A gyerekeit tartja legnagyobb sikerének Scherer Péter: „Kicsit megsínylem, hogy kirepültek a lányaim”

Legújabb filmje, a Lepattanó kapcsán beszélgettünk, amely több szempontból is különleges. „Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Vékes Csaba rendező már az első pillanattól fogva bevont a folyamatba: a szereplőgárda kiválasztásában és a vágási munkákban is részt vettem. Az egész forgatás egy igazi, dédelgetett szerelemgyerek volt számunkra.

Nagyon örültünk, hogy tovább­engedték a forgatókönyvet, kaptunk pénzt a forgatáshoz, és meg is tudtuk valósítani. Klassz csapatot szedtünk össze, és kitaláltuk, hogy Vácon forgassuk a film nagy részét, így a budapesti dzsungelből is kikerültünk.”

Rollerrel jár a fővárosban

A filmben Patrick Duffyval, a Dallas sorozat Bobbyjával is együtt dolgozott.

„Csaba, a rendező azt mondta, hogy ne egy magyar színészről hitessük el, hogy gazdag amerikai, hanem egy olyan ember játssza el a szerepet, akiről egyből tudjuk, ha ránézünk, hogy nem idevalósi, és más anyagi forrásokkal rendelkezik, mint mi valaha. Megkörnyékeztük Patricket, és elvállalta. A bemutatón azt mondta, rögtön az elején érezte a film humorát” – meséli Péter, aki a filmben a szektorlabda csapat lelkét alakította, a forgatás alatt pedig megszerette a játékot.

„Egy országos versenyen is elindultunk, benevezett minket a produkciós csapat: Maroslelén igazi szektorlabda-játékosok ellen léptünk pályára, zömében vesztettünk, de jól éreztük magunkat. Megértettem és megszerettem ezt a sportot, de nem hiszem, hogy aktív játékos válik belőlem. A fizikailag jobban megmozgató kikapcsolódásokat szeretem, például biciklizni vagy kirándulni. Előfordul, hogy naponta 15-20 km-t tekerek.

A feleségem már nem szereti annyira a belvárost, de a mindennapi életemhez praktikusabb a városban lakni. Ha esik az eső, ott a metró, ha közepesen hideg van, akkor roller, és ha szép idő van, kerékpárral közlekedek, így könnyedén összejönnek a kilométerek. Ezért nem költöztünk ki az agglomerációba, nem volt kedvem naponta kétszer másfél órát a kocsiban tölteni. Inkább vettünk egy balatoni kis házat, ahová júniustól szeptemberig leköltözünk. Szeretem, ha a nyár nyugodtabb munka szempontjából, és a családommal lehetek.”

Magasra tette a lécet

Ősszel elindult a színházi évad, szerepei mellett rendezőként is dolgozik.

„Az összes futó előadásomat játszom, és Gyulay Eszter barátommal már hét ifjúsági előadást csináltunk közösen, amelyben rendezőként dolgozom. A színészet szerintem egy könnyebben átlátható feladat, ha ügyes valaki, és a rendező segít, megérzi, hol vannak a nagy fordulatok. Komoly munka, de áttekinthető, míg a rendezés mindig rizikós dolog. Mindenki tudni akar mindent: öt perc alatt hat ember kérdez tizenegy dolgot.

z egészet egyben kell tartani, előfordul, hogy a színészek elveszítik az önbizalmukat, ilyenkor meg kell őket vigasztalni, jó instrukciót adni, hogy megtalálják a kulcsot a karakterhez. Ha viszont minden összeáll, a semmiből lesz valami, és ez óriási élmény nekem”

– meséli. És bár meglepő, színészként vele is előfordult, hogy elveszítette az önbizalmát.

„Fiatal színészként az egyik kedvenc regényem, A Mester és Margarita színpadi adaptációjában fontos szerepet kaptam. Évekig úgy éreztem, hogy alulmúlom a szerepet, és nem tudom megugrani a feladatot. Egy barátom egyszer viccesen azt mondta, hogy olyan magasra kell tenni a lécet, hogy emelt fővel átsétálhassunk alatta, de én sokszor azt éreztem, hogy csak átkullogok alatta, ami le tudja törni az ember önbizalmát. Szokták mondani, hogy a színészet az a hivatás, amire se rábeszélni, se róla lebeszélni nem lehet senkit.”

Lányai kirepültek otthonról

A mai napig ugyanazzal a  lelkesedéssel dolgozik, mint a pályája kezdetén, de az elmúlt másfél-két évben visszavett a tempóból.

„Már nem mondok mindenre igent, meggondolom, mit vállalok el. Van, hogy azt mondom, elvileg benne vagyok, de azért hagyok magamnak menekülési útvonalat. Néha pedig megkérem a társulatunkat, hadd iktassak be egy ötnapos szünetet, hogy a családdal lepattanhassunk valamelyik európai városba, a tengerpartra vagy a Balcsira. Ahogy az ember öregszik, ezt egyre könnyebben megteszik neki a művészeti titkárok.

Az elmúlt 15-20 évben volt olyan évem, hogy havi szinten több mint 30 előadásban játszottam. Nagyon toltam, mert úgy éreztem, ha nem vállalok el mindent, akkor nem fogok kelleni. Ebből egy kicsit visszább vettem, és átértékeltem a szakmai és a magánéletemet.”

A színész legnagyobb sikerének a három gyermekét tartja. „A két csaj már önálló életet él, de hál’ istennek, közel laknak hozzánk, a fiam pedig idén érettségizik. Kicsit megsínylem, hogy kirepültek a lányaim. Érdekes dolog ez: tulajdonképpen mire megértettem, mennyire fontosak a gyerekek, a gyereknevelés és a velük való kapcsolat, hogy van három ilyen csodálatos lény, aki hozzám kötődik életem végéig, addigra már majdnem felnőttek.

Amikor lassítottam a melóval, addigra már elindultak a saját életük felé, de nincs mit tenni, engedni kell őket. Büszke vagyok rájuk, mindhárom gyerekem talpraesett, van bennük muníció. Nagyon szeretem őket, és ez a legfontosabb.”

Fotó: Ambrus Marcsi, Gordon Eszter, Korponai Tamás, Rtl