10 perc cselekvés
Ha nagyon nincs kedvünk valamit megcsinálni, kössünk alkut magunkkal: rászánunk 10 percet, utána másnapra halaszthatjuk. Nagy az esély rá, hogy ennyi idő alatt belelendülünk a cselekvésbe: egyszer csak elkap a „gépszíj”, és azt vesszük észre, hogy végül például mégiscsak kitakarítottunk. Ha pedig mégsem így történne, 10 percnyi cselekvés pont tíz perccel több a semminél.
Feloldó mosoly
Akinek nincs jókedve, arra fokozottan érvényes a „tettesd, ameddig igaz nem lesz” szabály. Bár egy borús hétfő reggelen hazugságnak tűnhet, ha csak úgy minden ok nélkül elmosolyodunk, mégis jót teszünk vele. A mosolyhoz ugyanis az agyunk önkéntelenül a jókedvet társítja, még akkor is, ha a mozdulat csupán mechanikus. Az izmokból az az üzenet jut el hozzá, hogy jól érezzük magunkat, és ez hamarosan az érzelmeink szintjén is jelentkezni fog. Persze a mély szomorúságot ez sem oldja fel, de az apróbb, gyakran ok nélküli lehangoltságon segíthet.
Tapadós dallam
Őrületbe tudja kergetni az embert, ha egy dallamtól órákig vagy akár napokig sem tud szabadulni. Már csak azért is, mert általában a legbugyutább dalocskák szoktak így a fülünkbe ragadni. Ahelyett, hogy erőszakkal próbálnánk elterelni róla a gondolatainkat – ami általában nem szokott sikerülni –, gondoljunk a dal legvégére. Így az agyunk teljesnek érzékeli a melódiát, és lezárja az emlékezés végtelen körét.
Emlékezetes belépő
Ha szeretnénk mély benyomást tenni másokra, játsszunk egy kicsit az időzítéssel. A kutatások szerint az emberek egy folyamat elejére vagy a végére emlékeznek a legjobban: érkezzünk, illetve távozzunk hát elsőként vagy utolsóként. Egy állásinterjún is nagyobb az esélyünk, ha először vagy utoljára hallgatnak meg bennünket. Egy fontos randevút érdemes a nap utolsó programjaként megszervezni, és különösen az első benyomásra, valamint az elköszönésre ügyelni.
Maradjunk csendben!
Ha valaki durván szól hozzánk, szinte mindenkinek az az első reakciója, hogy hasonló hangnemben vág vissza. Pedig sokkal hatékonyabban leszerelhetjük az illetőt, ha egyszerűen csak elhallgatunk, miközben rá figyelünk. Ettől pillanatokon belül olyan kényelmetlenül fogja érezni magát, hogy hamarosan ő is visszafogja a hangerőt, sőt akár bocsánatot is kér. Ha mégis válaszolnunk kell, ezt is nyugodtan és halkan tegyük.
Így fog velünk egyetérteni a partnerünk
Ha szeretnénk elnyerni a beszélgetőtársunk egyetértését, beszéd közben finoman, lassan kezdjünk bólogatni. Ne legyünk feltűnőek, épp az a lényeg, hogy ne vegye észre, amit teszünk, és tudat alatt juttassuk el az üzenetet: nekünk van igazunk. Természetesen, ha a másik számára teljesen elfogadhatatlan dolgot mondunk, akkor valószínűleg erősebb lesz az ellenérzése. Ha azonban maga is hajlik az egyetértésre, akkor így hamarabb fog rábólintani az ajánlatunkra.
Megvenném újra?
Amikor selejtezni kezdünk, a tárgyaink egy részét a „valamire még jó lehet” kategóriába soroljuk. Ezekből lesznek azok a kacatok, amelyeket nagy valószínűséggel soha nem használunk, de akár évekig is foglalják a helyet a lakásunkban. Ami azonban a miénk, attól általában nehezen válunk meg, ez egy teljesen természetes pszichológiai reakció. De mi van, ha inkább megfordítjuk a kérdést? Ha a tárgyra nézve nem azt kérdezzük magunktól, mire lehet még jó, ha megtartjuk, hanem azt, hogy vajon megvásárolnánk-e újra, ha hirtelen eltűnne, elveszítenénk? Ha a válaszunk határozott nem, valószínűleg semmi szükségünk rá.
Csapdába ejthet egy szép ruha
Denis Diderot, a Nagy Francia Enciklopédia főszerkesztője nem volt gazdag. A lánya hozományát is csak úgy tudta volna előteremteni, ha eladja a könyvtárát. Nagy Katalin orosz cárnő támogatóként megvette a könyvtárat, ám Diderot-nál hagyta, és a könyvtárosává nevezte ki lakhatással és fizetéssel. Diderot ekkor vett magának egy öltözéket, mondván, egy könyvtáros nem járhat kopott ruhákban. Az új ruha mellett azonban minden holmija ócskának tűnt, így sorról sorra azokat is lecserélte – sajnos ezzel egy idő után a pénze is elfogyott… Aki magára ismer ebben a történetben, annak érdemes tudatosan megszakítania a kört. Ha vásárolunk valamit, akkor illesszük be azt a meglévő holmijaink közé, ne akarjuk újabb és újabb szerzeményekkel fokozni a hatását.
A választás szabadsága
Ha valakitől kérünk valamit, adjunk neki lehetőséget, hogy válasszon két lehetőség közül. Ne arra kérjük meg a párunkat, hogy mosogasson el, hanem kérdezzük meg, hogy inkább mosogatni szeretne, vagy a port törölné le. Így nem fog egy az egyben nemet mondani, hanem elvállalja az egyik feladatot.
Nem figyelnek annyian, mint hinnénk
A pszichológia által leírt úgynevezett reflektorfény-effektus szellemében azt hisszük, hogy ha hibázunk, vagy egyenesen kínosan viselkedünk, azt mindenki észreveszi – sokkal inkább, mint akkor, amikor normálisan cselekszünk. Így hajlamosak vagyunk minden mozdulatunkat mérlegre tenni, és adott esetben épp ezért hibázni, ha azt hisszük, hogy figyelnek minket. Ezen csak úgy tudunk úrrá lenni, ha egy-egy kínos helyzet után, vagy egy komolyabb teljesítményt kiváltó, stresszes feladat előtt tudatosan átgondoljuk: nem mi állunk az emberek figyelmének középpontjában. Sőt: a legtöbben inkább a saját életükkel, problémáikkal vannak elfoglalva, és pillanatok alatt elfelejtik azt a történetet, ami miatt mi esetleg hetekig szégyelljük magunkat.
Fotó: Adobestock
