Uncategorized

Kádár szemét is szúrta: 28 évvel idősebb férfit szeretett Tamási Eszter

Túl fiatalon hagyott itt minket a hazai televíziózás egyik legkedveltebb bemondója. Tudta, hogy a lánya miatt volt olyan kedves és napsugaras a mosolya, amikor a nézőkhöz beszélt?

Néhány éve előkerült egy 1990-es videófelvétel, amelyen a népszerű bemondónő az agyműtétjéről beszél. Súlyos betegsége nagyon megviselte, de még abban az esendő állapotban is szeretetteljes mosoly játszott az arcán, hangja a megszokott kedvességgel csengett, az pedig, hogy múlt időben mesélt a rettenetes szenvedésről, amin keresztülment, arra utalt, hogy hitt a gyógyulásában.

Érdekes szokásai voltak

Erős, határozott nő volt, ami nem csoda, hiszen szegény család gyermekeként született, pontosan tudta, az életben csak önmagára és a tehetségére számíthat. Színiiskolát végzett, majd statiszta volt a filmgyárban. Fényképe megtetszett a Magyar Televíziónak, így behívták egy válogatásra, majd 1957-ben képernyőre is került.

Kollégái a mai napig csodálják és emlegetik őt. Endrei Judit tavaly, Eszter halálának harmincadik évfordulója kapcsán így mesélt:

 – Emlékszem, egyszer Eszter leültetett maga mellé, és közölte, hogy most akkor megvacsorázunk, majd elővett egy kocka­sajtot, kettétörte, és a felét odaadta. Ez a gesztus sokkal többről szólt, mint egy sima vacsoráról, az elfogadás, a segítés és a szeretet jele volt – mondta Judit, aki egyetértett abban, hogy Eszter különleges személyiség volt, érdekes szokásokkal. Például ő maga vágta a haját, varrta a ruháit, sokszor két bejelentkezés között a stúdióban.

Másik kolléganője, Bay Éva szerint a bemondónő rendkívül rendszerető is volt, emellett számított neki a külvilág véleménye.

– Január elsejére is mindig lemosatta a kocsiját, mondván, koszos autóval nem szabad az évet elkezdeni. Esztert mindenki csodálta, de ezzel ő sosem élt vissza. Szabályosan vonult a tévé folyosóján, de közben minden munkatársnak odaköszönt. Amikor megkérdeztem tőle, hogy Eszter, te mindenkit ismersz?, csak azt válaszolta: dehogyis, de mit szólnának, ha én nem köszönnék? – nyilatkozott szintén az évforduló kapcsán a mára nyugdíjas pályatárs.

Az „Eszter-ügy”

Eszter gondosan őrizte a magánéletét, a vele kapcsolatos emlékiratok azonban – évekkel azután, hogy elment – lerántották a leplet élete első, titkos szerelméről. A férfi nem tudta továbbcipelni a terhet, így valahonnan előkerült titkos naplójában megosztotta, éveken át tiltott kapcsolatban élt a fia­tal, bájos bemondónővel.

Ortutay Gyula politikus Eszternél huszonnyolc évvel idősebb, családos ember volt.

Szerelmüket tiltotta a hatalom, a férfi bármennyit vívódott is magában, elképzelhetetlen volt számára, hogy elhagyja a családját a szerelméért. Kádár János is rossz szemmel nézte a kapcsolatot, Ortutay környezete csak kellemetlenül, „Eszter-ügyként” emlegette kettejük történetét, ami a rendszer szemében sürgős lezárásért kiáltott. Csakhogy hiába! A szerelmesek sokáig titokban találkoztak.

– Ha egyszer megírnám, hol mindenütt szerettük mi egymást, a Bükkben, a hegyoldalon, a váci hegyek közt elrejtőzve az országút fölötti dombokon, a rektori, a népfront hivatalaiban, s végül aztán a lakásán, amit lassan rendezgettem be néki a Fürst Sándor utcában – írta a politikus naplójában. Aztán, ahogyan az a titkos szerelmekkel lenni szokott, a kapcsolat nem tudott tovább fejlődni, amit Tamási Eszter vélhetően megelégelt. Nem akart eltitkolt barátnőként, egyedül élni.

Ortutay Gyula (jobbra) imádta őt
Ortutay Gyula (jobbra) imádta őt

Büszke nő volt, felvállalt kapcsolatra vágyott, arra, hogy igazi társa legyen, akire bármikor számíthat. A sors méltányolta az erejét: nem sokkal később megismerte férjét, Laubál Lászlót, majd 1965-ben megszületett kislánya, Krisztina, akivel különlegesen szoros kapcsolata volt. Nem egyszer nyilatkozta: amikor kigyúlnak a stúdió fényei, és ő belenéz a kamerába, a gyermekét képzeli maga elé – ezért is lehetett olyan kedves a pillantása, amikor a nézőkhöz beszélt.

Túl későn derült ki a baj

Különös rosszullétei a negyvenes éveiben kezdődtek.

– Naponta voltak panaszaim, úgy indultak el a napok, hogy nem tudtam, végre tudom-e hajtani az elképzelt feladatokat akár otthon, akár a munkámban. Elmondhatatlan szenvedés volt fizikailag és lelkileg is, hogy nem tudom, mi bajom van, de tudom, hogy van valami bajom – emlékezett betegsége kezdetére a már említett videóban. Hosszasan mesélt arról is, a fájdalom és a bénultság, a megváltozott érzékelés a teste bal oldalát érintette, az orvosok a vizsgálatok után első körben vegetatív neurózist állapítottak meg. A helyes diagnózis csak évekkel később, rengeteg kórházban vagy táppénzen töltött idő után érkezett meg: egyre növekvő agydaganat, műtéti szempontból a lehető legrosszabb helyen. Eszter azonban nem rettent meg. Bátran vállalta a kétesélyes operációt, mert vissza szerette volna kapni a régi életét.

– Azt, hogy önfeledten menjek az utcán, azt már nem ismertem – nyilatkozta a műtét után. Ekkor még bízott a felépülésében, aztán eljött a pont, amikor úgy érezte, már csak Isten segíthet. Szenvedései közepette saját imát talált ki, ami annak idején a Szabad Földben is megjelent:

„Egyetlen, édes, drága, jó Istenem! Hogy teljhatalmad van a világ felett, elismerem. Hogy a világon csak az van, amit te akarsz, és amit te nem akarsz, az nincsen. Kérlek, vedd vissza a betegségem, könyörgök, gyógyíts meg engem!”

A várt csoda azonban nem érkezett meg. Kollégái szerint a bemondónő az út végére megbarátkozott az elmúlással, megértette élete összefüggéseit. Azt is érezte, mikor lesz vége. 1991. december 15-én bent járt nála a kórházban a barátnője. Neki mondta: „Hamarosan elmegyek” – és másnap örökre elaludt.

Fotó: Olajos Piroska, Fortepan/Szalay Zoltán, Fortepan/Gábor Viktor, Mti