Néhány éve a gyerekeikkel leköltöztek a fővárosból Velencére, nem sokkal később maguk mellé költöztették a nagymamát. Azóta idilli többgenerációs életet élnek a tóparton, élvezik a reggeli madárcsicsergést, az éjjeli csöndet, ahogyan Judith fogalmaz: nyaralva élnek. Ferinek pedig meg sem kottyan egy óra oda-vissza Budapestre, a Rádió 1 stúdiójába és a tévés forgatásokra. Délutánonként kávéznak a mamával, este pedig vacsora a gyerekekkel. Sokfelé figyelnek, de a párkapcsolatukra mindig hagynak időt.
Hétköznapi figyelmesség, kedvességek
„Ahogy megszületett az első gyerekünk, eldöntöttük, mi nem akarunk az a pár lenni, akik a nő-férfi kapcsolatból átcsúsznak az anya-apaszerepbe – árulja el Rákóczi Feri. – Nyilvánvaló volt, hogy megőrizzük magunkban azt a lányt és fiút, akik valaha szerelmesek voltak egymásba. Időről időre csinálunk programokat a gyerekek nélkül. A hétköznapi figyelmesség, kedvesség is nagyon fontos, ha ez mind elmúlik, nem fontos a másik, a közös pillanatok, élmények, nincs mese, tessék elválni! Ebben radikális vagyok. Az mindig jó mérce, ha az első randira gondolunk. Hogy abba mennyi energiát fektettünk. Tele voltunk izgalommal: mit vegyünk fel, hova vigyük, milyen parfümöt fújjunk, mit mondjunk, mit kérdezzünk, lesz-e végre szex…? Ha a párok ennek a kezdeti energiának a tizedét megőriznék, nem lenne annyi válás. Mert levadászni a szerelmet egy dolog, megtartani azonban kőkemény munka, amit ráadásul nem szabad munkának felfogni” – vélekedik nevetve a rádiós. Párja, Judith szerint az is fontos, hogy a kapcsolatban mindkét fél megőrizhesse önmagát.
„Rólunk az az általános vélekedés, hogy szabadelvű, megengedő pár vagyunk. Szerintem a megengedő itt rossz szó, hiszen a társam – attól még, hogy kapcsolatban élünk – szabad ember, ki vagyok én, hogy korlátozzam? Nagyon jól érezzük magunkat együtt, de időnként Feri elmegy néhány napra a fiunkkal vagy a barátaival, én is szoktam csajos napokat tartani a lányunkkal vagy a barátnőimmel, aztán amikor újra találkozunk, van mit mesélnünk egymásnak. Jó megélni, hogy ennyi közös év után is tudunk hiányozni egymásnak.”
Esküvőre még mindig nem akarnak költeni
„Van egy mondásom: a nő a kapcsolat kezdetén abban reménykedik, ő majd megváltoztatja a férfit, a férfi pedig abban, hogy a nő mindig ilyen marad – mondja Feri. – Ez általában nem működik, viszont az nagyon jó, ha együtt tudunk fejlődni. Meghagyni azt, amit annak idején megszerettünk a másikban, és a kapcsolat fejlődése által jobb emberré válni. Én például tavaly ősszel kitaláltam, hogy motorozni fogok. Azóta megszereztem a jogsit. Judith ugyan röhögött egyet azon, hogy úgy látszik, kapuzárási pánikom van, aztán mondta, hogy persze, még mindig jobb, ha egy motorra ülök rá, és nem egy másik nőre. Egyetlen kikötése volt: semmiképp ne együléses motort hozzak haza, mert időnként ő is szeretne velem tartani. Ebbe a kompromisszumba bele tudtam menni.”
Judith korábban sokat motorozott, bízik Feriben, és éppen a minap ült fel gyermekei apja mögé az első közös körre. Aki nem a férje – ugyan sok éve eljegyezték egymást, de a nagy nap még mindig várat magára. „Rendszerint mások esküvőjén szoktunk jókat bulizni – meséli Feri. – Olyankor mindig eljátszunk a gondolattal, a mi esküvőnk így lenne, vagy úgy lenne, aztán rájövünk, hogy a pénzt, amit erre áldoznánk, inkább egy újabb utazásra költjük, ami lelkileg is tölt bennünket.”
Feri anyukája is örömmel besegít nekik
Két kamaszt nevelnek: Panna 15, Soma 13 éves. Ők egy ideje – a családi közmegegyezés alapján – nem szerepelnek a médiában. Persze, szüleik büszkék rájuk – különösen arra, hogy velencei otthonukat komplett tinisereg szállta meg.
„Idehozzák a barátaikat, ami szuper visszaigazolása annak, hogy valamit jól csináltunk – mondja Judith. – Bicikliznek, röplabdáznak, kajálnak, zenét hallgatnak a kertben, és néha még minket is megszólítanak, ami ebben az életkorban különleges kegy. Feri édesanyja sokat segít, süt, főz, vasal nekünk, amikor ideje és ereje engedi, jókat beszélgetünk, és minden este tizenegykor találkozunk az udvaron, hogy jó éjszakát kívánjunk egymásnak.
„A legjobb döntés volt feladni a budapesti életet, és ide költözni – veszi át a szót a családfő. – Látni, hogy a gyerekeink a természet közelében nőnek fel, együtt vannak a barátaikkal, és nem plázákban ülve nyomkodják a telefont. Szülőkként a legfontosabb elvünk, hogy az életre és az emberi kapcsolatokra neveljük őket. Ehhez a mi otthonunk a lehető legjobb közeg.”
Megosztják a feladatokat
Megosztják egymás között a házimunkát. „A mostani világ nemcsak a férfiaktól, de a nőktől is elvárja, hogy dolgozzanak, letegyenek az asztalra egy rendes fizetést. Hát akkor micsoda igazságtalanság lenne a házimunkát csak a nőktől elvárni! Nálunk a kezdettől alap, hogy a pelenkázástól a bevásárláson át a főzésig minden feladatot megosztottunk, hiszen senki nem szolgál senkit, egymást támogatva élünk együtt” – árulja el Feri.
