Úgy, ahogyan Szirmai Csabának és Zsolnai Csabának is, akik sok évet töltöttek a Cseppkő Gyermekotthonban, és mára sikeres felnőttekké váltak. Az életutak, amelyek itt indulnak, gyakran ide is térnek vissza: az otthonban dolgoznak felnőttként, és követendő példát mutatnak az újonnan bekerülőknek.
Kóterosoknak csúfolták őket
„Hároméves voltam, amikor kiemeltek a családomból, és idekerültem – meséli Zsolnai Csaba. – Így hát szinte mindig a Cseppkő volt az otthonom, itt tanultam meg csoportban élni, a nevelők és a társaim voltak a családom. Ránk a nevelőink mindig nagyon odafigyeltek, iránymutatást adtak, és akkor is bölcsen kezeltek, amikor engedetlen kamaszokként kiloptuk a jégkrémeket a konyháról, vagy továbbértékesítettünk valami intézményi eszközt – nevet a fiatalember, majd hozzáteszi: – Itt szeretet volt, összetartás. Odakinn, az iskolában persze megkaptuk a többiektől, hogy kóterosok, zacisok vagyunk. Engem nem kellett félteni. Ha bárki kérdezett, mondtam, hogy a Rózsadombon élek, sokhektáros kertünk van, és saját focipályánk. Aki közel került hozzám, az előbb-utóbb rájött, hogy ez a Cseppkő, de akkor már nem számított, mert barátok voltunk.”
A másik Csabi, a Szirmai kevésbé volt szerencsés: 13 éves koráig élt nehéz körülmények között, szüleivel sokat költöztek, végül ő és a testvérei lakhatási gondok miatt kerültek a gyermekotthonba.
„Összekapaszkodtunk, és megpróbáltuk feldolgozni a helyzetet – mondja a komoly fiatalember. – Én 2016-ban kerültem be, amikor már javában elkezdődött itt a tehetséggondozás. Nyaranta rengeteg volt a táborozási és a kirándulási lehetőség, és a hétköznapokban is alig győztünk választani, hogy színházba menjünk, focira vagy dzsúdóedzésre. Én az utóbbiban találtam magamra, teljes gőzzel belevetettem magam a sportba, ami segített levezetni a belső feszültségeimet, türelemre, alázatra tanított, célt adott. Most, 20 évesen az utógondozó programban veszek részt, ami azt jelenti, hogy amíg tanulok, élhetek az otthon apartmanházának egyik kis lakásában. Azért ennyi idősen nem mindenki mondhatja el, hogy saját kecója van a hegyoldalban” – meséli vidáman Csaba, aki jelenleg edzőnek tanul, és tervezi, hogy egyetemre megy.
Önbizalmat öntenek a gyerekekbe
„Mi itt a Cseppkőben nagyon figyelünk a hozzánk kerülő gyerekek egyéni igényeire – veszi át a szót dr. Herczeg Krisztián, a gyermekotthon igazgatója. – Ez nagyon fontos, hiszen amikor egy-egy gyerek amolyan igazi kis Maugliként bekerül hozzánk, nem hisz magában, nem érzi magát jónak, szerethetőnek. Megesik, hogy kézzel eszi a levest, sáros lábbal mászik a kanapéra, és nagyon csúnyán beszél. Könnyen lehet, hogy már két kézen is nehezen megszámolható, hány nevelőszülője volt, így hát nincsen kialakult értékrendje, szokásrendszere, nem képes magát megfelelően kifejezni. Fontos, hogy a hiányosságai helyett azt hangsúlyozzuk, miért értékes, miben tehetséges. Ahhoz, hogy a lelke gyógyuljon, beilleszkedjen a közösségbe, és ne rossz dolgokon törje a fejét, le kell kötnünk, és utat mutatni egy másik világba. Ilyen szempontól hatalmas szerepe van a tehetséggondozásnak. Hála a támogatói körünknek és a szakemberek együttműködésének, ma már se szeri, se száma a Cseppkőben elérhető szakköröknek a birkózástól az origamihajtogatásig, a gyöngyfűzéstől a tűzzománckészítésig, a dzsúdótól a jógáig, a szektorlabdától a freestyle-labdazsonglőrködésig. Nagyon büszke vagyok, hogy a gyerekeink számos területen kiemelkedőt alkotnak, de leginkább annak örülök, amikor egy valaha traumatizált kisgyerekből születik itt egy önbizalommal teli, képességeinek tudatában lévő felnőtt, aki megállja a helyét az életben. Munkahelye, szerelme, családja lesz, elérhetővé válik számára az örömteli, polgári élet” – sorolja Krisztián, miközben esküvői képet mutat egy valaha itt élt kislányról, aki időközben feleség, édesanya lett, és ma már – gyermekvédelmi területen – az ő kolléganője.
Egy sorstárs tud a legtöbbet támogatni
Az itt nevelkedett, ma már 30 éves Zsolnai Csabi is a Cseppkő Gyermekotthonban dolgozik. Öt éven át csoportban gyermekfelügyelőként segítette a gyermekek mindennapjait. Mint mondja, sokat jelentett, hogy saját korábbi tapasztalataival támogatni tudta őket.
„Más az, ha egy idegen felnőtt mondja, és más, ha olyasvalaki, aki ugyanezen keresztülment – meséli. – Az itteni gyerekek gyakran azt hiszik, családi támogatás nélkül semmit nem lehet elérni az életben. Amikor meglett az első autóm, körbejárták, megcsodálták, jé, Csabi bácsinak is sikerült, akkor nekünk is összejöhet! Elképesztően fontosak számukra a motiváló emberi sorsok, ezért is örülök, hogy a tehetségkutatókon és a való életben is egyre jobban teljesítenek a cseppkősök.”
Csabi egy rövid ideig a druszáját, Szirmai Csabit is mentorálta mint csoportvezető. Ő azzal igyekszik „visszaadni a nagy egészbe”, hogy dzsúdózni tanítja az érdeklődő kicsiket-nagyokat.
„Bármilyen adottságú és ügyességű legyen is a gyerek, figyelek, hogy bátorítsam, kiemeljem, mi az, amiben fejlődött. Szeretném, ha a sporton keresztül megtapasztalná azt a belső békét, amit én is, amikor annak idején bekerültem a gyermekotthonba” – mondja Szirmai Csaba. A két fiatalember azt üzeni a rendszerbe frissen érkező kicsiknek, hogy nézzenek távolabbra a holnapnál, és küzdjenek az álmaikért – ehhez az otthonban is megkapják a támogatást.
Elindult az idei Varázscsepp
Az igazgató úr nagyon büszke az idén 12. alkalommal megrendezésre kerülő Varázscsepp Országos Tehetségkutató Versenyre, amelyet a Cseppkő hívott életre, és amely mára egy nemzetközi program. „A gyerekek énekelnek, táncolnak, szavalnak, és még sorolhatnám a kategóriákat. Országos, többállomásos előválogatás zajlik, de jelentkeztek már a brazil és svájci gyerekvédelmi rendszeren keresztül is gyerekek. Az idei döntő májusban lesz, és már nagyon izgatottan készülünk rá” – árulja el dr. Herczeg Krisztián.
Fotó: Ambrus Marcsi
