Amikor a stresszre gondolunk, rögtön súlyos, életünket jelentősebb mértékben befolyásoló problémák jutnak eszünkbe – különböző egészségügyi, anyagi gondok, munkahelyi vagy családi nehézségek stb. –, de bizony van a jelenségnek egy kisebb, ám nem kevésbé veszélyes formája is, amit mikrostressznek hívunk. Ezek azok az apróbb stresszhatások, amelyek naponta többször is érhetnek minket, de nem feltétlenül tudunk róla, főleg, ha nem is foglalkozunk vele. Már az annak számít, ha dugóba kerülünk, pedig sietnénk, vagy beragad otthon a kertkapu, és nem tudunk kiállni az autóval, esetleg hazaérve a munkából azt látjuk, hogy szalad az egész lakás, pedig már borzasztó fáradtak vagyunk a takarításhoz. Igaz, hogy ezekre az eseményekre nem gondolunk folyamatosan, de attól még ugyanúgy naponta megterhelik az agyunkat és a testünket, mint a nagyobb, hosszabb ideig tartó problémák.
Úgy kell elképzelni, mintha a testünkben található akkumulátor szépen lassan lemerülne az apróbb feszültségeknek köszönhetően. Tehát, minél több mikrostressz ér minket, annál alacsonyabb lesz a tűrésküszöbünk, és szinte biztos, hogy rossz módon reagálunk (csúnyán beszélünk a másikkal, kiabálunk stb.) a váratlan és kellemetlen történésekre, sőt akár súlyos szorongást és depressziót is átélhetünk.
A mikrostressz három fő típusa
- A személyes energiát csökkentő
Ilyen például az, amikor mások nem teljesítik az ígéretüket. Ezt gyakran a munkával hozzuk összefüggésbe, de előfordulhat otthon is, ha például a partnerünk azt mondta, hogy bevásárol, de elfelejtette. A túlzásba vitt munkavégzés szintén ebbe a kategóriába tartozik. - Az érzelmi tartalékokat csökkentő
Az érzelmi tartalékaink azok, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy megfelelő módon kezeljük az érzéseinket és nyugodtak maradjunk nagyobb nyomás alatt is. A legtöbbünknek voltak már olyan napjai, amikor annyira stresszesnek éreztük magunkat, hogy legszívesebben sírtunk volna egy nagyot, vagy mindenkivel kiabáltunk volna, aki csak szembejött velünk. Ilyenkor az érzelmi tartalékaink alacsonyak, amit az is előidézhet, ha aggódunk valakiért, akit szeretünk, esetleg félünk egy cselekményünk végkifejletétől. Szintén idetartozik az is, ha olyan valakikkel érintkezünk, akik negatívan hatnak ránk – ez lehet egy kolléga a folyosóról vagy egy eladó is a boltban. - Az identitásunkat vagy az értékeinket megkérdőjelező
Az értékrend és identitás alapján határozzuk meg önmagunkat. Ez nagyon személyes és érzékeny dolog, ezért minden, ami megkérdőjelezi, az kihívást jelent számunkra. Az identitás területei a következők: nemi, vallási, foglalkozási, kulturális, ideológia, zenei stb. Ha bármelyikben is ér minket sérelem, akkor máris mikrostressznek vagyunk kitéve.
Mindenkire hatással van a családban
Tehát a mikrostressz sokszor nem egyértelmű, nehezebb beazonosítani, mint a „nagytestvérét”, a stresszt, de ettől még ugyanolyan ártalmas. Az egyes stresszforrások pillanatnyilag kezelhetőnek tűnnek, de jócskán felhalmozódhatnak, és másodlagos, néha harmadlagos következményeket idézhetnek elő, amelyek akár hosszú órákig vagy napokig is eltarthatnak – és másokban is kiválthatnak mikrostresszt. Például, ha a munkatársak nem végeznek el egy fontos feladatot, akkor azon túl, hogy be kell lépnünk a helyükre, egy kellemetlen beszélgetés is vár ránk. De mivel nem érünk haza időben, valakit meg kell kérni, hogy menjen el a gyerekért az iskolába (ezt már idegesen közöljük), aki ettől ingerült lesz, a gyerek pedig csalódott. Ebből is jól látható, hogyan fut végig a mikrostressz egy egész családon, a környezetünkön.
Az agyunk nem védekezik ellene
A felpörgetett életünknek köszönhetően a mikrostressz minden eddiginél nagyobb mennyiségben, intenzitással és ütemben zúdul rá az életünkre, ami a fejlett technológiának köszönhetően még tovább fokozódik. A makrostresszhez hasonlóan hat a testünkre: növelheti a vérnyomásunkat és a pulzusunkat, illetve hormonális vagy anyagcsere-változásokat idézhet elő. Sőt, miközben károsítja a testünket, az agyunk nem érzékeli teljes mértékben fenyegetésként, ezért nem váltja ki ugyanazokat a magasabb rendű védelmi mechanizmusokat, amelyeket a nyilvánvalóbb stresszhatások esetén.
Hogyan kezeljük?
Dr. Darida Ágnes coach is azt mondja, fontos foglalkoznunk ezzel a jelenséggel, hiszen a sok kisebb stresszhelyzet hosszabb távon összeadódhat, ami komolyabb belső feszültséghez, testi-lelki tünetekhez vezethet. A szakember az alábbi gyakorlatokat javasolja, hogy megnyugtassuk magunkat, eltereljük a figyelmünket, és mihamarabb megszakítsuk ezt a káros folyamatot.
- Álljunk meg egy pillanatra, vegyünk néhány mély levegőt, majd kérdezzük meg magunktól: „Hogyan érzem most magamat?” A válasz lehet például, hogy „Feszült vagyok”, vagy „Aggódom”. Figyeljük meg, hol jelenik meg a testünkben a feszültség vagy az aggódás. Szaporábbá válik a légzésünk és a pulzusunk, izzad a tenyerünk, görcsöl a gyomrunk? Ha megengedjük magunknak ezeket az érzéseket és nem küzdünk ellenük, akkor kis idővel enyhülni is fognak.
- Gondoljunk arra, mit mondanánk hasonló helyzetben valakinek, akit nagyon szeretünk. Ugyanezt mondjuk magunknak is. Például: „Nincs nagy baj!”, „Hamarosan minden rendben lesz!”, „Meg tudom csinálni!”
- Mi az az egy dolog, amit azonnal megtehetünk, hogy jobban legyünk? Ha kaptunk egy bosszantó e-mailt, akkor álljunk fel a gép mellől, és készítsünk egy finom teát, vagy tegyünk egy rövid sétát, ezzel mintegy eltávolodva a hatásoktól.
- Segít az is, ha megkérdezzük magunktól: hogyan tudnánk ezt a helyzetet úgy értelmezni, hogy jobban érezzük magunkat? Amennyiben késésben vagyunk, az a legrosszabb, ha ezen stresszelünk. Nem fogunk hamarabb befutni, maximum feszültebbek leszünk. Jobban szolgál minket, ha azt mondjuk magunknak: „Megteszek mindent, amit tudok, a többi már nem rajtam múlik.”
- Ha nem tudunk változtatni a helyzeten és nincs ráhatásunk a dolgokra, akkor rázzuk le magunkról a feszültséget! Viccesen hangzik, de nagyon hatékony gyakorlat az, ha úgy csinálunk, mint amikor a vizes kezünket lerázzuk. Közben gondoljunk arra, hogy elengedjük a stresszt az ujjainkon keresztül – úgy távozik a testünkből, mint az ujjainkról a vízcseppek.
Fotó: Gettyimages
