A függöny legördült, a taps még percekig zúgott, Kiss Manyi pedig ismét elhitette a nézőkkel, hogy könnyűnek született. Mintha a humor, a játékosság és a váratlan csínyek mögött nem lenne semmi más. Pedig miközben az ország egyik legsokoldalúbb színésznőjeként ünnepelték, a magánéletében szerelmi csalódásokat, bizonytalan kapcsolatokat és egy sokáig titkolt betegséget cipelt.
A Magyarlónán, 1911. március 12-én Kiss Margit néven született kislány három hónapos volt, amikor családja Zágonba költözött. Szülei elváltak, őt nagynénje és nagybátyja nevelte, később pedig tréfásan azt mondogatta, hogy három anyukája és három apukája van. Zágon élete végéig az otthont jelentette számára.
Kiss Manyi már tizenévesen meghódította a színpadot
Tizenöt évesen már Kolozsvárott állt színpadon, később Miskolcon és Szegeden játszott. Kitűnően énekelt és táncolt, természetes komikai érzéke pedig hamar megkülönböztette a pályakezdők többségétől. Nem egyszerűen elmondta a tréfát, hanem egész testével, hangjával, egyetlen pillantásával teremtette meg a figurát.
Szegeden ismerte meg Alfredo Uferini olasz artistát, akiért egy időre még a színpadot is elhagyta. Összeházasodtak, Kiss Manyi pedig 1932 és 1934 között külföldi cirkuszokban lépett fel. A porond világa azonban nem tudta pótolni számára a színházat. Végül férjét és a cirkuszt is maga mögött hagyta, Budapestre költözött, és elölről kezdte a pályáját.
A Múlt-kor történelmi magazin Kiss Manyi életútját feldolgozó írása szerint a pesti közönség hamar megszerette a különös, apró termetű, mégis ellenállhatatlan jelenlétű színésznőt. Fellépett kabaréban, operettben és prózai színpadon, később pedig a magyar filmjátszás megkerülhetetlen alakja lett.
Kiss Manyi forradalmasította a pesti kabarét
Az igazi fordulatot az 1936-ban megnyílt Pódium kabaré hozta el számára. A Gresham-palota pincéjében működő színház nemcsak azért számított különlegesnek, mert előadás közben is lehetett dohányozni, hanem azért is, mert igényes műsorral várta a közönséget.
A férfi komikusok mellett egyre többet beszéltek Kiss Manyiról. Nem egyszerűen dalokkal vagy magánszámokkal egészítette ki az előadást, hanem egyenrangú szereplőként vett részt a közös játékban. Fellépésével gyakorlatilag megtört a férfi komikusok addigi egyeduralma.
A kabaréban figyelt fel rá Csathó Kálmán, aki főszerepet adott neki a Szakítani nehéz dolog című darabban. Ettől kezdve nem lehetett többé mellékszereplőként kezelni. Játszott a Magyar Színházban, a Király Színházban, a Moulin Rouge-ban és az Operettszínházban, ahol Honthy Hanna mellett is bebizonyította, hogy saját jogán képes megtölteni a nézőteret. Latabár Kálmánnal alkotott kettősük biztos telt házat jelentett.
Kiss Manyi nagy szerelme egy fiatal gróf volt
A sikerek időszakában Kiss Manyi a budai Árnyas úton bérelt villát. Kutyákat, macskát és kecskéket tartott, kertészkedett, zöldséget termesztett, virágokat gondozott. Ez a békés élet azonban nem óvta meg a szerelmi csalódástól.
1940-ben ismerte meg a nála fiatalabb gróf Károlyi Istvánt. A férfi művelt, sokat utazott, rajongott az irodalomért és a színházért. Kapcsolatuk gyorsan komollyá vált, a házasság gondolata is felmerült, a gróf édesanyja azonban nem akarta, hogy fia színésznőt vegyen feleségül.
A családi visszaemlékezések szerint Károlyi nem mert szembeszállni az anyjával, és kilépett a kapcsolatból. Később megházasodott, Kiss Manyival azonban levélben továbbra is kapcsolatban maradt. A színésznő a férfi Rabatból küldött leveleit állítólag élete végéig megőrizte.
A Nemzeti Archívum Kiss Manyi szerelmeit feldolgozó összeállítása szintén arról ír, hogy a színésznő nem heverte ki igazán a szakítást.
