Lélek

Nem köszön idegeneknek az unokám! Hova tűnt a „csókolom” a gyerekek szótárából?

Az egyébként cserfes kisgyerek idegenek vagy akár a ritkábban látott nagyszülők, rokonok társaságában „megkukul”, és nem hajlandó köszönni. Mielőtt a szülők nevelési elveit kezdenénk hibáztatni, érdemes meghallgatni a szakértő véleményét és tanácsait.

A mai nagyszülői generáció számára a „Köszönj szépen, hangosan” (lehetőleg „csókolom”-mal) megkérdőjelezhetetlen alapvetés, amit ők így tanultak, maguk is így adták tovább a gyerekeiknek, és ugyanezt várnák el az unokájuktól is. És bizony előfordul, hogy csalódniuk kell, mert a már jól beszélő bölcsődés, óvodás kisgyerek nem köszön. Legfőképp akkor, ha számára idegenekkel vagy ritkán látott emberekkel kellene szóba állnia. És jön ilyenkor a nagyszülői aggodalom: hogyan lesz így belőle tisztelettudó, udvarias kamasz, majd felnőtt, ha még köszönni sem tanítják meg tisztességesen?

A ritkán látott ember neki stresszhelyzet
„A gyerekek számára ijesztő, nyomasztó helyzet lehet, amikor egy idegennel kell szóba állnia – magyarázza Gacsályiné Frányó Zsuzsanna óvodapedagógus. – Ők még nem magabiztosak ilyen helyzetekben, számukra az idegen vagy ritkán látott valaki stresszhelyzetet jelent – akkor is, ha az a valaki a nagyszülő számára kedves ismerős vagy éppen rokon. Ráadásul olyan a világ, hogy azt tanítjuk a gyerekeinknek: ne álljanak szóba idegennel. De honnan tudja egy kisgyerek, ki számít olyan idegennek, akinek azért köszönni kell? Természetes, hogy nehezen jön számukra a köszönés, de ez nem jelenti azt, hogy ne kellene tanítani nekik azt, hogy köszönjenek. Csak nem mindegy, hogyan csináljuk.”
Mielőtt nekiállunk mi magunk nevelni az unokát, érdemes erről beszélgetni a szülőkkel, hiszen valószínű, hogy igyekeznek köszönésre tanítani a kicsit, de ő még nem tart ott, hogy egy idegennek bátran köszönni tudjon. És nem biztos, hogy ennek az erőltetése lesz a nyerő megoldás. „Szerintem jó módszer az, ha nem mindenáron akarjuk rávenni a köszönésre, hanem felajánljuk neki a lehetőséget: köszönhetsz a néninek, bácsinak, nagyinak, ha szeretnél, ha van bátorságod. Ezzel emlékeztetjük őt az adott helyzetben, hogy ilyenkor köszönni szoktunk, de nem erőltetjük, nem nyomasztjuk. Ennél is sokkal jobb módszer a példamutatás, vagyis ha mi magunk köszönünk, és utána esetleg el is mondjuk a kicsinek, hogy kinek miért úgy köszöntünk ahogy, és elmagyarázzuk neki, hogy milyen kedves dolog az üdvözlés.”

Mit tehet a nagyszülő?
Ha nagyon zavar minket, hogy az unoka nem köszön, akkor se „rontsunk ajtóstul a házba”. Ne teremtsük le se őt, se a szülőket, ne kezdjünk vádaskodni, vagy kioktatni őket. „A legjobb megoldás ilyenkor is a példamutatás: amikor a nagyszülővel van az unoka, finoman vezetgessük rá a köszönés fontosságára, magyarázzuk el, mennyire örülnek mások, amikor köszönünk nekik – tanácsolja Zsuzsanna. – Nagyon fontos, hogy ne nevelni akarjuk a gyereket, ne parancsoljuk meg neki a köszönést, ne szóljunk rá, ne beszéljünk bele a szülők dolgába. Lehet velük is beszélgetni erről, hogy a köszönés szerintünk mennyire fontos, de ne számonkérően vagy tolakodóan. Ráadásul ezzel a gyengéd, beszélgetős, rávezetős módszerrel a szülőknek is segíthetünk, nekik is példát mutathatunk, hogyan lehet és kell ezzel a témával foglalkozni.”

Hová tűnt a „csókolom”?
A mai gyerekek leginkább sziával köszönnek, ami lehet, hogy a mostani nagyszülők generációja számára furcsa, szokatlan, ám nekik ez a természetes, ezen nem érdemes fennakadni. „A mai gyerekeknek a »csókolom« egészen mást jelent, mint a szüleik vagy még inkább a nagyszüleik számára. Nekik ez valóban a csókot jelenti, és nagyon furcsa számukra így köszönni. Sokat lazult ebben a hozzáállás, szerintem ezt nem érdemes erőltetni, nagyon kevés gyerek használja ma már ezt a köszönési formát. Teljesen rendben van, ha egy kisgyerek mindenkinek sziával köszön, és ha kicsit nagyobb, akkor megtanulja a »Jó napot kívánok!«-ot, kamasz és felnőtt korában is ezt fogja majd használni.” Még egy érv, amiért nem érdemes a nagyszülőknek ezt a ma már régiesnek számító köszönési formát elvárni és erőltetni: a legtöbb óvodában és általános iskola alsó tagozatán a tegeződés és a szia az elfogadott, nem erőltetik sem a magázódást, sem a  „csókolom”-mal köszönést. A felső évfolyamokon fokozatosan tanulják meg a gyerekek, hogy magázzák a tanárokat, de a régi „tetszikezős” megszólítási forma már nincs használatban – enélkül is tudnak a gyerekek tisztelettudóak lenni.

Alapvető udvariasság
Udvariatlanabbak-e a mai gyerekek, mint az egy-két generációval előttük járók? „A munkánk során érezhető, hogy egyre öntörvényűbbek a gyerekek. A világ és ezáltal ők is egyre énközpontúbbak – mondja óvodapedagógus szakértőnk. – Ugyan nem azon múlik, hogy később udvarias lesz-e a gyerek, hogy 3-4 éves korában köszön-e, de az sokat számít, hogy a szülők mennyire tanítják meg és várják el az alapvető udvariassági formulákat. Azt, hogy hogyan kérjék tisztelettudóan, amit szeretnének, hogyan köszönik meg, hogyan beszélnek egymással és a felnőttekkel, és miért fontos mindez. Alapvetően ez a szülők feladata, de ha gyengéden, nem beleszólva, hanem finoman rávezetve, dicséretekkel erősítve csinálják, akkor a nagyszülők is sokat segíthetnek ebben a találkozásaik alkalmával, az együtt töltött időben. Segíthetünk a gyereknek azzal, ha egyértelműsítjük a szabályokat: akinek én köszönök, annak te is köszönj, köszönhetsz ugyanúgy, mint én. És aztán megdicsérjük, hogy milyen kedves, nagyfiús vagy nagylányos dolog volt, hogy köszöntél, büszkék vagyunk rád. De ne akarjuk egyik napról a másikra belenevelni, hogy köszönni márpedig kell.”

Fotó: adobestock