Máthé Erzsi pár évvel korábban, 95 évesen hunyt el. Maga mögött hagyott egy páratlan színházi karriert és egy igen különleges sorsot.
A színésznő több mint 6 évtizeden át állt a színpadon, egészen 84 éves koráig játszott. Gyakran mondogatta, hogy számára a színház nem csupán hivatást, hanem családot jelent. Talán nem is véletlenül kapaszkodott ebbe a világba, hiszen a magánéletében sosem adatott meg neki a harmonikus otthon – írja a Story magazin.
Kemény nő lett belőle

Gyermekkora nem volt felhőtlen. Szülei kapcsolata nagyon viharos volt, végül 20 év után elváltak. Édesapjára szeretettel emlékezett, édesanyját azonban ridegnek és keménynek írta le.
„Engem is sokat bántott, még vert is, de erre már nem szívesen emlékszem vissza. Talán azért lettem kemény nő, még a hangom is, mert ezt hoztam otthonról. De ez persze csak látszat, így lepleztem a gyengeségemet, az esendőségemet. Megkeményítettem magam, így védekeztem. De belülről csupa szív és jóság vagyok, csak nem mertem gyakran kimutatni” – fogalmazott Máthé Erzsi.
Hatalmas fájdalom érte anyaként

A szerelemben sem találta meg könnyen a boldogságot. Első férje Szendrő József volt, akivel fiatalon házasodott össze. A kapcsolat azonban nem bizonyult tartósnak: elváltak 7 év után. Később maga is úgy látta, hogy nem szerelemből ment férjhez, inkább a helyzet sodorta bele.
Az igazi, mindent elsöprő szerelem végül csak 29 éves korában talált rá. Sajnos ez sem hozott számára tartós boldogságot. Egy civil férfitól gyermeke született, de a történelem közbeszólt: az 1956-os forradalom idején a férfi külföldre ment, így ő egyedül maradt kisfiával. A sors ezután mérhetetlenül kegyetlen volt hozzá.
Gyermeke még 1 éves sem volt, amikor agyhártyagyulladás következtében meghalt. Ez a veszteség örökre meghatározta az életét.
„A pécsi temetőben van a sírja. Szokták mondani, hogy az idő gyógyítja a sebeket, de ez a seb soha nem gyógyult be, a mai napig úgy fáj, mint amikor meghalt. Ez akkora ütés, hogy halálomig kell ezzel együtt élnem” – mesélte régebben.
Kéri László vitte külföldre
A hatvanas években egyébként újra férjhez ment, Kéri László oldalán próbált meg új életet kezdeni.
„A maga módján nagyon szeretett, azt szoktam mondani, hogy a magam módján én is őt. Még a pályámat is feladtam érte, elmentem vele Marokkóba, mert ott kapott munkát.” Miközben férje dolgozott, ő a tengerparton töltötte napjait, és próbált alkalmazkodni az idegen világhoz. Egy év után azonban rá kellett jönnie, hogy a színház nélkül nem tud élni.
Házasok maradtak, de Erzsi hazatért Magyarországra, és visszatért a színészkedéshez.
Ez is érdekelhet
Húsz éve tűnt el Katona Klári: most kiderült, mit csinál most és akar-e még énekelni
KVÍZ: Tudod még a régi magyar szavakat? Tízből csak egy ember ismeri az összeset jól
Miatta játszottunk gyerekkorunkban mind indiánosat: így fest ma a 85 éves Gojko Mitic
95 évesen elhunyt
Máthé Erzsi 2012-ben állt utoljára színpadra. Élete utolsó éveit visszavonultan töltötte, egészségi problémákkal küzdve. Bár félt a haláltól, nem önmaga miatt aggódott leginkább. Az sokkal jobban foglalkoztatta, mi lesz azzal az örökséggel, amit hátrahagy.
„Ha élne a gyerekem, ha lennének unokáim, teljesen más lenne most az életem. Akkor azt mondanám, jól vagyok. De rettegek, mi történik, ha már nem leszek. Három alapítványom van, rájuk hagyok mindent. Ezek jó kezekben vannak még, de mi lesz, ha nem tudják majd a későbbiekben gondozni. Csak reménykedni tudok, hogy minden rendben lesz” – mondta egyik utolsó interjújában.
Nyugodjon békében Máthé Erzsi.
Fotó: Fortepan/Hunyady József, Csibi Szilvia


