Kevés színész hordoz olyan mély hitelességet, mint amilyet Kozák András képviselt. Ő nem tanulta, hanem hozta magával a színpadi igazságot, írta az ujsagmuzeum.hu.
1943 februárjában született egy kis Tisza menti tanyán, ahol a modern világ még évtizedekkel le volt maradva. Villanyt 14 éves koráig nem látott – ahogy ő mondta később, a természet volt a fényforrás, a munka pedig az iskola.
A család nagy volt, a megélhetés kevés. Heten voltak testvérek, a mindennapok szigorú rendjét a föld határozta meg. De gyerekként nem érezte szűknek ezt az életet: fociztak a környékbeli tanyák gyerekeivel, rongylabdával, mert igazi labdára nem telt. Mégis boldogsággal beszélt erről mindig – szerinte ott tanulta meg, milyen fontos a kitartás és a játék.
Ezeket olvastad már?
A futball és a színház között őrlődve
A Fradi szerelme Budapesten talált rá. Albert Flóriánt és Varga Zoltánt csodálta, nézőként ott volt, amikor csak tehette. Maga is remekül rúgta a labdát, játszott a színészválogatottban, sőt két gólt is szerzett egy meccsen. De nem tetszett neki, hogy a sport gyakran csak szórakozás volt a színpad mellett – ő mindent halálosan komolyan vett.
A színház iránti szenvedély egy gimnáziumi előadáson gyulladt fel benne, de még ekkor is építészként képzelte el a jövőjét. Mégis beadta a jelentkezését a Színművészeti Főiskolára – és azonnal felvették. Őstehetség volt, aki a tanyáról nemcsak a szorgalmat, hanem a mélységet is magával hozta.
A kamera előtt is sikeressé vált
Első nagy lehetőségét Jancsó Miklósnak köszönhette. A rendező egy gyakorlati órán figyelt fel rá: ulta a teremben, majd másnap már a nevét kereste. Így indulhatott el az a filmes karrier, amelynek köszönhetően egy egész ország ismerte meg.
A Sodrásban című film hozta meg az áttörést és a szerelmet is. A forgatáson szeretett bele a fiatal színésznőbe, Drahota Andreába, akivel később összeházasodtak. Kislányuk, Ágnes gyorsan megérkezett, a család pedig Szolnokra költözött, ahol mindketten munkát kaptak.
A filmkészítők is felfedezték benne azt a nyers erőt, amely ritka kincs.
A színész, aki féltette az értékeket
Később a Thália Színház lett az otthona. Megszámlálhatatlan előadásban játszott, volt olyan év, amikor 250 este állt színpadra. Nem volt könnyű ember: a magánéletéről nem beszélt, interjút ritkán vállalt, nem szerette a felszínes bájcsevejeket. Ha szóba elegyedett valakivel, akkor annak súlya volt.
A rendszerváltás után fájdalmasan érintette, amikor eltávolították Kazimir Károlyt, aki hosszú éveken át meghatározta pályáját. A politikai játszmák világától menekült tovább, végül Székesfehérvárra szerződött. Úgy érezte, a televízió elveszítette az értéket, és ezt ki is mondta. Nem vállalt rangon aluli munkát, nem akarta elárulni önmagát.
Csendben is hatalmas volt
Feleségével két gyermeket neveltek fel. Ágnesből újságíró lett, Dénes informatikus – mindketten büszkék lehettek arra, honnan jönnek.
Kozák Andrást ritka betegség támadta meg. Évekig küzdött, sokszor csendben, ahogyan mindig is élt. 2005-ben, a születésnapja után alig egy nappal távozott. Hatvankét év adatott neki, de ebbe annyi tartalom fért, amennyire másnak nem elég egy egész élet.
Ő az a művész volt, aki akkor is többet mondott, amikor nem szólalt meg.
Fotó: Fortepan / Urbán Tamás, Fortepan / Magyar Hírek folyóirat
