Tökéletes családi összhangról, harmoniáról árulkodnak a fotók. Látszik, hogy a szülők életének középpontja Elizabet.
„Már a várandósság alatt is minden a kisbabánk körül forgott, és ez azóta csak hatványozódott – kezdi Csézi Erzsébet, azaz Csézy. – Úgy építettük fel az életünket, hogy amikor megérkezik a kicsi, teljes figyelemmel tudjunk felé fordulni. Annyira vártuk, hogy amikor megszületett, természetes volt számomra, hogy minden időmet vele szeretném tölteni. A kislányunkkal lett teljes a családunk.”
„Tudja, hogy idősebb szülőkhöz érkezett”
A kis Elizabet, bár jó alvó, a szülei mégsem érzik magukat igazán kipihentnek.
„Nincs segítségünk, hiszen a szüleink már idősebbek, anyukám is 70 éves, és nem szeretnénk őket terhelni. Ketten visszük Lacival a feladatokat: ő időközben visszament dolgozni, én pedig itthon vagyok a kislányunkkal. Elizabet napról napra meglep minket, elképesztő, milyen gyorsan fejlődik. Minden egyes nap újabb élményt hoz: egy új hang, egy mozdulat, egy tekintet… és mi csak ámulunk. Hihetetlen tempóban nő, szinte hetente kell új ruhákat vennünk neki. Annyira vártunk rá, hogy minden apróság, amit neki vásárolunk, különleges élmény. Igyekszünk mindent megadni neki – meséli Csézy, aki férjével együtt szerencsésnek érzi magát.
– Nyugodt, mosolygós kisbaba, ritkán sír, akkor is csak azért, ha valami tényleg nem jó neki. Esténként hat-hét óra körül fektetjük le, éjfélkor ébred, hogy megetethessem, majd újra elalszik, és gyakran reggelig, akár hétig sem kel fel. Néha viccesen megjegyezzük: biztos tudja, hogy idősebb szülőkhöz érkezett, és jól kell viselkednie. Sokszor elgondolkodom azon, amikor valaki azt mondja, hogy az anyaság megterhelő. Talán akkor fordulhat elő, ha nem belső vágyból, hanem külső nyomásra vállal valaki gyermeket. Mi viszont hat évet vártunk Elizabetre, és minden pillanatát ajándéknak éljük meg.”
Ez is érdekelhet: A gyerekvállalás drámájáról beszélt Csézy: „Nem tudom elképzelni az életem gyerek nélkül”
„Az este az én időm, reggel Lacié a staféta”
Kislányuknak gyönyörű kis birodalma van, de egyelőre még a szülei hálószobájában alszik.
„A kiságya az ágyunk mellett van. Úgy tervezzük, hogy az első hat hónapban velünk, utána pedig a szobájában alszik. Szereti a saját kis kuckóját is, ahol egyre önállóbb. Bárhol jól elvan, a maga kis nyelvén elbeszélget a babáival, és már az állatokat is felfedezte. A teendőket tekintve az este az én időm, reggelente pedig Laci veszi át a stafétát. A házimunka, a pakolás, az állatok ellátása, a kerti munkák mindennapos feladatok. Sok munka van, de kialakítottunk egy rendszert, ami jól működik. Nincs kőbe vésett napirendünk, minden attól függ, hogyan alakul a napunk, Elizabet igényeihez igazodunk. Sokszor járunk fel a pesti ruhaszalonba ügyeket intézni, ahová a kislányunk is velem jön.
Számomra nagyon fontos, hogy együtt legyünk, bárhová is megyek. Nem szeretném másra bízni, boldoggá tesz, hogy minden időmet vele tölthetem
– mondja az édesanya. – Ha fáradt vagyok, a férjem rögtön segít, elképesztően jól bánik a kislányunkkal, tele türelemmel. A korunkból fakadóan talán mi is nyugodtabbak vagyunk, ő pedig egy csodálatos baba, aki együtt lüktet velünk.”
Hat évet vár kislányára Csézy: „Elizabet nyugodt baba, tudja, hogy idősebb szülőkhöz érkezett”
Felismeri a dalokat, amiket a pocakban hallott
Elizabeten már most érződik, hogy örökölte édesanyja muzikalitását.
„A férjem a meseolvasós, mindennap mesél Elizabetnek, és azt is imádja, amikor táncolunk neki. Rengeteget énekelek, egyre gyakrabban próbál utánozni, amitől mindig mosolyognunk kell. Vannak dalok, amelyeket különösen szeret, és egészen megdöbbentő élmény volt, amikor háromhetes korában felismerte azokat a számokat, amiket még a pocakomban hallott. Amikor elindítottam őket, kiköpte a cumit, és tágra nyílt szemmel nézett rám. Emlékszem, hogy korábban olvastam erről kutatásokat, és most első kézből tapasztalom meg” – meséli az énekesnő.
„Úgy tűnik, a zene iránti szeretetemet örökölte, külsőre viszont nehéz eldönteni, kire ütött. Olyan tengerkék színű szeme van, mint a férjemnek, ebben kétségkívül rá hasonlít, viszont a szemformája, az orra, a szája az enyém. Összességében, amikor ránézek, Lacit látom benne. Kíváncsian figyeljük, hogyan változik, és milyen személyiségjegyeket fedezünk majd fel benne.”
Laci az aggódós, Csézy a lazább szülő
Csézy is változott, amióta édesanya lett.
„A szülőség folyamatos tanulás és fejlődés. Azt már megtanultam, hogy lehet még gyorsabban elkészülni: 10 perc alatt megreggelizem, fogat mosok és elkészülök, hiszen amikor ébren van, vele foglalkozom. Nagyon igényli a figyelmet, és elképesztően sokat beszél a maga nyelvén.
Féltem attól, mi lesz, ha majd sírós, nyugtalan baba lesz, és hogyan fogom kezelni.
Meglepődtem magamon, a temperamentumos természetem miatt lobbanékony tudok lenni, de sokkal türelmesebb és kiegyensúlyozottabb vagyok, mint gondoltam – mondja. – Azt hittem, hogy aggódós anyuka leszek, a férjem is ezt jósolta, mondván, biztosan olyan leszek, mint az édesanyja. Aztán végül épp ő vált sokkal aggódóbbá, mióta először megpillantotta a kislányunkat. Persze valamelyikünknek racionálisabbnak kell maradnia, úgy érzem, ezt most én képviselem. Meglepően laza vagyok. Az anyaság egy csodálatos utazás, nagyon boldog vagyok, hogy nekünk is megadatott.”
Ez is érdekelhet: Két anyukától négy gyermeke született: ilyen nőkért rajong a Kincsvadászok jóképű Molnár Viktora
Barátság is született
A férje mellett kisbabás barátnői is vannak, akikkel átbeszélheti a mindennapok örömeit és kihívásait.
„Van egy barátnőm, akivel együtt éltük meg az anyasághoz vezető utat: tíz nap különbséggel derült ki, hogy gyermeket várunk, és a babáink is éppen ennyi eltéréssel születtek.
Ugyanannyi idősek vagyunk, és együtt mentünk végig a lombik minden örömén és nehézségén, a várandósság izgalmain és aggodalmain. A környezetemben amúgy is sok a kisgyermekes család, ami azért is nagy segítség, mert mindig van kivel megbeszélni a felmerülő kérdéseket, élményeket. Elizabet eddig csak a szűk családdal találkozott, de mostanában kezdjük apránként megnyitni előtte a világot: jönnek a látogatók is, de persze csak óvatosan.”
Fotó: Toroczkay Csaba
