Riportok

Elvesztette egyik babáját, modernkori koldusnak állt Nyilka Ildikó: „Minden koraszülött babát megölelnék”

Hajdan 26 hétre született babája mellett hónapokat töltött a kórházban Ildikó, és ez az egész életét megváltoztatta. Küldetése, hogy minél több pici hősnek segítsen, és azt sem bánja, hogy emiatt egyszer azt vágták a fejéhez: sikeres üzletasszonyból modern kori koldus lett.

Aprócska, kikötözött babatest. Csövek, inkubátor és rideg kórházi falak. Így látta Nyilka Ildikó csaknem 28 éve a kislányát, és a kép örökre a lelkébe égett. A fiatal édesanya komoly traumát szenvedett, amivel sokáig nem tudott megbirkózni. Személyes gyógyulása egy fontos állomása is az Alapítvány az Alapítványokért és a Plüss Kommandó.

Az anyaméh biztonságát pótolja

„Ikreket vártam 23 évesen, és nem volt nálam boldogabb – meséli. – Csakhogy egyik gond jött a másik után, így hónapokig feküdtem a kórházban. A két pici babából csak a lányom maradt életben, ő 26 hétre született, 1 kiló 27 dekával. Ez után két és fél hónapot töltött inkubátorban, és minden borzalmasan bizonytalan volt. Naponta látogattam, beszéltem hozzá, de esténként otthon az üres bölcsőt nézegettem. Rettenetes volt, hogy nem tudtam magamhoz ölelni. A sors kegyes volt hozzánk, mert egészséges lett, mára felnőtt, sőt ő is édesanya, de a történetünk traumáját magunkban hordozzuk egy életen át.”

Ildikó a tündéri babafészket mutatja

Ildikó sokáig nem foglalkozott a lelki életével. Keménykezű üzletasszony lett, aki az ingatlanok és a biztosítások világában jelentős sikereket ért el, és egy idő után úgy érezte, a sok jóból, amit kapott, szeretne visszaadni. Nyugat-Európai mintára álmodta meg az alapítványát, azzal a céllal, hogy elsősorban a hazai koraszülött-intenzív osztályok pici hőseinek segíthessen.

Sztárok is melléálltak: A Plüss Kommandó kezdeményezéshez sok hazai sztár is csatlakozott már. Elkelt többek között Puskás Peti, Csisztu Zsuzsa, de az Irigy Hónaljmirigy plüsse is.

„Körbejártam a kórházakat, és megkérdeztem, mire van szükség. Az orvosok, a nővérek és az anyukák közre­működésével álmodtuk meg a babafészek-rendszert, ami puha, színes anyagával, a benne rejlő támasszal és az ölelő karral az anyaméh biztonságát hivatott pótolni. Már csak az volt a kérdés, mindezt miből valósítjuk meg. Ekkor találtam ki a Plüss Kommandót. Az önkéntesekből álló csoportunk online és személyesen is gyűjt plüssfigurákat, amelyeket a jótékonysági web­shopunkban lehet beszerezni. Járjuk a településeket, az iskolákat és a civil lakosságtól is egyre több felajánlás érkezik. Mottónk: ami neked egy plüss, az másnak egy esély. Megható, amikor egy kisgyerek odaadja a kedvenc plüssét, hogy közvetve egy koraszülött babának segíthessen” – meséli.

Dollynak három hónappal korábban érkezett a babája

Másokat segítve a traumája is gyógyul

Ildikóék a liciteknek és a jó­tékonysági webshopnak köszönhetően mára országszerte 32 kórházat láttak el úgynevezett koraszülött-babafészek csomagokkal. A speciális kelengye legfontosabb küldetése, hogy szeretetteljes burkot képezzen a külvilág és a pici között, valamint az anyaméhre emlékeztesse őt, hogy az idegrendszere nyugodtan fejlődhessen. Ezt a törődést élvezi ezekben a hetekben Németh Dolly kisbabája is, akinek hivatalosan a mai napig az anyukája pocakjában lenne a helye.

„Kismamaként az oltás ellenére elkaptam a Covidot, ennek mellékhatásaként a szervezetem nem táplálta tovább a kisbabámat. Március­ra vártuk, de decemberben meg kellett születnie – meséli az édesanya. – 495 gramm volt, a legkisebb méretű babafészekből is alig látszott ki, de nekem hihetetlen megnyugvást adott, hogy bújik hozzá, szorongatja a kis kezével. Az ölelő kar funkció mindig megnyugtatta. A picikém éppen a minap lépte át a varázslatos 1 kilós súlyt, és nagyon jól van. Kértem a kórházat, hadd tartsam meg az első, icipici babafészkünket, cserébe felajánlottam, az alapítványon át készíttetek néhány újat az osztálynak. Felkerestem őket, és egy-két napon belül már ott is voltak az új babakelengyék. Ha csak ennyivel hozzájárulhattam a munkájukhoz, már örülök, mert szavakkal nem lehet elmondani, mit jelent a speciális kelengye a babáknak és a mamáknak egyaránt” – meséli Dolly, aki alig várja, hogy 2 kilós legyen a babája, mert akkor végre kikerülhet a kórházból. Nyilka Ildikó is gyakran figyeli ezeket a sikertörténeteket a kórházi folyosón, az üveg mögül.

Közben én is gyógyulok. Minden piciben az én kislányomat látom. Arra gondolok, hogy fázhatott ott a ridegségben, és elkap az érzés, hogy minden babát magamhoz ölelnék. Ezt a babafészkek által megtehetem” – vallja könnyek között.

A közösség csodája: két életmentő gép

Az alapítvány és benne a Plüss Kommandó számára az álmok tekintetében a határ a csillagos ég. Az utóbbi néhány évben már koraszülött osztályokon használt, korszerű gépekre is gyűjtenek. Legnagyobb eredményük, hogy eddig összesen két Giraffe Shuttle életmentő gépre és inkubátorra gyűjtöttek sikeresen, az egyik már átadásra került Miskolcon, a másikat pedig hamarosan a gyulai Pándy Kálmán Kórház kapja. Ezzel párhuzamosan pedig elkezdték a gyűjtést a debreceni gépre is, az összeg fele máris rendelkezésre áll.

Mindez, amit elértünk, nem lenne a csodálatos önkénteseink és az online közösségünk nélkül – meséli. – Ők egész évben energiát nem kímélve járják a településeket, gyűjtik a plüssöket, viszik a hírünket, és informálják az embereket a támogatási lehetőségekről. Én magam is gyakran ott vagyok, 24 órából 48-at dolgozom, mert csak az lebeg a szemem előtt, hogy minden egyes beérkező összeg megsegít egy kicsi hőst. Egyszer a fejemhez vágták, hogy sikeres üzletasszonyból modern kori koldus lettem. Akkor ez rosszulesett, de utána belegondoltam, és büszkén vállalom, hogy az vagyok. Bajba jutott piciknek adhatunk esélyt az életre, szóval ez a legmenőbb koldulás a világon.”

Legyünk mi is kommandósok!

Ha mi is szeretnénk plüsst felajánlani, vagy egy-egy plüss beszerzésével támogatni a pici hősöket, esetleg kórháznak vagy otthoni használatra vásárolni babafészek-csomagot, látogassunk el a www.plusskommando.hu-ra, és válasszuk ki a nekünk leginkább tetsző támogatási formát. A Plüss Kommandó rendszeresen keres önkénteseket is – ott a helye annak, aki igazán lélekemelő tevékenységre vágyik.

Fotó: Pintér Márta, Privát

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete