A műsorvezető számára az elmúlt időszak a kihívásokról is szólt.
„Össze kellett szednem minden lelki erőmet és kitartásomat, hogy alkalmazkodni tudjak a körülöttem lévő változásokhoz. Miközben áthelyeztük a Fókuszt a Ligetbe, új környezetben, új technikával dolgoztunk a tévéstúdióban, ami frissességet és lendületességet igényelt tőlem, addig a kutyusom, Hugó számomra villámgyorsan megöregedett. Már nem tudom mindenhová magammal vinni, lassabb tempóra, ingerekre, és még több figyelemre van szüksége, mint korábban. Pont úgy, ahogy egy idős embernek. Ez a felismerés szíven ütött, az elmúlt hosszú évek alatt nagyon egymáshoz nőttünk” – meséli Barabás Évi, aki jól ismert az állatszeretetéről is.
Szeret elmélyülni, remetéskedni
A bizonytalanságérzetében az is közrejátszott, hogy éppen egy évvel ezelőtt az RTL műsorvezetője combsérülést szenvedett.
„A gyógyulással együtt járt, hogy sok időm volt gondolkodni. Az elmúlt hónapok legnagyobb élményeként éltem meg, hogy újra tudtam futni, legszívesebben a Normafánál az erdőbe kiabáltam volna a boldogságomat. Rádöbbentem, a mozgás mennyit jelent nekem: erőt ad, formában tart és mentálisan is feltölt. A sérülés tükröt tartott elém, nem tudtam, hogy a lelkem ilyen törékennyé tud válni, és mennyire szükségem van a család és a barátok támogatására, szeretetére” – árulja el Évi, aki arra is ügyel, hogy megélje a pillanatokat.
„Szerencsére megtalálom a belső harmóniámhoz vezető utat. A barátnőm gyakran mondja, hogy képes vagyok remetéskedni, elmélyülni valamiben és teljesen kizárni a külvilágot. Gyakran belefeledkezem a kézműveskedésbe vagy a rajzolásba. Akik a tévéből ismernek, nem hiszik el rólam, hogy tudok csendben lenni, pedig ha elkezdek más emberekre, növényekre, állatokra figyelni, mindig visszatalálok önmagamhoz. Augusztusi nyaralásunkon is nagyon a jelenben voltam, élveztem a napokat, a nagy beszélgetéseket, a nagymama lecsóját.”
Nosztalgiával gondol a múltra
Otthon gyönyörű kertje van, de gyakran eszébe jut bonyhádi telkük, ahol felnőtt. „Gyógyító ereje van a kertnek, hiszek abban, hogy ami körülvesz bennünket, az formál. Nyáron minden reggel korán locsoltam, ami amolyan relaxációs program volt. Cserépben vannak a fűszernövényeim, vágom, öntözöm, igazítom őket, gyermekkoromban megtanultam, mennyi munka van velük. Nehéz volt elköszönni a családi birtoktól, ahol annyi időt töltöttünk: volt szőlőnk, ribizlink, krumplink, szinte a kertből éltünk. Emlékszem, mennyit bicikliztünk a pici présházig, ahol apu a gyári munka után még egyszer nyolc órát dolgozott. Számomra az a kert a gyerekkoromat jelenti, a mai napig előttem van, ahogy a nagymamám kapál, metszi a növényeket és meséli, mit kell csinálni. Ott láttam mindig a legszebbnek a naplementét. Nagy ajándék volt felnőni ebben a természetes közegben, s bevallom, egyre jobban hiányzik” – mondja a műsorvezető, aki szeretné, ha egyszer lenne egy olyan telke, ahol termelni tudna.
„A családunkban mindenki nagyon természetszerető volt. A nagyszüleim és a szüleim szerettek és tudtak is adni, legyen szó süteményről, odafigyelésről, kétkezi munkáról. Azt láttam tőlük, hogy nagyon komolyan alkalmazkodnak a természet változásaihoz, és szerették az állatokat, ezt bizonyára otthonról hoztam. Mindezek mellett még számos útravalót kaptam, például Szabó Magda idézetével élve: »úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt.« Ez nagyon megmaradt bennem, eszerint a gondolat mentén élek.”
Megértette az anyai intelmeket
Néha maga sem hiszi el, hogy már harminc éve tévézik.
„Nőként nem egyszerű megélni a változást. A műsorvezetés kívülről könnyednek tűnik, de közben folyamatos belső munkát igényel. Velem is előfordult, hogy megkérdőjeleztem magam, de tudom, hogy jó helyen vagyok, és szerencsés, mert azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Ha nem ezt csinálnám, talán fodrász lennék, imádok hajat vágni. Vannak állandó »vendégeim« a baráti, családi körből” – meséli mosolyogva Évi, akinek pozitív kisugárzása mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
„Mostanra megfogalmaztam, hogy ez egy szuper adottság volt, de ahogy sok minden más, úgy ez is átformálódott bennem. Régen sokan nem értették, miért vagyok mindig mosolygós, de számomra ez volt a világ legtermészetesebb dolga: minden reggel vidáman, jókedvűen ébredtem. Ma már tudatosabban kell figyelnem arra, hogy nem mindig a fényben állok. Az élet árnyoldalai és a nehézségek ugyan megerősítik az embert, de közben nyomot is hagynak. Idén nyáron az is beigazolódott, hogy mekkora szükség van az árnyékra, és nem csak szó szerint! Teremtő gondolatok is tudnak alatta születni.” Ha lehetne, azt kívánná magának, hogy sokáig álmodozhasson és maradjon nyitott.
„Anyu mondta mindig, hogy jó legyél, és vigyázz magadra, és én is szoktam mondani másoknak, de csak az utóbbi időben értettem meg, mit is jelent igazán. Harci feladat, hogy a jó szándékunkra képesek legyünk a nagy inger- és információáradatban vigyázni. Nagyon kell óvni, hogy a kerekség megmaradjon, és arra is ügyelek, hogy a pozitív életszemléletemet és a jó érzésemet megtartsam. A párkapcsolatomban is ugyanerre helyezem a hangsúlyt, és arra, hogy ne súroljuk le egymásról a bőrt.”
Rendszeresen jótékonykodik
Miután édesanyját elveszítette, elvégzett egy önkéntes tanfolyamot, és az Óbudai Hospice Házban segít. „Megálmodtuk, hogy alakítsunk ki egy terápiás kertet, ahol a betegek és a családtagjaik békességben, szeretetben, teljes nyugalomban tölthetik az időt, beszélgethetnek, és méltó módon búcsúzhatnak egymástól. Tíz kertész segítségével megvalósult, ami hatalmas öröm számomra. Amikor anyu kórházban volt, nagyon hiányzott egy olyan hely, amely támaszt nyújthatott volna az utolsó időszakban. Jó lett volna valakivel beszélni róla, hogy mi is történik velünk éppen, ezért is tartom nagyon fontosnak a hospice házak és kórházi osztályok munkáját.”
Fotó: Birton Szabolcs, Privát
