Santo Stefano di Sessanio aprócska, festői falujában mindössze 115 lakos él, és a helyi vezetés olyan fiatalokat szeretne idecsábítani, akik hajlandók hosszabb távon is berendezkedni ebben a csendes, történelmi környezetben.
A település az olaszországi Gran Sasso és Monti della Laga Nemzeti Park területén fekszik, ahol a szűk kőutcák és a hegyi táj teljesen más tempót diktálnak, mint egy nagyváros.
A kezdeményezés nem egyedi jelenség: egész Európában egyre több kisfalu küzd az elnéptelenedéssel. Itt is ez a fő probléma: a lakosság nagy része idős, fiatalok alig maradtak. Ez az aránytalanság pedig már a mindennapi élet alapjait veszélyezteti – írta a TN.com.
Ha kevesebb az ember, bezár a bolt, eltűnik a pék, megszűnik az iskola, és lassan maga a közösség is elhal.
Mit kínál a falu azoknak, akik odaköltöznének?




Santo Stefano di Sessanio nem turistákat keres, hanem valódi, letelepedni vágyó lakókat. A program célja egy működő közösség újraélesztése.
A jelentkezők az alábbi lehetőségekre számíthatnak:
- jelképes összegű bérleti díjjal elérhető lakás
- havi anyagi támogatás a kezdeti időszak megkönnyítésére
- állami támogatás saját vállalkozás indításához
- lehetőség arra, hogy a helyi turizmus vagy kulturális élet részévé váljanak
A település ráadásul megőrizte középkori szerkezetét, így nemcsak lakhatást, hanem különleges életérzést is kínál.
A pénzügyi támogatás sem elhanyagolható:
- évente akár 8000 eurót (kb. 3,1 millió forintot) kaphatnak három éven át,
- emellett egyszeri akár 20 000 eurós (kb. 7,8 millió forintos) induló támogatás járhat vállalkozás indítására.
Így a teljes csomag elérheti a 44 000 eurót, ami nagyjából 17–17,5 millió forintnak felel meg. Fontos azonban, hogy ezek az összegek feltételekhez kötöttek: a pályázónak valóban ott kell élnie, és működő gazdasági projektet kell indítania.
Kik jelentkezhetnek?
A program elsősorban 18 és 40 év közötti fiatalokat céloz, akik vállalják, hogy legalább öt évre a faluba költöznek.
Jelentkezhetnek:
- más olasz városokból érkező olasz állampolgárok,
- az Európai Unió állampolgárai, így természetesen magyarok is,
- illetve olyanok, akik rendelkeznek érvényes, tartós olaszországi tartózkodási engedéllyel.
A cél nem pusztán lakók számának növelése, hanem valódi gazdasági és társadalmi élet visszahozása.
Milyen munkákat válallhatnál itt?
A helyi gazdaság elsősorban a turizmusra és a hagyományokra épül. Éppen ezért azok a projektek esélyesek, amelyek kapcsolódnak ehhez a világhoz.
Tipikus lehetőségek:
- falusi szálláshelyek működtetése
- hagyományos olasz ételekre épülő vendéglátás
- kézműves termékek készítése és értékesítése
- idegenvezetés, kulturális programok szervezése
- turistákat kiszolgáló szolgáltatások
- természetközeli, nemzeti parkhoz kapcsolódó vállalkozások
Ezen túlmenően minden olyan kis szakma és szolgáltatás értékes lehet, amely a mindennapi életet segíti – legyen szó akár karbantartásról, boltról vagy személyes szolgáltatásokról.
Egy falu, ami nem akar eltűnni
Santo Stefano di Sessanio Olaszország középső részén, Abruzzo régióban található, és sokak szerint az egyik legszebb hegyi település az országban. Hangulata szinte érintetlen: kőházak, szűk utcák és csend.
Most viszont nemcsak látogatni lehet – hanem akár új életet is lehet itt kezdeni.



