A magyar könnyűzene történetének „fekete hangú” énekese táncosnőnek készült, majd eladóként és a vendéglátásban is dolgozott, végül az 1972-es Táncdalfesztivál tette híressé: a Nem volt ő festő című dalával nyert előadói díjat. Ezután sorra készültek a mai napig népszerű számai, a Kicsi gyere velem rózsát szedni, és a Boldogság gyere haza.
Tragikus és küzdelmes életéről több dala is tanúskodik
Az egyik legnépszerűbb száma, a fia születése után, 1977-ben készült Édes kisfiam című száma szintén fájdalmas emlékét őriz.
A 80’-es években népszerű, és szakmai körökben is elismert énekesnő háttérbe szorult, a szakma mellőzte, mert visszautasította Erdős Péter, a hanglemezgyár tulajdonosának javaslatát, hogy legyen a Neoton együttes háttérénekese.
Az éneklést azonban nem hagyta abba, németországi lokálokban, majd a budapesti Moulin Rouge-ban énekelt.
Cserháti másfél évtizedes kihagyás után, 1966-tól az ország legnagyobb sikerű visszatérését mondhatta magáénak, de már későn. Hormonbetegsége miatt túlsúlyos lett, és ahogy ő fogalmazott, évekig „nyomorban és szegénységben” élt.
A nagy visszatérés már későn történt
1996-ban amikor, megjelent Hamu és Gyémánt című albuma, amely óriási siker lett, abban az évben őt szavazták meg az Év énekesnőjének. Később azt nyilatkozta:
„Más lett a torkom, megkeményedtem egy kicsit, ugyanakkor hatalmas lelkem lett. Végigéltem azt a kemény másfél évtizedet, majd egyszer csak lett belőlem valaki. Újra.”
Orvosi segítséggel sikerült lefogynia, és egymás után adta ki a lemezeit, és egymás után jöttek az elismerések, díjak.
A bizonyítani vágyás, és az elvárások miatti stressz azonban megviselte, pajzsmirigyprobléma, pánikroham és depresszió is kínozta. Rengeteg fellépése volt ekkor is, egy időben éjszakánként még a diszkókat is járta, pedig akkor már túl volt az ötvenen.
Otthon sírt, amikor senki sem látta

„Otthon azért jönnek a könnyek, nem az örömkönnyek, de az embernek túl kell tennie magát ezen. Engem nagyon kárpótolt a közönség azért a kihagyott 15 évért, és azok a nagy dolgok, amikor tegnap jöttem haza taxival a filmgyárból, beugrottam valahová egy csomagért, és egyszer csak valaki megfogta a vállam. Egy idősebb hölgy volt, akinek egy pillanatra bepárásodott a szeme, és azt mondta: higgyen nekem, olyan jó, hogy most megint itt van velünk! Ezért érdemes élni” – nyilatkozta alig fél évvel a halála előtt az énekesnő.
Cserháti Zsuzsa 55 esztendősen, gyomorvérzés következtében hunyt el, az otthonában.
„Számomra nagyobb boldogság, hogy az édesanyámat az emberek nem felejtették el, a kőbányai önkormányzat pedig az egykori lakhelyén emléktáblát helyezett el a társasház falára. Szép gesztus, hogy anyukám emlékét életben tartják”
– nyilatkozta róla fia, Szirtes Krisztián, aki egy alkalommal a Storynak azt is elmesélte, több olyan év is volt az életükben, amikor napról napra éltek és még zsíros kenyérre sem tellett.
Ezt olvastad már?
Fotó: Fortepan/MHSZ



