Vidáman lubickolnak a vadkacsák az Eger-patakban. A hőmérséklet most is fagypont körüli; ám ez cseppet sem zavarja őket, hiszen tudják, ahogy partot érnek, biztosan lesz olyan járókelő a közeli parkban, aki egy kis kenyérrel kedveskedik nekik. Pontosan így történt ez néhány hete is, amikor egy kisfiú az édesapjával ment oda hozzájuk, hogy meglepje őket. Az idő azonban már akkor is cudar volt, ráadásul hó is borította a mederhez vezető meredek lépcsőt. Pillanatok alatt megtörtént a baj: az apuka megcsúszott, beverte a fejét, és eszméletlenül a víz alá merült.
Ebben a játékban nincs telefonos segítség
Ezzel egy időben a park túloldalán, a parttól nem messze található sportcsarnokban az NB I-es SBS Eger-Eszterházy férfi kézilabdacsapatának átlövője nagy levegőt vett, hiszen túl volt egy kemény és fárasztó edzésen. „Éppen hazafelé siettem, amikor megláttam, hogy a sétányon vagy tíz ember, telefonnal a kezében bőszen fotóz és videóz valamit a vízben; majd közelebb érve azt is, miről készítenek felvételt. Egy férfi volt az; a feje arccal a meder irányába, a körülötte lévő köveket pedig vér borította – idézi fel az első sokkot Igor. – Utólag visszagondolva nem is értem, miért nem segítettek rajta a többiek, és helyette miért a mobiljukat nyomkodták, abban a másodpercben azonban nem volt időm ezen gondolkozni. Lehúztam a kabátom cipzárját, a földre hajítottam, és a utána vetettem magam. A jeges víz nem csak a ruhámat, szinte még a csontjaimat is átitatta; ahogyan az eszméletlen férfi öltözetét is, ami addigra teleszívta magát vele.”
„Ne félj! Minden jó lesz!”
„Az izgalom hevében akkor vettem csak észre, hogy nem egyedül vagyok a patakban, amikor megpróbáltam megemelni a szinte élettelen testet. Egy tíz év körüli kisfiú volt az, aki a kezeivel reményvesztetten szorította a férfi csuklóját, miközben azt kiabálta: „Valaki mentse meg az apukámat!” – meséli a sportoló. „Ne félj! Minden jó lesz! – ennyivel tudtam csak nyugtatni abban a helyzetben, de a szemén láttam, hogy bízik bennem és érti: segíteni fogok!” Igor végül minden erejét összeszedve a partra vonszolta az apuka testét, ahol a mentők kiérkezéséig tovább nyugtatta a kétségbeesett gyereket, a továbbra is eszméletlen, nyílt sebekkel fekvő sérültet pedig elsősegélyben részesítette. „Ma már egyikük arcát sem tudnám felidézni; csak arra a pillanatra emlékszem, amikor a pokrócba csavart kisfiú utoljára a szemembe nézett, mielőtt becsukódott előtte a mentő ajtaja. Abban a tekintetben minden benne volt…”
Várják őket a következő meccsre
Igor ezt követően még órákon át a történtek hatása alatt állt. Először az egyik csapattársának mesélte el a történteket, majd telefonon, Montenegróban élő édesanyjának is, akihez az edzések és meccsek tűzdelte tempó miatt csak évente egyszer látogat haza. „Azt mondta: helyesen cselekedtél fiam, büszke vagyok rád!” – meséli Igor, aki a történtek után még inkább vágyik rá, hogy magához szoríthassa az édesanyját és – megsúgja –, persze néhány falat az általa készített sült borjúból is jólesne neki; az ugyanis az egyik kedvence. És hogy mi történt ezek után a másik családdal? A mai napig sem tudni. „Még aznap este felhívtam a mentőket, akik csak annyit árulhattak el, hogy stabil az apuka állapota; a nevüket és a címüket sajnos nem. Éppen ezért a csapatommal felhívást tettünk közzé a közösségi oldalon, amelyben arra kérjük őket, vegyék fel velünk a kapcsolatot, és szívesen látjuk őket az egyik soron következő meccsen, hogy immáron ők izgulhassanak értem!”
Másodjára is segített
Akik viszont már biztosan ott lesznek a csapat következő meccsén, azok a Montenegrói Nagykövetség hazai tagjai, hogy köszöntet mondjanak a játékosnak. Igor hőstettének ugyanis hamar híre ment itthon és külföldön egyaránt. Kevesen tudják, de szülővárosában egy kitüntetéssel is jutalmazták, amelyhez 1000 euró is járt. „Ezt egy kinti árvaháznak adományoztam tovább — mondja szerényen a jóképű fiatal, aki egyszer maga is szeretne gyereket. Méghozzá egy kislányt” — teszi hozzá mosolyogva.
