Az egyik tévécsatornán épp befejeztek egy Latabár-filmet, amikor Katalinhoz vendégségbe érkeztem. „Olyan boldog vagyok, hogy újra láthatom aput. Mindig mosolyt csal az arcomra, annyira szórakoztató a színészi játéka. Szinte ez az egyetlen örömöm, hogy édesapám filmjeit rendszeresen játsszák a tévében” – mondja a 82 éves Latabár Katalin, aki a megromlott egészsége miatt az utóbbi egy évben már nem hagyta el az otthonát.
Megállt az élet a házuk előtt
Az édesapja karakteres vonásait öröklő Katalin ugyanabban a Dózsa György úti lakásban él, ahol a gyerekkorát a szüleivel töltötte.
„Apu idejében ez egy ötszobás, elegáns nagypolgári ingatlan volt, amit később leválasztottunk, hiszen a rezsijét egyedül, a nyugdíjamból nem tudom kifizetni. Egykor hatan laktunk itt, 115 négyzetméteren. A szüleim, apu anyukája, mi ketten, gyerekek és a háztartási alkalmazottunk, Mariska. Apu körül forgott az egész család. Ő sosem volt nyugodt, állandóan izzott körülötte a levegő. Nagyon elfoglalt művész volt, mindig készült egy újabb filmforgatásra vagy színházi szerepre. A 40-es és 50-es években nála nagyobb sztár nem létezett Magyarországon. Bármerre mentünk, felismerték, a közönség nagyon szerette őt. A május elsejei felvonulás a házunk előtt zajlott. Valaki véletlenül kiszúrta az ablakban lévő apámat, és felkiáltott: gyerekek, ott van Latyi! A tömegnek több sem kellett, azonnal üdvrivalgásban tört ki. Megállt az élet az utcán, mindenki éljenzett és látni akarta őt. Apám imádta a közönséget és rettenetesen élvezte a felé áramló szeretetet.”
Munkácsy-kép karácsonyra
A hihetetlen népszerűsége ellenére Latabár Kálmán közvetlen és szerény ember maradt. Egyszerű ételeket evett és nem voltak úri passziói. „Én is állami iskolába jártam, és apu azt sem engedte, hogy különleges ruhákba öltözzek. Nem akarta, hogy kitűnjek a többi gyerek közül. A négy évvel idősebb bátyámat még nálam is szigorúbban fogta. Édesanyám sem öltözött úgy, mint egy híres filmsztár felesége. Apu minden karácsonyra egy Munkácsy-festményt vett ajándékba, aminek akkoriban nem igazán örültünk. Emlékszem, hogy drága anyukám egy szép cipőre vagy egy elegáns kosztümre jobban vágyott volna, mint egy újabb hatalmas képre a falon. Csak jóval később jöttünk rá, hogy milyen jól jártunk az értékes festményekkel. Apu elvesztése után a családom ugyanis nehéz anyagi helyzetbe került, mivel anyukám egész életében háztartásbeli volt, így csak minimális nyugdíjat kapott. Az évek során eladogattuk a Munkácsy-képeket és az antik kerámiákat, így próbáltunk elfogadható életszínvonalon maradni. Ma már tudom, hogy nem szabadott volna megválni a festményektől, némelyik értéke azóta háromszázmillió forintra ment fel. Persze mi a töredékét kaptuk érte akkoriban…”
Hónapokat töltött kórházban
Latabár egy szem lánya táncművész lett. „Az Állami Népi Együttessel bejártam a világot, később pedig táncpedagógus voltam. Sosem akartam színész lenni, és apu sem erőltetett a pályára. Egyetlen egyszer szerepeltem édesapám egyik filmjében, a Micsoda éjszaka!-ban. 16 éves voltam, és csupán néhány másodpercig vagyok látható a vásznon, ennyi nekem elég is volt a színészetből. A bátyám viszont színész lett. Szerintem tehetséges volt, de mindig apuhoz hasonlították, ami nonszensz. A bátyám viszonylag fiatalon, 61 évesen halt meg.”
Katalin az egyetlen élő leszármazott, aki még hitelesen tud mesélni a kedvelt színész utolsó éveiről. „Apu egészsége a második világháború alatt ment tönkre, amikor az imádott édesanyját bújtatnia kellett a nácik elől. Attól rettegett, hogy elviszik koncentrációs táborba. Szerencsére anyukánk színtiszta katolikus volt, így menekülhetett meg a nagymama. De az éveken át tartó stressztől apu súlyos cukorbeteg lett, napi kétszer inzulininjekciót kapott, amit az anyukám adott be neki. Élete utolsó éveiben már nagyon sokat betegeskedett, stroke-ja is volt. A halála előtt fél évvel pedig már ki sem tudott jönni a kórházból. Szörnyű volt látni, ahogy ez a végtelenül tehetséges ember leépült. Sokszor nem volt magánál, etetni és ápolni kellett.”
A kiváló komikus hosszú szenvedés után, 1970-ben hunyt el. „Anyu harminc évvel élte túl a férjét. 17 évesen ment feleségül apámhoz, és élete végéig hűséges maradt hozzá. Sajnos én trehány vagyok, a családi relikviákat és apu személyes dolgait elosztogattam. Nem maradt olyan tárgy a tulajdonomban, ami az övé volt. Ma már máshogyan csinálnám, jobban őrizném az emlékét” – mondja nagyot sóhajtva Katalin, aki ezért is örül annak, hogy mostanában ismét gyakran láthatja imádott édesapja filmjeit a televízióban.
Fotó: Fortepan/Bojár Sándor, Fortepan/ Szalay Zoltán, Fábián Olga, Mti
