Címlapsztori Sztár

Ötvös Csöpi újra akcióban: kulisszatitkok, amit nem tudtál A Pogány Madonna forgatásáról

Balatoni nyár, furcsa rejtély és csípős pofonok: ez bizony A Pogány Madonna című film, ami igazi klasszikus lett. Ötvös Csöpi karaktere azóta is felejthetetlen!
A Pogány Madonna

Idén 45 éve, hogy megjelent A Pogány Madonna című film, ami bizony elindította a verekedős Bujtor-filmek legendáját. Ez a mozi nemcsak krimi volt, hanem egyfajta balatoni életérzés, szerethető figurákkal és felejthetetlen jelenetekkel. Az Újságmúzeum gyűjtése nyomán mi is fejet hajtunk a film alkotói előtt néhány kulisszatitok felidézésével.

Rendező és társrendező

A filmet tehát Bujtor István rendezte és a főszerepet is ő maga játszotta el. Társrendezője Mészáros Gyula volt, akiről sajnos kevesebb szó esik, pedig az 1928-ban szültetett filmes ma is boldogan él, 97 évesen. A bemutató után egyébként valóságos zarándokhellyé vált a Tihanyi Apátság múzeuma: mindenki az ikonikus szobrot kereste. A teremőrök eleinte csak magyarázkodni tudtak, hiszen ilyen szobor nem létezett, később azonban – ha már így alakult – valóban odakerült.

Magát a Pogány Madonna szobrot gipszből készítették, és a forgatás után Bujtor István egy vitorlásverseny fődíjaként ajánlotta fel. A nyertes, Holovits György, később visszaajándékozta Bujtor özvegyének, majd a szobor végül – ahogy már említettük – az apátságba került.

Bujtor élete

A Pogány Madonna
A Bujtor-filmeknek igazi kultusza van

Bujtor Istvánnak kiválóan állt Ötvös Csöpi figurája. Sportos alkat volt: fiatalon utánpótlás-válogatott kosárlabdázó, felnőttként lelkes teniszező, bár a szíve mindig a vitorlázáshoz húzott. Utóbbi esetében hatszoros magyar bajnok lett, ötször a Rabonbán fedélzetén.

Magánélete fordulatos volt: első felesége Perényi Eszter hegedűművész lett, akitől két gyermeke született, Balázs és Anna. Második feleségével, Judittal három évtizedet élt házasságban. Bujtor 2009-ben hunyt el, mindössze 67 évesen.

A film szereplői

A Pogány Madonna
A Pogány Madonna szereplői egytől egyig híresek lettek

A kissé tétova Kardos doktort alakító Kern András már egészen fiatalon bizonyította tehetségét: 14 évesen tűnt fel a Ki Mit Tud? című műsorban. Feleségével, Kováts Judittal egy filmforgatáson ismerkedett meg 1963-ban, azóta is együtt vannak. A színész ma 77 éves.

Benkő Péter, a Szemere nyomozót alakító színész – akit például az Egri csillagokból is jól ismerünk – háromszor házasodott, ma 78 éves. A balatonfüredi rendőrkapitányt, Záray István karakterét, Zenthe Ferenc játszotta, akit már akkor is sokan szerettek a Tenkes kapitány vagy  a Szomszédok című alkotások miatt. Ő 2006-ban, 86 évesen hunyt el.

Hernádi Judit alakította a meggyilkolt férfi feleségét. Lánya, Tarján Zsófi ma a HoneyBeast zenekar énekesnője, vagyis ilyenformában viszi tovább a művészcsalád hírnevét. Hernádi Judit jelenleg 69 éves. Érdekesség, hogy az első forgatókönyv szerint a gyilkos a filmben magyar állampolgár lett volna, ám 1980-ban ezt nem nézték jó szemmel, így Bécsben élő magyarként jelenítették meg. A figurát Kovács István alakította, akit egyszerre szerettünk és utáltunk is már különböző szerepei miatt.

A diszkós verekedés helyszíne, vagyis a Helka hajó ma is aktív, nosztalgiahajóként járja a Balatont. A vitorlázóversenyző Csík István karakterét Kállai Ferenc formálta meg, akinek neve hallatán legtöbbünknek Pelikán elvtárs ugrik be A tanú című filmből.

A színész 2010-ben hunyt el. Csík István feleségét Gór Nagy Mária játszotta, aki később sikeres színitanodát is alapított.

Ez is érdekelhet

Egy kis érdekesség

A Pogány Madonna
A film csípős ütései valódi ütések voltak

A film ütései bizony nagyon is életszerűek voltak: a pofonhangokat stúdióban vették fel, ahol egy fel adag sertést püföltek, majd visszhanggal tették még hatásosabbá. A zenét egyébként Aldobolyi Nagy György szerezte, aki a Keménykalap és krumpliorr főcímzenéjével is örökre beírta magát a magyar filmtörténetbe. A zeneszerző ma is él, 86 éves.

Valljuk be, a Bujtor-filmek mindig hatalmas sikert arattak, így volt ez A Pogány Madonna című filmmel is. Több mint egymillió néző váltott rá jegyet a mozikban. A balatoni krimi, az akció, a humor és Ötvös Csöpi figurája együtt örök klasszikussá vált.

Fotó: Port.hu