Lélek

Vissza akarja szerezni a párját? Maradjon a legnagyobb csendben, ez lehet a megoldás

Ahelyett, hogy igyekeznénk visszakönyörögni magunkat az exünkhöz, és folyton hívogatnánk, írogatnánk neki, csináljunk úgy, mintha a föld nyelt volna el minket. A szakértők szerint lehet, hogy ez lesz a megoldás.

Ne fuss olyan szekér után, ami nem vesz fel! – tartja a mondás, és ez szakítás esetére is igaz. Nagyon nehéz ilyenkor nem könyörögni, nem jeleneteket rendezni, nem hívni telefonon, nem írni neki éjjel-nappal. Pedig ha vissza szeretnénk kapni, legalább a látszólagos elfogadás és vele együtt a kommunikáció teljes megszakítása sokkal célravezetőbb lehet. Villányi Gergő pszichológiai tanácsadót kérdeztük, mit is takar ez a gyakorlatban.

Mintha nem is létezne

Az úgynevezett zéró kontakt szabály lényege, hogy szakítás után egy ideig nem lépünk kapcsolatba a volt kedvesünkkel, ha pedig ez idő alatt keres, nem válaszolhatunk neki. Van 21, 30, 45 és 60 napos változat is, attól függően, mi volt a szakítás kiváltó oka, és az mennyire sebezte meg a két felet. Általánosságban elmondható, 30 nap elég ahhoz, hogy múljon a sértettség, letisztuljanak az érzelmek, és mindkét fél tisztán lássa mindazt, ami történt, és képes legyen döntést hozni a folytatásról. A zéró kontakt gyakorlati megvalósítása, hogy kerüljük az exünkkel való találkozást, ne kommunikáljunk vele, ne kövessük a közösségimédia-tevékenységeit, tehát egy ideig éljünk úgy, mintha nem is létezne.

Ezért hasznos nekünk

„Szakítás után a zéró kontakt betartása több szempontból is hasznos. Ha nem könyörgünk a volt párunknak a szakítás után, nem kerülünk megalázó helyzetbe, és megtarthatjuk az önbecsülésünket – vélekedik Villányi Gergő. – A kommunikációs stop ideje alatt magunkkal kell foglalkoznunk. Végiggondolni, mit adott nekünk ez a kapcsolat és mit vett el, mi vezetett a szakításhoz. Természetes, hogy a volt párunk nagyon hiányzik, épp ezért ebben az érzékeny időszakban érdemes, amennyire csak lehet, lekötni magunkat. Menjünk emberek közé, nézzünk jó filmeket, próbáljunk ki új recepteket, esetleg kerüljön terítékre egy régi álmunk! A lényeg, hogy szerezzünk magunknak örömet, amivel csak lehet. Beszéljük ki a helyzetet a barátainkkal, vagy akár írjunk az exünknek ventiláló leveleket, amiket sosem küldünk el. Mindennap legyünk büszkék magunkra azért, hogy láthatóan nélküle is életképesek vagyunk. Ez erősíti az önbizalmat, és helyre teszi bennünk a meggyőződést, hogy valóban folytatni akarjuk-e vele. Tényleg a volt kedvesünk hiányzik, vagy csak maga a kapcsolat?”

Ezért előnyös neki

„Attól még, hogy a volt párunk döntött a szakítás mellett, nagy valószínűséggel ő is szenved, mert az elvesztésünkkel az ő életében is űr keletkezett. Tudat alatt még akkor is gyászolja a kapcsolatot, ha harmadik fél miatt hagyott ott minket. Ha ehhez teret kap tőlünk, azaz nem érez állandó nyomást arra vonatkozóan, hogy vissza kell térnie hozzánk, könnyen megeshet, hogy az érzelmei megváltoznak. Érezni kezdi a hiányunkat, ráadásul, mivel nem keressük, megjelenhet a lelkében a félelem, hogy már nem is fontos nekünk, túlléptünk rajta. Ez féltékenységhez vezethet, majd annak felismeréséhez, mennyire nem volt jó ötlet szakítani, mert valójában bennünket szeret, ránk van szüksége. Ez persze nem biztos, hogy bekövetkezik, de jóval nagyobb az esélye akkor, ha teret kap, ha érzékeli, hogy nem leláncolni, megfojtani akarjuk a szeretetünkkel, hanem tiszteletben tartjuk a döntését. Gondoljunk arra, nekünk is fontos, hogy bűntudat helyett szerelemből válasszon újra minket” – vázolja szakértőnk.

Lépjünk, ha letelt az idő!

Megeshet, hogy a zéró kontakt ideje lejár, és a volt párunk utána sem keresi velünk a kapcsolatot. Ilyenkor ne várjunk tovább! Hívjuk fel telefonon, vagy ha bátortalanabbak vagyunk, írjunk neki e-mailt, és kérjünk egy érzelmeket tisztázó beszélgetést. Az ugyanis, ha magától nem jelentkezik, nem utal feltétlenül arra, hogy nem szeretné velünk újrakezdeni. Lehet, hogy csak fél az elutasítás kudarcától. A válaszából azonnal kiderül majd, nyitott-e a kapcsolat újrakezdésére, vagy továbblépett. Ha érdeklődő és továbbfűzi a kommunikációt, esetleg találkozót kér, jók az esélyeink, ellenkező esetben ez az a pont, amikor valóban el kell engednünk őt. Az is előfordulhat, hogy a zéró kontakt lejártával felismerjük, már mi sem akarjuk ezt a kapcsolatot. Ha így történik, akkor sem volt értelmetlen a „csendkirály”, mert úgy segített bennünket a to­vábblépésben, hogy megőriztük a méltóságunkat.

Online STOP

A zéró kontakt alkalmazása akkor a leghatékonyabb, ha a másik fél azt éli meg, eltűntünk a bolygóról is. Épp ezért ebben az időszakban tartózkodjunk a közösségi médiában a posztolástól, mert a bejegyzéseink hangulatából is következtetéseket vonhat le. Ne küldjünk neki bejegyzéseken át kódolt üzeneteket sem – később kínosan érezzük majd magunkat miattuk.

Kiemelt kép: Adobestock

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete