Schubert Éva januárban lett volna 90 éves. Legendája azonban a halálával nem ért véget! A színházak, az öltözők levegője, a nézőtér zaja mind őrzik a hangját. Pontosabban azt a karcos, mégis meglepően érzékeny orgánumot, ami mosolyt csalt az arcokra és könnyeket a szemekbe.
Egyszer egy fiatal színész megkérdezte tőle, nem fél-e attól, hogy túl sok. Schubert Éva így felelt: „A színpadon a túl sok az élet jele, a túl kevés a halálé.” Ez a mondat már örökre a nevéhez fűződik, és talán benne van minden, amit őt jellemzi.
Schubert Éva nagyon beteg volt
Élete utolsó tíz éve betegségben telt. Előbb lassabban járt, később már csak kerekesszékkel tudott közlekedni. Csontritkulás, majd egy ritka, pusztító kór, a motoneuron-betegség támadta meg a szervezetét. A fájdalom állandó volt, az állapot pedig lassan, de biztosan romlott.
„Viszont ezeket az éveket önsajnálat nélkül, borzasztó nagy fegyelemmel csinálta végig” – mesélte a lánya, Verebes Dóra a Story magazinnak. Ráadásul fellépett akkor is, amikor már minden mozdulat erőfeszítés volt számára. Játszott, amikor csak lehetett. A betegségét tényleg soha nem szégyellte, épp úgy az élete része lett, ahogy a színház is.
Balaton, mint menedék
Otthon, az ötödik kerületi lakásában hatalmas könyvtár vette körül. Rengeteget olvasott, ráadásul fordított is. Ezek a polcok ma is állnak, csak már érintetlenül. Schubert Éva egyébként imádott vendégeket fogadni, lakása igazi átjáró ház volt. Barátok, kollégák, ismerősök jöttek és mentek. Mécs Károly színművész például rendszeres vendég volt nála.
Amikor a színésznő már teljesen lebénult, a lánya mellett két erdélyi asszony segített a gondozásában.
„Aztán ránk köszöntött a szerencse. Amikor megkapta a Kossuth-díjat, az azzal járó pénzből tudtunk venni egy földszintes kis balatoni lakást. Az utolsó öt évében, amikor csak tehettük, ott voltunk” – mondta Verebes Dóra. A Balaton nem véletlenül volt Schubert Éva nagy szerelme. Ott forgatták ugyanis annak idején A Liliomfi című filmet, ő pedig főiskolásként statisztált benne.
Ez is érdekelhet
A színház volt a mindene Schubert Évának
Utolsó éveiben volt még egy nagy vágya: hogy játsszon.
„Azt kívánom, hogy szeressenek az emberek, hogy még egyszer játszhassak, színésznő lehessek. A tanulás ugyanis jól megy, a memóriám tökéletes, engem nem zavar a tolószék, szerintem a közönség is elnézné nekem ezt a kis hiányosságomat” – mondta régebben. A méltóság, amivel végigcsinálta ezt betegséget, példátlan volt.
A színésznő lánya nagyon hálás édesanyjának. Gyermekkora ugyanis történetekkel volt tele. Éva megállás nélkül mesélt neki a családról, a nagyszülőkről és saját életéről. Ezekre a helyenként igaz, helyenként varázslattal átszőtt mesékre Dóra boldogan emlékszik vissza:
„Pénzünk nem volt sok, de minden percünket átszőtte a zene, a festészet, a színészet, a művészet, az irodalom. Ennél szebb, gazdagabb életet én elképzelni nem tudtam volna, tudnék magamnak.”
Fotó: Olajos Piroska, Port.hu