Éppen ebben az időszakban kapta meg Eisemann Mihály Fiatalság, bolondság című operettjének szerepét, amelyben elhangzott későbbi emblematikus dala, a „Jaj, de jó a habos sütemény”. Miközben a nézők boldogan dúdolták a dalt, ő egy széthullott szerelem emlékét vitte magával.
A Don-kanyarban találkozott Nyúl úrral
1942 telén Kiss Manyi a Tábori Színház tagjaként a Don-kanyarhoz utazott. A katonáknak rendszeresen előadta a „Jaj, de jó a habos sütemény” és a „Csicskás nóta” című dalt. A fronton sebesültekkel és a halál közelségében élő katonákkal találkozott, közben pedig beleszeretett a színészek biztonságára ügyelő Bakonyi János katonatisztbe.
A háború elszakította őket, később azonban újra egymásra találtak, és körülbelül húsz éven át együtt éltek. Bakonyit a külvilág előtt gyakran sofőrként, kertészként vagy mindenesként mutatták be, és „Nyúl úrként” emlegették. Ennek politikai oka is lehetett, hiszen egy volt katonatiszt múltja a háború után mindkettőjük számára kellemetlenséget jelenthetett.
Kapcsolatuk megítélése ellentmondásos. Egyes visszaemlékezések szerint Bakonyi gondoskodott róla és haláláig ragaszkodott hozzá. Mások úgy emlékeztek, hogy a férfi könnyelműen bánt Kiss Manyi pénzével, és kapcsolatuk korántsem volt harmonikus. Márkus Lászlónak tulajdonítják a mondatot:
„Senkinek sem kívánnék olyan poklot a magánéletében, amely Manyikának jutott.”
A komikából nagy drámai színésznő lett
A frontszínházi fellépések miatt Kiss Manyi a háború után politikailag gyanússá vált, ezért egy ideig nem kapott állandó szerződést. Filmes szerepei azonban segítették a visszatérését. Fábri Zoltán 1955-ben rá bízta Patakiné szerepét a Körhintában, amelyben minden korábbi komikai eszközét félretéve alakított hallgatag, megtört parasztasszonyt.
1954-ben a Madách Színház tagja lett, ugyanabban az évben Jászai Mari-díjat, 1957-ben Kossuth-díjat kapott. A Három nővér Olgája, az Éjjeli menedékhely Nasztyája és a Kurázsi mama címszerepe végleg bebizonyította, hogy nem csupán komika.
Ő maga így beszélt különös ösztönösségéről:
„Én megkapom a szerepet, a darabot, és – nem is tudom, hogyan, de máris érzem, mint kell viselkednem, hogy kell a kort, a stílust kifejeznem.”
Az olvasópróbákra gyakran kész figurával érkezett. A rendezői instrukciókat meghallgatta, majd makacsul a saját változatát játszotta, és csak ennyit kérdezett: „Így gondolta?”
Pályatársa, Huszti Péter szerint különleges színpadi játékosságát a legkomolyabb jelenetekben sem veszítette el. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet oldalán olvasható visszaemlékezés úgy fogalmaz:
„Manyika játéka a természetes színpadi létezés csodája volt.”
Kiss Manyi elrejtette halálos betegségét
Kiss Manyi félt az orvosoktól, és a visszaemlékezések szerint egy korábbi kivizsgálást is félbehagyott. Betegségének pontos lefolyásáról sokáig alig lehetett tudni, mert még közeli kollégái előtt is titkolta a fájdalmait.
1971 márciusában a Black Comedy egyik előadásán már komoly panaszai voltak. Arra kérte partnereit, vigyázzanak a hasára, a tapsrendnél pedig erősen kapaszkodott beléjük. Mégis végigjátszotta az estét. Másnap kórházba vonult, néhány nappal később megoperálták. Amikor magához tért, nem kérdezett az orvosoktól, csak figyelte az arcukat. Ezután közjegyzőt hívatott, és végrendelkezett.
Kiss Manyi 1971. március 29-én, hatvanévesen hunyt el. Kollégái közül sokan csak az utolsó napokban tudták meg, hogy halálos beteg. A nő, aki egyetlen fintorral egész nézőtereket nevettetett meg, a legnagyobb fájdalmát is úgy őrizte, ahogyan egész magánéletét: csöndben, a függöny mögött.
