Ott fekszik a kertben a hatalmas sütőtök, hetek óta szinte ugyanakkorának tűnik, mégsem vagy biztos benne, hogy eljött a betakarítás ideje. A héja talán már kezd keményedni, a kocsánya viszont még nem teljesen száraz, közben egyre hűvösebbek a reggelek. Októberben könnyű elbizonytalanodni: hagyd még érni, vagy inkább menekítsd be?
Nem feltétlenül kell azonnal leszedni. Ha a növény és a termés egészséges, az időjárás pedig engedi, érdemes hagyni a tököt minél tovább a növényen érni. A brit Royal Horticultural Society sütőtökök tárolásáról szóló szakmai útmutatója szerint a terméseket célszerű lehetőség szerint a növényen beérlelni, de még a fagyok megérkezése előtt be kell takarítani őket.
Van azonban egy meglepően egyszerű dolog, amit ilyenkor érdemes megtenni.
Tegyél deszkát vagy járólapot a sütőtök alá

Ősszel már nem feltétlenül a tök mérete jelenti a legnagyobb gondot, hanem az, hogy órákon keresztül nedves talajon feküdhet. Egy esős nap, a hajnali harmat és a lassabb őszi száradás együtt könnyen teremthet kedvezőtlen körülményeket a termés talajjal érintkező oldalán. Egészen egyszerűen fogalmazva: ha sokáig fekszik a nedves földön, meg fog rohadni.
A megoldás egyszerű: óvatosan emeld meg a sütőtököt, és csúsztass alá egy deszkát, falapot vagy járólapot. Nem kell hozzá különleges tartószerkezet. A lényeg, hogy a termés ne közvetlenül a nedves földön feküdjön.
Ez nem puszta internetes kertésztrükk. A Royal Horticultural Society szakemberei szintén azt tanácsolják, hogy a beérő sütőtök és téli tökfélék alá kerüljön falap vagy felújításból maradt csempe, járólap. Ez védi a termést többek között a talajjal való közvetlen érintkezéstől és a csigakártól.
Egy fontos apróságra azért ügyelj: ne kezdd el forgatni és ide-oda költöztetni a nagyra nőtt tököt. Ha még a növényhez kapcsolódik, jobb minél kevesebbet mozgatni, nehogy megsérüljön. A termésekkel általában is óvatosan érdemes bánni, mert a sérülések rontják a tárolhatóságot.
Sütőtök öntözése ősszel: már ne álljon folyamatosan nedves földben
Ha ősszel rendszeresen esik, a talaj nyirkos, és a növény már a szezon végén jár, nincs szükség arra, hogy megszokásból tovább locsold. Hosszan tartó száraz, meleg időben viszont más a helyzet. A vízellátást ezért az aktuális talajállapothoz és időjáráshoz érdemes igazítani, nem a naptárhoz.
A lényeg ilyenkor már nem az, hogy minél több új hajtást és lombot neveljen a növény, hanem hogy a meglévő termések megfelelő állapotban jussanak el a betakarításig.
Honnan tudod, hogy megérett a sütőtök?

A méret önmagában nem bizonyít semmit. Egy hatalmas tök is lehet éretlen, miközben egy kisebb fajta már rég szedhető.
Érdemes egyszerre több jelet figyelni:
- a héj megkeményedik;
- a termés felveszi a fajtára jellemző színt;
- a kocsány keményebbé, szárazabbá, fásabbá válik;
- a héjat már nehéz körömmel megkarcolni;
- a termés kopogtatásra tompább, üregesebb hangot adhat.
Az Illinois Extension szerint az érett sütőtök kemény héjú, és a héja már ellenáll a körömmel történő karcolásnak. A szakmai ajánlás azt is hangsúlyozza, hogy a termést az első fagy előtt érdemes betakarítani.
A színnel viszont vigyázz. Nem minden érett sütőtök narancssárga, ezért mindig az adott fajta jellemző színét kell ismerni.
Magyarországon az első fagy szab határt a várakozásnak
Ez nálunk különösen fontos. Hiába szeretnéd még egy-két hétig a növényen hagyni a tököt, ha közben megérkezik a fagy. A legfrissebb időjárás előrejelzésről a Kiderül oldalán tájékozódhatsz.
Ezért aki október közepén még kint tartja a sütőtököt, annak már nem érdemes kizárólag azt figyelnie, mennyire szép a héja. A helyi időjárás-előrejelzés legalább ilyen fontos.
Ha komolyabb fagy közeledik, nem érdemes kockára tenni a termést. A megfagyott termés nem alkalmas jó tárolásra.
Így szedd le a sütőtököt, hogy tovább eltartható legyen
Amikor eljön a betakarítás ideje, ne a töknél fogva tépd le a növényről. Metszőollóval vagy éles késsel vágd le úgy, hogy maradjon rajta egy darab kocsány.
És bármilyen csábító is: ne a kocsányánál fogva cipeld. A kocsány nem fogantyú! Ha letörik, sérülési felület keletkezhet, ami miatt gyorsabban fog romlani a zöldség.. A horzsolásokat és ütődéseket ugyanebből az okból érdemes kerülni.
Leszedés után sem mindegy, hová kerül
A frissen betakarított sütőtököt nem érdemes rögtön a nyirkos pincébe száműzni.
A Royal Horticultural Society azt ajánlja, hogy a leszedett termést körülbelül egy hét-tíz napig hagyjuk száraz, védett körülmények között tovább szikkadni, illetve „kikeményedni”. Ez segíti a héj megfelelő állapotának kialakulását és a kisebb sérülések gyógyulását. Hosszabb tárolásnál jól szellőző helyet és 10-15 °C közötti hőmérsékletet javasolnak, a tökök pedig ne érjenek egymáshoz.
Érdemes időnként végignézni a készletet is. Ha valamelyiken puha, rothadó rész jelenik meg, azt különítsd el a többitől.
A nagy sütőtök tehát még nem feltétlenül érett sütőtök
Ősszel könnyű beleesni abba a hibába, hogy csak a méretet vagy a színt nézzük. Pedig a betakarítás előtt a kemény héj, a kocsány állapota, a fajta sajátosságai és mindenekelőtt a közelgő fagy együtt adnak használható támpontot.
Ha a tök még érik és az időjárás engedi, hagyd a növényen, közben pedig csúsztass alá egy darab deszkát vagy járólapot, hogy ne közvetlenül a nedves talajon feküdjön. Ha viszont már kemény a héja, szárad a kocsánya, és fagyot jósolnak, ne várj arra, hogy „még egy kicsit szebb legyen”. Ilyenkor a jókor elvégzett szüret többet érhet néhány plusz napon a kertben.



