Bizonyára már te is lefolytattál szinte vérre menő vitát azzal kapcsolatban, hogy a wc-papír merre lógjon. A legtöbben megszokásból akasztják fel a tekercset vagy csupán ízlés kérdésének tartják, pedig több érv is szól az egyik megoldás mellett.
Még a szabadalom is ezt támasztja alá
A vécépapír egyik legismertebb korai szabadalmi ábráján a tekercs úgy látható, hogy a papír vége elöl lóg. A német Bunte magazin szerint sokan ezt tekintik az egyik legerősebb bizonyítéknak arra, hogy eredetileg is így tervezték a használatát. Ráadásul a mintás vécépapírok díszítése is általában ebben a pozícióban mutat a legjobban.
Higiénikusabb megoldás lehet
A szakértők szerint nem csak a megjelenés számít. A vécépapír felülről lelógó elhelyezése higiénikusabb lehet, mivel így kisebb az esélye, hogy használat közben a kezünk hozzáér a falhoz – írja a higiéniai termékekkel foglalkozó Power Hygiene szakértői csapata. Az előrefelé lógó tekercs ebből a szempontból praktikusabb és higiénikusabb lehet.

Még több háztartási praktika érdekel?
Egyszerűbb használni
Valószínűleg te is jártál már úgy, hogy a papír végét keresgélned kellett a tekercs mögött. Ha a papír előre lóg, az első lap azonnal látható és könnyen elérhető. Ez nemcsak a családtagoknak, hanem a vendégeknek is kényelmesebb.
A szállodák sem véletlenül választják ezt
A legtöbb hotelben a vécépapír első lapját dekoratív háromszög alakú hajtással helyezik ki. Ez nemcsak esztétikus, hanem azt is jelzi, hogy a fürdőszobát alaposan előkészítették a vendégek számára. Ehhez a megoldáshoz az előrefelé lógó tekercs a legpraktikusabb.
Van azonban két kivétel
Akinek kisgyermeke vagy játékos macskája van, jól tudja, milyen gyorsan képes eltűnni egy teljes tekercs vécépapír a padlón. Ilyenkor a hátrafelé felhelyezett tekercs segíthet, mert a fal némileg megakadályozza a papír könnyű lehúzását. Sok modern tartó azonban már külön védelemmel készül, így nem feltétlenül kell kompromisszumot kötni a kényelem és a rend között.



