Egészség

A kicsi, a nagy, a görbe meg a bütykös: életünk minden eseménye nyomot hagy a lábujjakon – fejtse meg!

Az ember nem is gondolná, hogy mennyi mindent megtudhat a másikról, ha szemügyre veszi a lábujjait. Testi-lelki sérüléseink, betegségeink, sőt életünk minden eseménye ugyanis nyomot hagy rajtunk.

Míg a lábujjak elhelyezkedése az ember éppen adott életviteléről, lelki állapotáról árulkodik, addig a lábujjak formája az illető alaptermészetéről árulkodik.

  • Ellaposodó lábujjvégek: határozott, realista embert jelez.
  • Szögletes lábujjak: uralkodásra hajlamos, nyers erejű, kissé konok, önmagáért mindig kiálló személyiséget jelez, aki őszinte, és ki nem állhatja az alakoskodást.
  • Hegyes, ék alakú forma: az érzelmek váratlan előtörésére hajlamos embert mutat.
  • Kiszélesedő lábujj: a dolgokhoz való hozzáállása során egyre növekvő magabiztosságot, lelkesedést fejezi ki.
  • Középen ellaposodó lábujj: az egyéniségben rejlő energiák szabad áramlását valami gátolja.
  • Rézsútosan elforduló lábujj: kettős viselkedést, a valós vágyaktól eltérő megnyilvánulásokat jelez.
  • Kerek lábujjak: Érzékeny, romantikus, gyengéd emberrel állunk szemben, aki nem akar soha senkit megbántani, viszont, ha úgy adódik, akkor ennek érdekében szemrebbenés nélkül hazudik is.

A nagylábujj az „én” jelképe. A társat, illetve gyerekeknél a szülőt a második lábujj jelképezi, a többi pedig a gyereket és más családtagokat.

Akinek az ötödik lábujja begyűrődik a negyedik alá, az minden bizonnyal igen agresszív, türelmetlen ember, aki nem vesz tudomást más ember problémáiról, és nem is próbál segíteni.

Ha azonban a negyedik és ötödik lábujj nem érinti a talajt, az figyelmességet mutat. Az illető mindenkit szívesen meghallgat, igyekszik segíteni, de a kritikát viszont nagyon rosszul tűri

Az egyenes, talajt nem érintő, felfelé álló második és harmadik ujj kifinomult ízlésre, látásmódra, vizuális beállítottságra utal.

Ha a második lábujj felé hajlik el a nagylábujj, az önállótlanságra, gyenge jellemre utal. Olyan személyiségről árulkodik, aki mindig másokba kapaszkodik.

Ha valakinek a második lábujja hosszabb, mint a nagylábujj, akkor az fél a visszautasítástól, inkább lemond a vágyairól, minthogy bárkitől bármit kérjen.

Ha a nagylábujj és a második lábujj csaknem egyforma, az egyén hajlamos kalamajkákba keveredni, ziláltság jellemezheti életét, beszédét. Rengeteg ötlete van, de megvalósítani egyiket sem tudja.

Ha a nagylábujj külső részén bőrkeményedés van, akkor az azt mutatja, hogy az illető még nem találta meg a helyét, a világban, nem azt a munkát végzi, ami igazán neki való lenne, vagy nem az a társ van mellette, aki igazán képes őt boldoggá tenni.

Ha a nagylábujj kissé különáll a többitől, tulajdonosa nehezen fejezi ki önmagát, minél nagyobb az elkülönülés, annál inkább.

Ha a nagylábujj túl hosszú a többihez képest, akkor az illető szeret beszélni, hajlamos a fecsegésre.

Akinek a nagylábujja talp felőli részén, belül kipúposodás van, az általában nagyon tehetséges valamiben.

Ha a második lábujj „ráül” a nagyujjra, arra utal, hogy az illető elnyomottnak, alárendeltnek érzi magát társa vagy
szülője mellett. Képtelen kiállni a saját akarata, véleménye mellett.

Ha a lábujjak olyan rendezetten helyezkednek el, akár az orgonasíp, akkor harmónia és kiegyensúlyozottság jellemző tulajdonosukra.

Tudta?

Bütykök: a lábujjakon megjelenő bütykök elfojtott érzelmekre utalnak. A nagylábujj tövében lévő bütyök szerénységet és segítőkészséget jelez, de ha túl nagy, az a túlzott önfeláldozásra és önfeladásra utal.

Fotó: shuttestock