A kilencvenes évek elején sok magyar családban szinte ugyanaz történt egyszerre. A szekrényekből, padlásokról előkerültek a régi játékok, és mentek a kukába. Elavultnak tűntek, idejétmúltnak, hiszen megjelentek az új, színes, műanyag csodák, amik elárasztották a játékboltokat. Csakhogy ami akkor „ócskavas” volt, ma akár kisebb vagyon is lehet.
Miről van szó? A kis fém autókról, az úgynevezett angol kocsikról, vagyis a Matchboxokról, amelyek sokunk gyerekkorának meghatározó darabjai voltak Magyarországon is.
Egy gyufásdoboznyi ötletből európai siker
A Matchbox története az 1950‑es évek elején indult Londonban, a Lesney nevű cégnél. Az ötlet egyszerű volt, mégis zseniális: olyan fém autómodelleket készíteni, amelyek elférnek egy gyufásdobozban. Bizony, kitalálhattas, innen ered a neve is.
A gyerekek zsebre vághatták, elvihették az iskolába, a játszótérre, bárhová.
A modellek villámgyorsan meghódították Európát. Magyarországra többféle úton jutottak el: volt, aki külföldről hozta haza, mások a játékboltok kirakataiban csodálták, később pedig a játékboltok polcain is megjelentek. A fém karosszéria, a gumírozott kerekek, a részletes kidolgozás egészen más élményt adott, mint a korabeli műanyag játékok – írta a Techsvet.
Amit akkor elhasználtunk, ma kincs lehet




A rendszerváltás után azonban sok helyen gyors selejtezés következett. Ami a szocializmus éveiben vágyott játék volt, hirtelen hétköznapivá vált. Csakhogy az idő közben dolgozott. Ma a gyűjtők elsősorban az 1950‑es, 60‑as és 70‑es évekből származó darabokat keresik.
A legfontosabb szempont az állapot. A karcmentes festés, az ép kerekek, az eredeti alkatrészek önmagukban is sokat számítanak. Ha pedig megvan az eredeti kartondoboz is, az akár a modell értékének felét is kiteheti.
Tízezrek, sőt százezrek egyetlen autóért
A hazai gyűjtői piacon sem ritkák a több tízezer forintos árak, de vannak darabok, amelyek ennél jóval feljebb jutottak.
- Az egyik, világszinten legismertebb példa a Matchbox No.30 Crane Truck 1961‑ből. A sárga változat önmagában is keresett, de a ritka, piros kerekű verzió aukciókon százezer forint feletti összegekért cserélt gazdát.
- Hasonlóan értékes a Matchbox No.75 Ferrari Berlinetta a hatvanas évek közepéről. Sérülésmentes állapotban, eredeti dobozzal ma már komoly gyűjtői darab.
- No.4 Ruston Bucyrus Excavator 1957‑ből pedig az elsők között készült modellek egyike – jó állapotban szintén kiemelkedő áron kel el.
A gyűjtők sokszor egészen apró különbségeket figyelnek. Egy eltérő festékárnyalat, egy más típusú kerék akár többszörösére is növelheti az értéket.
Ezeket olvastad már?
Érdemes kinyitni a régi dobozokat
Sok értékes darab azért maradt meg ilyen állapotban, mert a gyerekek nem játszottak velük. Illetve, hogy is mondjuk, játszottunk volna mi többet is, de anyáink és apáink szinte családi ereklyeként tekintettek ezekre a nehezen megszerzett (és igen drága) darabokra.
Ezért sokaknál előfordult, hogy volt ugyan otthon Matchbox, de csak óvatosan volt vele szabad játszani.
Aztán, amikor kinőttünk belőlük, ott maradtak a szekrény mélyén, egy dobozban, vagy a padláson felejtve. Ha van otthon egy régi játékos láda – akár a szülőknél –, érdemes átnézni.
Egy apró fém autó ma már nemcsak emlék lehet, hanem komoly érték is. A gyártó, a modell száma és az állapot gyors ellenőrzése után egy aukciós oldal vagy gyűjtői katalógus hamar megmutatja, mit érhet valójában az, amit évtizedekkel ezelőtt gyufásdobozból gurítottunk végig a szőnyegen.
Itt adhatod el, ha találtál egy régi Matchboxot a padláson
Ha előkerül egy régi Matchbox, ma már több helyen is gyorsan ellenőrizhető, mennyit ér. Magyarországon a Vatera az egyik legjobb kiindulópont: nemcsak hirdetések, hanem lezárt aukciók alapján is látszik, milyen árakon kelnek el a különböző modellek. A Galéria Savaria inkább a gyűjtői, jobb állapotú darabokra fókuszál, sokszor pontos évszám- és sorozatmegjelöléssel.
Segítséget adhatnak a magyar gyűjtők is. Az Index Fórum Matchbox-topikja évtizedek óta élő közösség, ahol fotók alapján azonosítanak és árakat is mondanak. Facebookon több aktív „Matchbox gyűjtők” csoport működik, itt gyors válaszokra lehet számítani.
Nemzetközi szinten a Matchbox Forum az egyik legfontosabb referencia, katalógusokkal és változatlistákkal. A Matchbox Collectors Forum és a Matchbox Collectors Forum (Facebook) globális közösségei szintén segítenek eldönteni, hogy egy régi kisautó emlék vagy komoly érték.
Fotó: Fortepan / Bencseky Mátyás, adobestock, gettyimages


