Címlapsztori Sztár

Ez tragikus: így néz most ki a nagybeteg Reviczky Gábor, kollégája nem is tudta, milyen fotót oszt meg

Reviczky Gábor évek óta vívja a harcát a rákkal, és egy ideje kerüli a nyilvánosságot is. Sosem érkezett még róla ilyen tragikusan szívszorító fotó.
reviczky gábor

Sokan az egyetlen lehetőséget látják a gyógyulásra a kemoterápiában, ha daganatos megbetegedést diagnosztizálnak náluk. Reviczky Gábor azonban már korábban kijelentette, nem szeretné, hogy így kezeljék. Sajnos évek óta köztudott, hogy a 76 éves Reviczky Gábor daganatos megbetegedéssel küzd. A Mi kis falunk sztárjánál három éve derült ki, hogy súlyos betegség támadta meg, a színész a prosztatarákra kapott kezelések miatt színpadra sem tudott állni, úgy fogalmazott, amikor megkapja a kezelést, tönkremegy.

Kénytelen volt a színpadról is lemondani, mert olyan gyenge és erőtlen volt, majd mikor sikerült visszatérnie, úgy döntött, bárhogy is alakul a betegsége, nem vállal több kemoterápiát.

Nyomot hagyott rajta a betegség

reviczky gábor
A színész nem vállalja a kemoterápiát

Az alattomos kór azonban nem válogat, még arra sincs tekintettel, ki és hogyan szeretne megküzdeni vele. A színész néhány nappal ezelőtt került be a Halhatatlanok társulatába, aminek bejelentő ünnepségén nem kellett megjelennie, hiszen majd csak szeptember 13-án szombaton 11 órakor az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán fogják felavatni a megtisztelő elismerést elnyerő művészek lábnyomát. A színész egyre kevesebbet szerepel a nyilvánosság előtt, ezért is volt megdöbbentő az a fotó, amit kolléganője, Bach Szilvia humorista osztott meg róla.

„Tegnap rádiókabaré felvételen, Reviczky Gáborral, akivel imádok beszélgetni, mert egy csodás polihisztor” – írta a közös képhez a humorista, aki valószínűleg nem is sejtette, mennyire letaglózó az, ahogy pályatársa, a 76 éves művész kinéz. Bár mosolyog, haja és szemöldöke kihullott, látszik, hogy sokat fogyhatott az utóbbi időben.

A hajhullásból arra következtetünk, hogy mégis vállalja az életmentő kezeléseket. És ugyan korábban úgy vélte, a kemoterápia minden erejét elviszi, még a színpadtól is, reméljük, ezúttal másképp alakul és jobban viseli majd a kezeléseket.

Bárhogy is legyen, mi őszintén drukkolunk Reviczky Gábornak!

Ez is érdekelhet:

Szívszorító: az utolsó napokban már csak egyetlen ember nevét ismételgette Bényi Ildikó

Két végén égette a gyertyát Bajor Imre: „Tudom, hogy csak pár évem van, nem több”

Bordatörése után a kórházban felépülés helyett leépült: két hét alatt ment el Sinkó László

Fotó: RTL