Címlapsztori Sztár

Káprázatosan gyönyörű kertet épített férjével Pataki Zita: „Erősíti a kettőnk közötti szeretetet”

A népszerű időjós és férje nemrég átépítette a kertjüket, most épp a teraszt bővítik, és a házuk falát újítják. És amikor azt kérdezzük Zitától, bírják-e idegekkel ezt a sok feladatot, ő nevetve feleli: ez teszi őket igazán boldoggá. Bővülnek, szépülnek, nem mellesleg mindketten élvezik a kétkezi munkát.
Pataki Zita kertje Sukorón

Sokáig voltunk abban a hitben, hogy Borbás Marcsi őrségi kertjénél nincs szebb. Aztán jött dr. Katona Szandra, aki magyarpolányban készített királynői udvart a házuk köré. Most pedig itt egy újabb trónkövetelő, az RTL időjósa, Pataki Zita, akinek saját halastava is van a Velencei-hegység lábánál elterülő otthonának kertjében.

A mesés kerttel sok a feladat, ezt Zita sem tagadja, de az időjős élvez minden percet, amit munkával tölthet. És nem csak most akad tennivaló, hogy éppen felújítanak, hiszen vannak gyümölcsfáik, magaságyásuk, veteményesük, és az említett kisebb tavuk is.

A munkát mindig felosztják maguk között, de a leginkább úgy szeretnek dolgozni, hogy a másik a közelben van.

Felnéz a férjére, amiért ilyen sokat segít

„A kertészkedés egy közös programunk, ráadásul az egyik kedvencünk. Mindent magunk csinálunk, és jó néhány feladathoz mindketten kellünk, ilyen a gyepszellőztetés is – magyarázza az RTL műsorvezetője. – Amikor nem dolgozunk, többnyire kint molyolunk, ami felér egy terápiával. De ez igaz a teraszbővítésre vagy a felújításra is.

Nem idegeskedünk, és legfőképpen nem veszekszünk miatta.

Egyrészt, mert nem sürgetjük. Illetve, mert tudjuk, hogy a mi javunkat szolgálja, ami meg boldogsággal tölt el. Szépítjük, csinosítjuk az otthonunkat, a kertünket. Ráadásul én olyan hálás vagyok Atinak, gyakran megdicsérem őt, mert mindent megcsinál. Ő ásta ki az öntözőrendszert, készítette el és üzemelte be a kerítést – gépész végzettsége is van –, és, ugye, az összes asztalosmunka is az övé.

Felnézek rá, mindig gyönyörű munkát végez.

És tudom, ez fordítva is igaz. Annyira jólesik, amikor azt mondja: Életem, hát így gyomlálsz? – ugyanis én az utolsó gazt is kihúzom. Meg hát a kert, az arról való gondoskodás erősíti a kettőnk közötti szeretetet. Néha csak ülünk a teraszon, és élvezzük a munkánk gyümölcsét.”

Pataki Zita kertje Sukorón
Pataki Zita kertje Sukorón
Pataki Zita kertje Sukorón
Pataki Zita kertje Sukorón
Pataki Zita kertje Sukorón
7 fotó

Teljesen átépítették a kertet, hogy több legyen a hely a virágoknak

­Zitáék nemrég teljesen átépítették a kertet, több virágot és növényt ültettek.

„Bujásítottunk, lettek újabb ágyásaink, és olyan növényeket ültettünk, amik a szívemnek kedvesek és amik szárazságtűrőbbek. Az egészet én terveztem meg; rajzoltam, mértem, válogattam. A vázlataimat még az AI-nak is megmutattam, szerinte jó-e így, mire megdicsért érte… – nevet fel jóízűen.

– Hosszú órákat, napokat töltöttem ezzel, és imádtam. Majd megmutattam a férjemnek, és mivel tudta, ez az álmom, segített megvalósítani.”

Szöveg: Janotka Krisztina

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK