A dadogás általában 2-4 éves korban alakulhat ki, amikor a gyermek először próbálkozik hosszabb mondatok formálásával. Életkori sajátosság ilyenkor, hogy a kisgyermek gondolatai gyorsabban követik egymást, mint ahogy ki tudja magát fejezni.
A másik oka az, hogy valamiért izgatott, és ezért nem ejti ki jól a szavakat – ebben az esetben a dadogás általában rövid idő múlva el is múlik. A másik kritikus életkor az iskolába lépés ideje, majd a serdülés kezdete, amikor a kamasznak a dadogás mellett számos más gonddal is meg kell birkóznia.
Befelé fordulás is lehet a következménye
A dadogó emberek nem betegek, mégis komoly hatással van ez a fogyatékosság az életükre. Vig-Baló Emese pszichológus szerint a szorongás, a befelé fordulás, a szociális kapcsolatok ki nem épülése gyakori mellékjelenség. A gyerekek számára a kapcsolatteremtési készségek elsajátítása egy hosszú folyamat.
A beszédakadás ebben a folyamatban és a szenzitív éveikben nehezíti meg számukra az önkifejezést, és hogy kommunikálni tudják a társaiknak vagy a felnőtteknek a vágyaikat, gondolataikat. Ha pedig egy gyerek még azt is tapasztalja, hogy mások nevetnek rajta, kigúnyolják, akkor az a lelki egészségére is hatással lesz, elidegenedik.
Fontos, hogy beszéljünk a problémáról anélkül, hogy drámát csinálnánk belőle. Ugyanakkor ne essünk kétségbe, mert a kisgyerekek többségénél a beszédakadás átmeneti jelenség, és nyomtalanul el fog múlni néhány héten vagy hónapon belül.
„Varázsmondatokkal” támogathatjuk
Már a két-három éves gyerekek is észreveszik magukon a dadogást, és zavarhatja is őket, hogy nem tudják kimondani, amit szeretnének. Gondoljunk bele, ez egy nagyon frusztráló élmény lehet. Fontos, hogy reagáljunk rá. Érdemes már ebben a korban is beszélni a dologról, természetesen a gyerek értelmi szintjének megfelelően. Segítsünk megfogalmazni az érzéseiket is, hiszen ők ezt maguktól még nem tudják:
„Nehéz kimondani, amit szeretnél. Bosszantó lehet, hogy nem tudod elmondani, amit szeretnél. Én itt vagyok, nagyon kíváncsi vagyok rá, és türelmesen megvárom, ha szeretnéd.”
Legyünk nagyon türelmesek, várjuk meg, amíg a gyerek befejezi a mondatok végét, így éreztethetjük vele, hogy a mondandója fontos nekünk. Fordítsunk még több figyelmet a testi kontaktusra ezekben a hetekben, mert az egy gyermeknek önmagában megnyugtató: ültessük az ölünkbe, fogjuk meg a kezét gyakran, simogassuk a hátát beszéd közben, stb.
Feltétlenül próbáljuk ki, hogy szótagolva beszélünk, mondókázunk, verset mondunk vagy énekelünk! Próbáljuk hangosabban és suttogva is. Nagyon sok esetben ilyenkor megszűnik a dadogás. Szótagolással a gyermek rátanulhat arra is, hogy önmagát kisegítse, megnyomjon hangokat, ezáltal átlendüljön a hangképzési nehézségen.
Bábozhatunk is együtt, sok gyermek más bőrébe bújva szintén akadás nélkül beszél. Dicsérjük a gyermeket a kitartó próbálkozásokért vagy az ügyes szótagolásért! (Ne a sikeres vagy sikertelen elmondásért, hiszen az nem igazán áll a kontrollja alatt ilyenkor.)
Ha valamit sikeresen végigmondott, adhatunk rá például ilyen reakciót: „De jó, hogy türelmesen elmondtad ezt nekem! Olyan kíváncsi vagyok a gondolataidra, köszönöm, hogy elmesélted ezt.”
Ezzel átadjuk neki a lényeget: kíváncsiak vagyunk rá, és a mondandója értékes, fontos, bárhogyan is képes azt kifejezni. Amikor esetleg nagyon elkeseredik a gyermek, mert nem tud kimondani valamit, elég, ha szó nélkül a karunkban tartjuk, amíg megnyugszik.
Hogyan reagáljuk le, ha a beszélgetőpartnerünk dadog?
Ha dadogó személlyel kezdünk beszélgetni – legyen bárhány éves –, a testbeszédünkkel és akár szóval is nyíltan fejezzük ki felé, hogy nem sietünk, szívesen kivárjuk a mondandóját.
„Ha felnőttről van szó, és nagyon erőteljes a dadogása, alig érthető, amit mond, felvethetjük neki, hogy írásban is kommunikálhat, ha szeretne, például beírhatja a telefonjába, amit egyeztetni kíván velünk.”
„Az alternatíva, amiről dönthet, és a türelmünk jelzése csökkentheti rajta a nyomást”
– javasolja Emese.
Az intenzív dadogás sajnos nagyban megnehezíti a kommunikációs képességet. Akik beszédzavarral nőnek fel, érthető módon, jellemzően gyerekkorból magukkal hoznak egy szociális szorongást. Ezért számukra nagyon sokat segíthet egy önismereti és terápiás folyamat, ahol egy megértő és empatikus személy segít mintát kialakítani a valódi elfogadásra és kíváncsiságra.
„Érdemes beszédfejlesztésbe is invesztálni, és az elérhető legjobb szintre fejleszteni a kommunikációs készséget. Az önbizalmat az fogja növelni, ha teszünk a saját fejlődésünkért a lehetőségeinkhez mérten, szemben azzal, ha tétlenül együtt élünk a problémánkkal. Fontos, hogy egy beszédzavarral élő felnőtt embernek legyenek működő megoldásai a mindennapi kommunikációhoz, és ebben lehetünk kreatívak, ma már például minden ember kezében ott a telefonja…
„Miért ne lehetne bepötyögni, amit a futárnak szeretnénk gyorsan elmondani?”
„A lényeg, hogy minden ember számára az az egészséges, ha van valamilyen tere, csatornája, formája az önkifejezéshez” – mondja a szakember.
Ez is érdekelhet
Lépjünk fel a gúnyolódás ellen!
Nagyobb gyerekek közt sajnos jellemző a csúfolódás. Ha tudtunkra jut ilyesmi, plüssállatokkal otthon játsszuk el a helyzetet, és kínáljunk rá valamilyen pozitív megoldást. Például a maci lassan tudja kimondani, amit szeretne, a nyuszika közben csúnyát mond rá, de jön a kutyus, megölelgeti és azt mondja neki, hogy „én kíváncsi vagyok rád, és szívesen játszom veled”.
Ilyen esetben feltétlenül beszéljünk az intézményben dolgozó nevelőkkel, és közösen tegyünk meg mindent – akár a csúfolódó gyermekek szüleit is bevonva – a gúnyolódás megszüntetéséért.
Fotó: AdobeStock
