Diagnózis a bárány májából
Az ókori Mezopotámia orvosai még nem tudták röntgennel vagy CT-vel megvizsgálni a betegeiket, hogy megfejtsék, miben szenvednek. Mivel hitük szerint a szervezetben a máj volt a vér és ezáltal az élet forrása, a betegség meghatározásához egy frissen feláldozott bárány máját használták. A régészek Krisztus előtt 2050-ből származó agyag májmodelleket is találtak.
Vin Mariani, ami ma börtönbe juttatna
A kokaint ma a legveszélyes kábítószerként ismerjük, a puszta birtoklása is elég hozzá, hogy börtönbe kerüljünk. Ám ez nem volt mindig így: a kokalevél kivonatát sokáig gyógyszerként használták. Gyógyítottak vele szénanáthát, fogfájást, de műtétek előtti helyi érzéstelenítőként és kedélyjavítóként is alkalmazták. 1863-ban Angelo Mariani, egy olasz gyógyszerész világraszóló találmánya volt a bordeaux-i borból és kokalevélből készült ital, a Vin Mariani. Thomas Edison és Jules Verne is híve volt a kedélyjavító italféleségnek, amelyet kimerültségre, álmatlanságra és betegség utáni felépüléshez is ajánlottak. A heroin pedig köhögés elleni szirupok alapanyagálul szolgált.
Répa és cigaretta a nehézlégzésre
Az asztmásoknak ma már szigorúan megtiltja az orvosuk a dohányzást. A XIX. és XX. század fordulóján azonban épp a tüdőbetegség enyhítésének eszközét látták a beszívott füstben. A betegeknek készült cigarettákba a dohányon kívül mérgező gyógynövények is kerültek, előszeretettel alkalmazták például a nadragulyát. A nehézlégzéssel járó rohamokat érzéstelenítő, altató hatású kloroform belégzésével is gyógyították – ezt sem érdemes megpróbálni, mivel súlyos mérgezést okozhat. Kevésbé veszélyes ötlet volt a kéthetes, kizárólag főtt répát engedélyező diéta, amelyet egy Angliában, 1740-ben publikált könyv javasolt a krónikus betegségre.
Vágott sebekre: az együttérzés pora
A XVII. századi Angliában Sir Kenelm Digby angol diplomata és filozófus írta le a vívótőr okozta sebek gyógyítására alkalmas „együttérzés porának” receptjét. A hozzávalók nem éppen érzékeny gyomornak valók: földigiliszta, sertésagy, rozsda, és mumifikált testekből származó darabkák kellettek hozzá, amelyeket egy kis földdel gyúrtak össze, hogy végül porló pasztát kapjanak. Szerencsére ezzel a keverékkel nem a sebet, hanem az azt okozó fegyvert kenték be, hogy ily módon a „szimpatikus mágia” nyomán a sérülés magától, nyom nélkül begyógyuljon.
Koponya volt a király orvossága
Az ókori Babilóniában éjszakai fogcsikorgatás ellen javasolták az orvosok, hogy a beteg aludjon együtt egy emberi koponyával, sőt néha csókolja is meg azt, hogy a csikorgást okozó gonosz szellemek távozhassanak a testből. De II. Károly angol király orvosai is egy koponya segítségével igyekeztek támogatni az uralkodó felépülését – sikertelenül. Az általuk alkalmazott Goddard-cseppek legfontosabb hatóanyaga ugyanis öt fontnyi porrá őrölt emberi koponya volt – lehetőleg olyan emberé, aki fiatalon, ereje teljében, például csatában hunyt el.
A mindenre jó érvágás
Sokáig élt az a hit, hogy a betegségeket a szervezetben keringő „rossz vér” okozza. Így aztán a himlőtől a pestisig mindenféle betegség esetén szinte rutin gyógymódnak számított, hogy a beteg testéből érvágás vagy piócák segítségével eltávolították a káros testnedveket, így állítva helyre az egyensúlyt. Ez a gyakorlat csak a XIX. századra ment ki a divatból.
Fertőzések kivédése penészes kenyérrel
Az ókorban a sebek elfertőződését penészes kenyérrel gátolták meg. Kínában, Egyiptomban és Görögországban is alkalmazták a közkeletű gyógymódot, amelynek során a penészes szeletet közvetlenül a sebre szorították. Ma már tudjuk, hogy a penicillin forrása a penészgombák egyik faja, így a furcsa gyógymód mai szemmel nézve sem teljes képtelenség – mégis inkább azt javasoljuk, hogy senki ne kockáztasson, és inkább a modern sebfertőtlenítő szereket alkalmazza.
Varázsigével a malária ellen
A hódító római hadsereg katonái számára sem volt ismeretlen a malária. Egy III. századi római orvos a betegség ellen azt javasolta, hogy a gyógyulni vágyó írja le az Abracadabra szót többször egymás alá, és minden sorban hagyja el a szóból az utolsó betűt, mígnem az utolsó sorba már csak egy A betűt ír. A papiruszdarabkát lenfonallal kellett összekötni, és az illetőnek kilenc napig a nyakába kötve viselni, mielőtt bedobja egy kelet felé folyó patakba. Ha ez sem segített, a betegnek oroszlánzsírt kellett szereznie, és azzal bedörzsölnie magát.
Pestisre sáfrány
A sáfrányt már Nagy Sándor seregében is használták gyógyszerként. Európával a X. században arab kereskedők ismertették meg, a XIV. században pedig a pestis ellen készítettek belőle orvosságot. A járványok idején különösen keresetté vált ez a fűszer, egy sáfrányos gyógyszerszállítmányért például 15 napos csatát vívtak. Sőt, több olyan ítéletről is tudni, amelyet a sáfrány hamisításáért szabtak ki. Egy XIV. századi walesi kézirat a kijózanodáshoz is a forrásvízzel lenyelt sáfrányt ajánlja, de a fűszert – mértékkel fogyasztva – rossz hangulat ellen is használták.
fotó: Adobestock, Gettyimages, Profimedia
