Mindig rohant, sietett valahová, mintha érezte volna, hogy nem adatik meg számára a hosszú élet, és még annyi mindent meg akart valósítani.
„Ceruzaelemek vannak a fenekemben, azért van ennyi energiám” – vallotta be egyszer viccesen a Meglepetésnek. A színész valóban nagyon stresszes életet élt, hiszen szinte megállás nélkül dolgozott: színházban játszott, televíziós sorozatokat forgatott, szinkronizált és rendezett.
„A feleségemnek köszönhetően biztos családi hátterem van. Rengeteget dolgozom, sajnos keveset vagyok otthon, éppen ezért Viki egyengeti a családunk életét. Nagy odaadással, türelemmel és szeretettel gondoskodott a három gyermekünkről, Fruzsiról, Boriról és Marciról, na és persze rólam.
A feleségem sok energiát fektet abba, hogy nekünk mindenünk meglegyen:
finom étel, szép lakás, de e mögött komoly munka van. Ő ugyanannyit dolgozik, mint én, csak nem kap érte hivatalosan fizetést” – tette hozzá Scherer Péter, aki nehezen találta meg az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Emiatt lelkiismeret-furdalás gyötörte, amiről lapunknak is őszintén beszélt.
A testvére halála megviselte
„A feleségem tűrőképességén múlott, hogy mi még együtt vagyunk.
Ha valamit sajnálok, hogy a szenvedélyesen szeretett hivatásom olyan sok estét és hétvégét elvett a közös családi életünkből” – osztotta meg szívfájdalmát.
Péter életének másik nagy tragédiája a testvére váratlan elvesztése volt, amit szintén csak nehezen tudott feldolgozni. Bátyja, Gábor autóbalesetben halt meg 2014-ben. Később Scherer megrendezte a Testvérest című produkciót, ami lelki terápiát jelentett számára.
„A darab sokat segített nekem a gyász feldolgozásában… Sok mindenen keresztülmentem az elmúlt években” – árulta el a Meglepetésnek egy korábbi interjúban.
„Nincsenek dédelgetett vágyaim, úgy élek, hogy azokból a labdákból próbálok cselezni és kapura lőni, amiket nekem passzol a sors. Abból kell gazdálkodnom, amim van.
Örülök, ha olyan feladatokat kapok, amikkel nemcsak szórakoztatok, hanem el is gondolkodtatok másokat.
Azt szeretem a legjobban, amikor valaki szemben ül velem a metrón, rám néz, elkezd gondolkodni, visszanéz, és elvigyorodik. Ilyenkor tudom, hogy valahol, valamilyen szerepemmel mosolyra fakasztottam.”
Saját vendéglőről álmodozott
Az elmúlt évtizedek egyik legfoglalkoztatottabb színésze volt, mégis közvetlen maradt. Többnyire biciklivel járt, vagy tömegközlekedéssel. Ismerte a civil élet minden gondját-baját, hiszen ő maga is sokáig teljesen hétköznapi módon élt. Mivel nem vették fel a színművészetire, a Műszaki Egyetem Építőmérnöki karára járt. Egyetemistaként egy büfében is dolgozott.
„Csillaghegyen egy szakáccsal ketten vittük a büfét. Sok mindent megtanultam: panírozni, sütni-főzni, gyors leveseket készíteni. Fél ötre jártam dolgozni, reggel hatkor nyitottunk, addigra bepaníroztunk több kiló húst, hatvan tojást használtunk fel, megtanultam egyszerre kettőt is feltörni két kézzel, annyira gyorsnak kellett lenni
Nagyon jól éreztem magam, a főnök is megkedvelt a humorom miatt, hiszen nem mindegy, milyen a hangulat.
Hamarosan mindenkivel jóban lettem, pedig oda kemény melósok, építőmunkások jártak. A munka fizikai részét gyorsan kitanultam, de akkor derült ki számomra, milyen nehéz egyszerre kiszolgálni, számolni és még kedvesnek is lenni az emberekkel, mindezt a lehető leggyorsabban.
Egyébként meggyőződésem, hogy a színészet és a vendéglátás rokonszakmák, hiszen mindkettő az emberekkel való kommunikációról szól. Mindig a színészet volt az álmom, de ha nem sikerült volna, akkor vendéglátós vagy rendezvényszervező lennék. Sosem riadtam vissza a kétkezi munkától, így ha van valami, ami még színesebbé tenné a mindennapjaimat, akkor az egy saját kis kockás abroszos vendéglő” – mesélt az álmairól, ami a tengernyi feladata mellett sosem valósulhatott meg.
Jól játszotta a kisembert
Megvolt benne az a képesség, hogy odafigyelt az emberekre, és a karaktereket átültette a saját szerepeibe. Jól játszotta az átlagos kisembert, mert a lelke mélyén ő maga is ilyen volt.
„Fiatal koromban imádtam táncolni és bulizni, igazi központi figura voltam, s talán ebből is adódott, hogy volt egy kép magamról, ami, mint később kiderült, nem feltétlenül felelt meg a valóságnak. Erre akkor jöttem rá, amikor egyszer a Vörösmarty téren sétáltam, és megpillantottam a tükörképemet egy egész alakos ablaküvegben.
Kifejezetten alacsonynak, stöpszlinek és topisnak látszódtam, ahogy a nadrágom ülepe le volt csúszva, pedig előtte karcsúbbnak és elegánsabbnak képzeltem magam…”
– idézte fel nevetve a Meglepetésnek.
Péter önértékelést is rendszeresen végzett, ami többnyire nem jellemző a hírességekre.
„Skorpió vagyok, ami nem a legsimulékonyabb jegy. Általában jókedvűnek és vidámnak tartanak, de bevallom, konok és makacs is tudok lenni, és ez másoknak olykor fárasztó” – árulta el.
A Jászai Mari-díjas színészt álmában érte a halál. A róla szóló megemlékezések kivétel nélkül arról írnak, hogy mennyire különleges és szerethető figura volt. A színművész tiszteletére virrasztást tartottak és mécseseket gyújtottak.
Hiánya veszteség a magyar kultúra számára, emléke a rajongók szívében örökké élni fog.
Mucsi Zoltánnal legendás páros voltak, és a legjobb barátok
Mucsi Zoltánnal sokáig elválaszthatatlanok voltak a közös Jancsó Miklós-filmek révén.
„Tudom, hogy Mucsit és engem gyakran úgy emlegetnek együtt, hogy »az a két kretén, az egyik mindig kiabál, a másik mindig bólogat«, de ez egyáltalán nem zavar, sőt! Jó dolog, hogy Kapaként és Pepeként többet jelentünk a közönségnek, mint külön-külön” – árulta el Scherer Péter.
Fotó: Birton Szabolcs, Schumy Csaba, MTI, RTL
