassa meg a leves állagát.
Fontos azonban, hogy ez nem helyettesíti a klasszikus zsírtalanítást. Ha igazán könnyed húslevest szeretnénk, a legegyszerűbb módszer továbbra is az, ha a főzés után hagyjuk kihűlni, majd a tetején megdermedt zsírréteget lekanalazzuk.
Miért szerették annyira a húslevest régen?

A húsleves hozzájárul a hidratáláshoz, a benne főtt hús és zöldségek pedig különféle tápanyagokat biztosítanak.
A húsból és csontokból készült alaplében sok a kollagén, bár ennek mennyisége attól függ, milyen alapanyagból és hogyan készült a leves. A meleg, folyékony ételek ráadásul sokak számára könnyebben fogyaszthatók, ezért betegség vagy étvágytalanság idején is gyakran kerül azóta is az étkezőasztalra.
Persze a húsleves sem csodaszer: tápértéke nagyban függ az összetevőktől, a hús mennyiségétől és attól is, mennyi zsiradék marad benne.
Önmagában is egészséges a kenyér
A kenyér egy roppant tápláló élelmiszer: elsősorban szénhidrátot biztosít, a teljes kiőrlésű változatok pedig jelentős mennyiségű rostot tartalmaznak. Emellett a kenyér típusától függően B-vitaminokkal és ásványi anyagokkal is hozzájárulhat a tápanyagbeviteléhez.
Habát a húslevesbe tett kenyér elsődleges szerepe nem az volt, hogy egészségesebbé tegye az ételt, hanem hogy segítsen a felesleges zsiradék egy részének eltávolításában.
Még több konyhai tippet keresel?
Így próbáld ki a régi trükköt
Ha szeretnéd kipróbálni nagyanyáink módszerét, akkor nincs szükséged semmilyen különleges hozzávalóra. Egy kisebb darab kenyeret helyezz óvatosan a leves tetejére, és rövid ideig hagyd is ott. Ha már úgy látod, hogy felszívott némi zsírt, akkor leszedheted.
Semmiképp ne hagyd a kenyérdarabot hosszasan a levesben.
Ha pedig biztosra szeretnél menni a zsírtalanítással, akkor a kész levest érdemes lehűteni, majd a tetején megszilárdult zsírréteget egy kanállal eltávolítani.



