Szinte soha nem láthatjuk a nyilvánosság előtt Demcsák Zsuzsa gyönyörű lányát, Tamarát. Testvérlapunkkal, a Besttel azonban kivételt tettek, és egy közös fotósorozatot készíthettek róluk. Ami azonban talán még a képeknél is érdekesebb, hogy a műsorvezető milyen őszintén mesélt a kapcsolatáról felnőtt lányával.
Elképesztően szoros a viszonyuk
Ugyanis Tamara elmúlt 19 éves, és édesanyjának el kell fogadnia: az idő kerekét bizony már nem forgathatja vissza, a kislányából felnőtt nő vált.
„Tamara és közöttem elképesztően szoros a viszony – kezdi Zsuzsa. – Mindent megbeszélünk egymással. Ennek is köszönhető, hogy a felnőtté válásának minden egyes fázisánál is mindig ott tudtam lenni, minden fontos pillanatot megoszthattunk egymással. A mai napig rengeteget beszélgetünk. A férjem teljesen megdöbbent azon, mennyire fontos nálunk otthon, hogy a mindennapi történéseket is részletesen átbeszéljük, hogy ennyit kommunikáljunk családon belül. Számomra a munkát mindig megelőzte, hogy ott legyek a gyermekeimmel bármikor, amikor szükségük volt rám. Így aztán a felnőtté válásuk is gördülékenyen történt.”
Zsuzsa fia, Benedek 20 éves, így volt tapasztalata arról, milyen útjára engedni egy gyermeket a családi fészekből, hiszen egyszer már átélte.
Benedekkel nehezebb volt az elválás

„Ez az időszak Benedeknél volt nehezebb. Jó pár hónapra zombiüzemmódba kerültem. Azt kérdeztem magamtól: most innen akkor hogyan kell továbblépni? Azt jóval nehezebben éltem meg” – emlékszik a műsorvezető. De ez mindenkinek nehéz, a nőknek ilyenkor újra kell értelmezniük a saját életüket. „A lányom 16 hónappal fiatalabb a fiamnál.
Könnyebb dolga volt, mert a bátyja már kitaposta neki az utat.
Ráadásul ő egy nagyon gondoskodó lány, aki minden évfordulót, minden családi eseményt számontart, és nem úgy repül ki, hogy vissza sem néz, hanem mindenkire figyel, akit szeret. Szóval valahogy Tamara esetében ez már kevésbé vágott földhöz.
Egy teljesen más, önálló életet kell nekem is kiépítenem, és ő is felnőtt, társra talált. Ezt kell úgy összegyúrni, hogy mi négyesben is rengeteg időt töltünk, de nyaralni vagy telelni a párjainkkal együtt megyünk. Hihetetlenül büszke vagyok arra, ahogyan viselkednek a párkapcsolataikban, és nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor azt látom, hogy szeretve vannak.”
Tiszteletben tartják egymás privát szféráját
Ezt olvastad már?
Persze nincs az a felnőtt gyermek, aki az édesanyja mellett ne válna újra gyerekké.
„Amikor együtt vagyunk, hagyják, hogy én az anyjukként viselkedjek, én pedig meg is adok nekik mindent. Egy nyaralásnál is rám bízzák, hogy én határozzam meg a programokat, biztosítsam a szülői hátteret, mint akkor, amikor még jóval kisebbek voltak. És egészen természetes az is, hogy ha Tamara valamiben elbizonytalanodik, akkor egyeztet velem. Attól, hogy eggyel hátrébb léptem az életéből, bármikor ott vagyok neki édesanyaként, és mellettem bármikor újra gyermek lehet.”
Persze azért túlzás lenne azt állítani, hogy Zsuzsát nem érintette meg, hogy felnőtt a lánya, és társra lelt.
„Tamara nagyon szépen ment bele ebbe a kapcsolatba, és nagyon jó társra lelt. Jobbat nem is kívánhatnék. Persze azért azzal az érzéssel meg kellett küzdenem, hogy egyszer csak itt van valaki, akihez a lányom már jobban kötődik, mint hozzám, és ez nagyon váratlanul és hirtelen jön. Ezt az érzést egy édesanyának egész egyszerűen helyre kell tennie magában. A mi kettőnk megbonthatatlan szövetsége megmaradt, de átalakult, már nem én és ő vagyok, hanem ez kibővült, és mindenki tiszteletben tartja a másik privát szféráját.”
Tamara tanította meg érezni

Tamarát az anyukája nagyon érzékeny, csupa szív lánynak jellemzi.
„Azt szoktam mondani, hogy ő tanított meg engem érezni. Most is szinte naponta tanít nekem valamit. Én nem engedem úgy át a dolgokat a lelkemen, ahogy ő” – vallja be Zsuzsa.
„Ha például adódik egy probléma, én háttérbe szorítom az érzelmeket, és a megoldásra koncentrálok. Ő ellenkezően működik: mindent érzelmileg él meg először, könnyen elérzékenyül, nem tartja vissza a könnyeit, legyen szó akár szomorúságról, akár örömről. Ez számomra is tükör, mert ráébreszt arra, hogy jobban ki kell fejeznem az érzelmeimet, beszélnem kell róluk. Tamara nagyon sokat segített nekem abban, hogy megtanuljam szavakkal kifejezni őket.
Én pedig ugyanakkor abban segítek neki, hogy nem kell mindig annyira átengedni magunkat az érzéseknek, mert néha elvonják a figyelmet a problémák megoldásáról.”
Sokban hasonlítanak, de nem mindenben
A női tulajdonságok közül sem vett át mindent Tamara az anyukájától.
„Neki lételeme a gondoskodás. Ez nálam is így van, de egészen másként, mint nála… Én családfenntartóként sokkal racionálisabban állok ehhez a kérdéshez, ő viszont mindent érzelmi oldalról közelít. Nyilván ebben az is benne van, hogy én eleve harciasabb vagyok, és hát, valljuk be, a gyerekeim tőlem látták mind az anyai, mind az apai feladatok ellátását egész életükben. Ezáltal sokkal keményebb is lettem, vagy talán fordítva:
azért kaptam a sorstól ezeket a feladatokat, mert én elbírom.
A lányom is erős, nem ismerek nála kitartóbb és a céljaiért jobban küzdő embert. De ezzel együtt is igaz, hogy ő tényleg sokkal érzelmesebb – magyarázza Zsuzsa. – Tamara szeret mindent rendben tudni maga körül, nagyon hamar elleste ezt tőlem. Az is fontos a számára, hogy a környezetében mindenki jól legyen. Egyedül a konyha iránt nem mutatott még érdeklődést, az továbbra is az én felségterületem.”
További csodás képeket az anya-lánya párosról itt találsz.
Szerző: Baku György
Fotó: Borzi Vivien